Vlagyimir Putyin;tiltás;Mihail Hodorkovszkij;

2021-08-06 08:00:00

Navalnij után most Hodorkovszkij a soros Moszkvában

Blokkolták az orosz hatóságok a svájci száműzetésben élő Mihail Hodorkovszkij Nyílt Média alapítványa, az MBKh Media illetve egy ugyancsak hozzá köthető jogsegély szolgálat internetes hozzáférését.

Blokkolták az orosz hatóságok a svájci száműzetésben élő Mihail Hodorkovszkij Nyílt Média alapítványa, az MBKh Media illetve egy ugyancsak hozzá köthető jogsegély szolgálat internetes hozzáférését. A hírt csütörtök reggel Twitteren maga az egykori Lukoil-tulajdonos jelentette be. A volt olajmágnás, Vlagyimir Putyin régi politikai ellenfele szerint jogvédő alapítványa egyszerűen eltűnt az internetről. A Roszkomandzor orosz médiahatóság az Interfax hírügynökséggel közölte, hogy a főügyész kérésére blokkolták a hozzáférést.

Hodorkovszkij Nyílt Oroszország alapítványát 2017-ben minősítették nemkívánatos szervezetté. Ezt követően az alapítvány 2019-ben feloszlatta magát, de ugyanezzel a névvel, új struktúrában létrehoztak egy másik szervezetet, aminek bejegyzését azonban az igazságügyi minisztérium elutasította.

Idén tavasszal ez az utódszervezet is feloszlott, miután áprilisban a moszkvai ügyészség kezdeményezte az Alekszej Navalnijhoz köthető szervezetek szélsőségessé nyilváníttatását, majd májusban a duma elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a választásokon való indulást minden olyan személy számára, aki valaha is bármilyen felelős tisztséget töltött be ”szélsőségesnek” nyilvánított szervezetben. Andrej Pivovarov, a Nyílt Oroszország ügyvezető igazgatója azonnal közölte, hogy a szervezet minden tagját kizárták, az alapítványt pedig törölték a lehetséges üldöztetés elkerülése végett. Azt is jelezte, hogy nem alakul újabb szervezet, mert félő, hogy azt a hatóságok a tevékenység folytatásaként értékelnék és büntetőjogi eljárásokat indítanának a tagok ellen.

A "nemkívánatos" vagy a "külföldi ügynök" minősítéssel is számos atrocitásnak van kitéve Oroszországban minden független civil szervezet, a szélsőségessé nyilvánítottakat azonban azonnal be is tiltják, tagjaikat büntetik, ezért a legtöbb ilyen szervezet az önfeloszlatást választotta. A Kremlt azonban ezek az önfelszámolások sem nyugtatták meg. Júniusban a Navalnij Stábjai mozgalmat, a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványát (FBK) és jogutódját, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványát (FZPG) minősítették szélsőségessé, most pedig Hodorkovszkij szervezeti hálója került napirendre. A főügyész kérésére végrehajtott blokkolás pedig azt sugallja, hogy lesz még folytatás.