Műfajt teremtett az AlkalMáté Trupp. Máté Gábor tanítványai tizennégy éven át meséltek az osztály tagjainak az életéről. A sorozat utolsó darabját a hétvégén tűzték műsorra, ihletője pedig a sorsolásnak köszönhetően a sorban utolsóként maradt Jordán Adél volt.
A Katona József Színház színésznőjének szülei ismert, közkedvelt színészek. Az előadás azonban nem ezt az oldalukat mutatja meg, hanem azt például, hogy milyen lehet egy színészgyerek helyzete. Az egyik jelenetben hárman utaznak, elöl a szülők, Lázár Kati és Jordán Tamás. Hátul Adél, aki igyekezne kicsit középpontba kerülni, de bárhogy szeretné, nem sikerül neki. A mulatságos epizód mélyén megbújik a sérülékenység, a harmónia hiánya. És ez a momentum gyakorlatilag végigsöpör az egész előadáson.
Már a színpadkép sem sugall rendezettséget, Kálmán Eszter díszletében a Benczúr Ház kertjében csupa egymásra hányt holmi található. Minden ideiglenes, átmeneti. Aztán a talányos mesei indítást követően érkezik egy jelenet, amelyben Jordán Adél megvallja egy pszichológusnak (Dömötör András), hogy mindig is problémák voltak az önképével, nőként is sokszor kevésnek érezte magát, próbált ugyan hódítani, de mégsem jelentett ez számára valódi sikerélményt. A különböző sztorik láncolata egymásra licitál. De teszi ezt színházilag magától értetődő természetességgel, a kitárulkozás könyörtelen mégis nagyon is szerethető logikájával.
Egy olyan világot fest fel az előadás, amelyben a színház mindenek felett áll. Felülír mindent, a magánéletet, sőt magát az életet is. Az egyik jelenetben a többször megidézett Ascher Tamás (Mészáros Máté) felkéri Jordán Adélt – aki akkoriban csupán néhány hónapja hozta világra kisfiát, Andort – a Woyzeck női főszerepére, illetve a férjet, Keresztes Tamást a címszerepre. Adél nem tud nemet mondani. Aztán látjuk az elvarázsolt, csak a munkájának élő zseniális színészt, Tamást (Czukor Balázs jeleníti meg), ahogy meg se hallja, amikor családfőként lenne rá szükség.
Kemény, kíméletlen hangütés. Ezt a hangvételt oldja például Dömötör Andrásnak, a figura részleteiben önfeledten tobzódó Máté Gábor paródiája. Ugyancsak emlékezetes, amikor Adél két fiú osztálytársa, Mészáros Béla és Fenyő Iván (utóbbit Dömötör András formálja meg) szinte egymásnak esik Adél miatt, mert mindkettőjük szerelmes belé.
Nagyon találóak a dalok, amelyek mintegy balladák, árnyalják, kiegészítik a különböző jeleneteket. Szívbemarkoló például Czukor Balázs előadásban Andor dala, a kisfiú, akárcsak korábban anyukája, egyfolytában a szüleiből szeretne többet kapni. A főhős aztán a sok viszontagság után újra szerelmes lesz. A hírértékűvé vált epizódban Adél anyukája (Mészáros Máté) és Székely Kriszta (Kovács Patrícia) beszélik meg azt, hogy mit is jelent az, hogy Adél és Kriszta egy párt alkotnak. Kriszta közli, hogy mióta megrendezte a Platonovot, vonzódik Adélhoz. Kati először kérdőre vonja Krisztát, de aztán mivel azt látja, hogy a lánya boldog ebben a kapcsolatban, elfogadja kettőjük szerelmét.
Az előadás végén kiülnek a játszók egymás mellé a színpadra. „Komolyan kéne venni, idő van” – éneklik. Ebben a mondatban egyszerre van jelen a búcsú, valamint az újrakezdés lehetősége és felelőssége is. A tapsrend után a színészek maguk pakolják össze a kellékeket. Ezt már a nézők nem láthatják, pedig olyan, mintha az előadás része volna. Aztán kitör a vihar. Az utolsó előadás után néhány perccel.
Úgy látszik, az AlkalMáté Truppnak az égiek is besegítenek a hatásos dramaturgiába.
