Az igazságügyi reform kifejezés nem cseng valami jól itt, Közép-Európában. Lengyelországban így nevezték azt a jogszabályt, amely de facto megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, hiszen az igazságszolgáltatást a jobboldali populista kormányzat érdekeinek vetették alá. Olaszországban azonban az igazságügyi reform kifejezés mostantól szimbólum: a párton kívüli miniszterelnök, Mario Draghi hatékonyságának jelképe. Ha kormányfői megbízatása alatt kizárólag ezt a jogszabályt fogadtatná el a parlamenttel, már azzal bevonulna a történelembe.
A rendkívül körülményes olasz igazságszolgáltatás már régóta az ország szégyenfoltja. Elég egy dörzsölt ügyvédet felfogadni, és sikerülhet elérni a per elévülését. Ennek nyomán köztörvényes bűnözőket mentenek fel. Hiába vádolták például Silvio Berlusconit számos korrupciós üggyel, valóságos macska-egér harcot folytatott a bíróságokkal függetlenül attól, hogy egyszer nem úszta meg a felelősségre vonást. 1959 óta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több mint 1200 esetben ítélte el Itáliát a bírósági eljárások rendkívül hosszú időtartama miatt, amivel Róma kétes értékű világrekorderré vált. A dicstelen rangsor második helyén Törökország áll 608 intéssel.
Az igazságszolgáltatási rendszer tehát nem évek, hanem évtizedek óta működésképtelen, a római igazságügyi minisztérium adatai szerint az országban a büntetőeljárásoknál átlagosan öt évbe telik, amíg a harmadik, végső ítélet megszületik, de nem ritkán évtizedekig is elhúzódhatnak a büntetőeljárások. A helyzet még ennél is rosszabb a polgári peres eljárások esetében, itt átlagosan hét év, míg megszületik a végső ítélet.
Mindezek fényében érzékelhető igazán, mekkora tettet hajthatott végre Draghi, az EU hathatós támogatásával. Brüsszel ugyanis a reform elfogadásától tette függővé a helyreállítási alap teljes, mintegy 200 milliárd eurós összegének kifizetését. Olaszországban még van súlya annak, amit az Unió mond, egy-egy bírálat kapcsán nem Brüsszel elleni hadjáratot kezdenek az ottani politikusok.