Ingatlan;KSH;drágulás;adásvétel;

2021-08-12 17:01:34

A nyaralók pörgetik az ingatlanpiacot

Jelentősen megélénkült a kereslet a Balaton-parti és a Velencei-tó környéki nyaralók iránt, amelyeket ma már nem csak szezonálisan, hanem életvitelszerűen is használnak az új tulajdonosok.

Magyarországon és európai szinten is csak kis megingást okozott az ingatlanpiacon a koronavírus járvány – ez most már elég valószínűnek látszik a friss statisztikák alapján. A KSH adatai szerint Magyarországon az idei első negyedévben 15 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát, mint egy éve, az előző negyedévhez képest pedig mind az új, mind a használt lakások ára 5,8 százalékkal emelkedett. Holott utóbbi kategóriában a pandémia évében ennél jóval szerényebb negyedéves drágulások, sőt, a korlátozásokkal terhelt időszakokban csökkenések voltak jellemzőek.

A Duna House friss becslése alapján a nyár második hónapjában ugyan megtorpant és év eleji szintre – alig több mint 11 ezerre - esett vissza az adásvételek száma, ami a korábbi évek júliusához képest 12-15 százalékos csökkenést jelent. A szakemberek szerint a visszaesés oka elsősorban a szokásosnál is erősebb szabadságolási hullám, amely jelenleg jelentősen lassítja az ingatlanpiaci tranzakciókat. Az első 7 hónap adata azonban így is közel 30 százalékkal több adásvételt mutat, mint 2020-ban, de még 2019-hez képest is 4 százalékos növekedést látni. A Duna House várakozásai szerint az őszi szezonban újra a tavaszihoz hasonló aktív ingatlanpiaci forgalommal számolhatnak az eladók és a vevők.

Júliusban egyébként az ingatlanpiaci aktivitás átcsoportosult Nyugat-Magyarország területére, ahol 18-20 százalékkal nőtt az ingatlanok átlagos négyzetméterára. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy jelentősen megélénkült a kereslet a Balaton-parti és a Velencei-tó környéki nyaralók iránt, amelyeket ma már nem csak szezonálisan, hanem életvitelszerűen is használnak az új tulajdonosok.

Siófokon egyébként már az év elején is többet kellett fizetni egy újépítésű lakás négyzetméteréért, mint Budapesten. A KSH adatai szerint az első negyedévben a fővárosban az újlakások átlagos négyzetméterára 815 ezer, Siófokon pedig 862 ezer forint volt ekkor. Utóbbi ár 17 százalékos drágulást jelent egy év leforgása alatt. A tó környéki települések négyzetméterárai összességében átlagosan 12 százalékkal emelkedtek.

A Balaton környékén tapasztalható folyamatos és jelentős ár- és forgalomnövekedés, valamint az évek óta tartó budapesti kiköltözési hullám miatt egyre népszerűbb agglomerációs települések térnyerése országos szinten is megjelenik a lakáspiaci árakban - fogalmazott Valkó Dávid az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Hozzátette: amíg élénk a kereslet, nem várható az árak csökkenése, márpedig az újépítésű és a használt lakások piacát is fellendítették az állami támogatások.