Afganisztán;Orbán Viktor;gazdasági növekedés;koronavírus;

2021-08-22 09:14:59

Orbán Viktor: Jön a negyedik hullám, de kötelező maszkviselés már nem lesz

A kormányfő a több mint ötvenezres nyugdíjprémiumról és az afgán menekültek hazánkon való esetleges átengedéséről is beszélt a Kossuth Rádióban.

A jókedvé és a felhőtlen ünneplésé a terep ezekben a napokban – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott, egy nappal korábban felvett interjújában az idei augusztus 20-ai ünnepségsorozatról, amelynek kapcsán megjegyezte:

Ugyanakkor a hosszú hétvégén a fővárosban, de országosan is a tömeges rendezvényeken résztvevőket is figyelmeztette:

Ugyan a kormányfő szerint elsősorban a környező országok és a nyugati országok ajtaján kopogtat erősen ismét a koronavírus-járvány, de minket sem fog elkerülni. Ezért megnyugtatott mindenkit, hogy „a kormány egész nyáron dolgozott, hogy felkészítse az országot”. Ezzel kapcsolatban leszögezte:

Arról is beszélt, hogy nem készülnek szigorításokra, de a maszkviselés elrendelésére sem, mert meggyőződésük, hogy csak az oltás ment életet, a maszk és az elszeparálás nem. A harmadik oltást elsősorban az időseknek ajánlja – mint mondta, ő sem vette fel –, és megismételte a szombati kormányinfón is elhangzott állítást, amely szerint a negyedik hullám nem azokat fenyegeti, akik be vannak oltva, hanem azokat, akik nincsenek. Ezért szeptember 1-jétől ismét kezdődik a nagy oltási kampány, s Orbán felidézte a 2002-es választási időszakban ismertté vált buzdítását, az oltásokra hangolva:

A magyar gazdaság napokban ismertetett magas, 17,9 százalékos növekedési részadatával kapcsolatban kormányzati sikert is emlegetett, mondván, az nem magától van, „a gazdaságot növeszteni kell”. Szerinte többen dolgoznak ma Magyarországon, mint a járvány előtt, annyian, mint a kilencvenes évek elején. Ezért bizakodik, hogy éves összevetésben el fogja érni a növekedés a remélt 5,5 százalékot, s így visszafizethetik a gyermekes családoknak az idei személyi jövedelemadó-befizetéseiket, kifizethetik a tizenharmadik havi nyugdíj újabb részét, bevezethetik a 25 év alattiak szja-mentességét. A nyugdíjprémiumról kiemelte:

Ugyanakkor a járvány miatt leginkább visszaesett ágazatról, a turizmusról szólva, csak reménykedett abban, hogy visszatér majd az idegenforgalom, ezért arra buzdította az itt dolgozókat, hogy építsenek jobban a belföldi turizmusra. Ugyanis „Budapest kehes, krákog, köhög, mert a külföldiek nem jönnek még ide”, és tanácsa szerint a hazafias érzelmet kell kihasználni.

Az Afganisztáni helyzettel kapcsolatban megjegyezte, vannak még magyarok, ott lévő katonáink intézik a kimentésüket a velünk együttműködő afgánokkal együtt. Ugyanakkor a miniszterelnök a kialakult válság felelősségét Amerikára hárított, mondván „az ész nem az ország méretétől függ”. A bírálatban visszament egészen 1956-ig, amikor még csak hitegettek minket, s mindt mondta:

A magyar kormányfő szerint mi csak azokon az afgánokon segítünk, akik együttműködtek velünk, őket kimentjük. Van egy zárt listánk, le kell ellenőrizni őket, és csak ők jöhetnek. Hozzáfűzte, hogy a migráció „nem emberi jog”.