Matolcsy György;eurózóna;forint;

2021-08-01 19:32:20

Matolcsy ismét kifejtette, hogy szerinte az euró fabatkát sem ér a forinttal szemben

A mostanság feltűnően aktív jegybankelnök ismét hitet tett a 75 éves magyar valuta mellett.

"A forint 75. születésnapján kötelező mérlegre tennünk a magyar forint kivezetésének és a közös euró bevezetésének dilemmáját" - írta a magyarnemzet.hu vasárnap megjelent cikkében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. 

Matolcsy György szerint a kérdést kizárólag Magyarország nemzeti érdekei alapján kell elemeznünk, mert az elmúlt harminc évben már túl sokszor adtuk fel saját nemzeti érdekeinket mások érdekeiért. Ez történt az 1990-es évek első felében a "ránk erőltetett liberális sokkterápia", a kényszerprivatizáció vagy az uniós csatlakozás utáni évek hibás gazdaságpolitikája esetében is.

Megjegyezte:

Ezt követően kitért arra, hogy ugyan az MNB támogatja az euró bevezetését, de csak egy biztonságos és sikeres bevezetést tart elfogadhatónak. Úgy véli, az ellenzéki pártok nem vizsgálják a tényeket, nem mérlegelik a kockázatokat és nem foglalkoznak a biztonságos bevezetés kérdésével, pedig ezek határozzák meg a magyar euró létrejöttének időzítését.

Matolcsy György szerint jobban jártak azok, akik kívül maradtak az eurozónán. Ráadásul az is gazdaságtörténeti tény, hogy az eurózóna mindegyik tagállama még euró nélkül érte el a csatlakozáskor meglévő fejlettségi szintjét, tehát így lett fejlett és gazdag. Nem az euró hozott gazdagságot, hanem a nemzeti fizetőeszköz - vonta el a konzekvenciát.

- zárta gondolatait Matolcsy György. 

Nem ez az első alkalom, hogy az MNB-elnök az euró gyors bevezetésének általa károsnak vélt hatásairól elmélkedik. Mint lapunk is megírta, a júniusban azt írta, hogy ha az ellenzék nyer, akkor jöhet a közös uniós valuta magyarországi bevezetése - noha ezt sokkal inkább fenyegetésnek szánta. "Az eurózónából nem lehet kilépni, csak az EU-ból való kilépéssel, amit józan ember nem vállal: így válna véglegessé az euróval együtt Magyarország lemaradása is" - jelentette ki.