A szakállas bácsi

A szexualitás öncélú ábrázolása, a férfi és női homoszexualitás, sőt, Arisztophanész beszédében (az androgün-mítoszban) a nemváltás is szerepet kap Platón talán legismertebb dialógusában, A lakomában – írtam egy hete, javasolva, hogy tiltsák be a mintegy 2400 éves mű iskolai oktatását.

Pedig írásomban az Agathónnál rendezett athéni vacsorán elhangzott hét, Erósz isten dicséretéről szóló beszéd közül csak háromból idéztem, és nem tértem ki a legfontosabbra, Szókratész mondandójára.

Nos, ez a „szakállas bácsi” eleve gyanút keltő, hiszen maguk az athéniak ítélték halálra, s a vádpontok közül az egyik épp a fiatalság megrontása (mondhatnánk pedofília) volt: „Vétkezik Szókratész (...), mert megrontja az ifjúságot, és nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más új daimónok működésében.” (Szókratész védőbeszéde – Devecseri Gábor fordítása. Platón összes művei. Európa Könyvkiadó, 1984)

Mint látható, a helyzet nem olyan egyszerű, mert a vádak alapján Szókratész esetében inkább politikai pedofíliáról beszélhetnénk (lásd még: Orbán Viktor az óvodában). Bár Platón szerint mestere könnyen tisztázza magát, igencsak zavarba hozva az őt vádló Melétoszt, mégis elfogadja a kirótt halálos ítéletet – pedig el is menekülhetne –, és kiissza a méregpoharat (erről a Phaidón című dialógus tudósít) – ami csak erősíti a vele szembeni gyanút.

Az Agathónnál rendezett közös ivászaton (Szümposzion) Szókratész nem osztja társai véleményét, mely szerint Erósz isten volna a legszebb és a legjobb. Sőt úgy véli, Erósz nem is isten, sokkal inkább közvetítő halandók és halhatatlanok, emberek és istenek között, vagyis egy daimón. Szókratész szerint „Erósz annak a vágya, hogy a jót örökké magunkévá tegyük” (A lakoma – Telegdi Zsigmond fordítása). Az Erósz keresésére irányuló buzgalom, a szerelem pedig „szülés a szépségben, test és lélek szerint”.

Itt viszont megegyezik Szókratész véleménye korábbi szónoktársaiéval, akik a férfiak közötti szerelmet előbbre valónak tartják a férfiak és nők közötti szerelemnél: „akik testükben hordozzák a termékenység magvát (…), azok inkább a nők felé fordulnak, így nyilvánul meg bennük a szerelem. (…) akik lelkükben hordozzák inkább a nemzési vágyat, mint testükben, azok azzal terhesek és azt hozzák világra, ami a lélekhez illik”. A szép testektől (nők) a szép lelkek (férfiak) szerelmén át jut el Szókratész és az emberi lélek a „szép tudományáig”.

Majd egy fura kanyar következik, megjelenik a lakomán a már részeg Alkibiadész, a híres hadvezér, akinek Periklész volt a gyámja. Ő Athén legszebb férfija; Plutarkhosz szerint „élete minden szakaszában, gyermekkorában, ifjúkorában és felnőtt férfi korában egyaránt elbájoló volt”. Szókratész tanítványai közé tartozott, és mint Alkibiadész felidézi, egy alkalommal együtt háltak: „átöleltem ezt az igazán daimóni és csodálatos embert, s így feküdtem egész éjszaka”. Ám, teszi hozzá, „ez után az éjszaka után (…) érintetlenül keltem fel Szókratész mellől, mintha az apámmal vagy a bátyámmal aludtam volna”.