Kóbor kutyák, utcán kószáló tizenévesek, nagyanyjuk mellett szaladgáló óvódáskorúak. Robi-kapával húzott gumikerekes fakocsi, rossz állapotú autók, az egy órakor menetrendszerűen megérkező buszjárat – ez a kép fogad az encsi járásban lévő Csenyétén, amikor megállunk a falu közepén. Aki járt már erre tudja, hogy az ország egyik hegyes-dombos vidékén találja ezt a lehangoló állapotban lévő falut. Az árok szeméttel teli, a házak teteje több helyen roskad. Talán változik majd a helyzet, mert a Máltai Szeretetszolgálat legszegényebb településeket felkaroló programja ezt a falut is célozza, de a helyiek most még nem éreznek javulást.
Eseményszámba megy, ha postásfurgon, vagy a mozgó élelmiszer árus után idegen autó érkezik a zsákfaluba. Körénk is gyorsan sereglik vagy két tucat ember, kiderül, közülük mindössze hárman vannak beoltva. Horváth Elemérné az ingyenkonyhán kapott savanyúlevessel teli műanyag ételhordókkal egyensúlyoz idáig, visz belőlük hetet, sokan vannak otthon gyerekek, unokák. Ő és a férje is be vannak oltva, azt mondja, 63 éves, mindenféle "nyavalyája" van, nem kockáztatta, hogy elkapja a koronavírust. Amikor jelentkeztek, a falu mikrobuszával vitték be őket Miskolcra az oltópontra, Pfizert kaptak, azt mondja, ha kérheti, a harmadik oltást is ebből szeretné.
– Ebből mi is beoltatnánk magunkat, csak hát bajos elmenni a faluból, azt várnánk, hogy jöjjön ide az oltóbusz, vagy a háziorvos adja be nekünk itt helyben – mondják többen is. Köztük van Gulyás János, a település négy önkormányzati képviselője közül az egyik, aki szintén „oltatlan” miközben a felesége megkapta a vakcinát.
– Egyszerre regisztráltunk az asszonnyal, aztán valahogy én kimaradtam, pedig őt én vittem be Miskolcra. Igazából nagyon nem is akartam utána járni, hogy miért nem kaptam visszaigazolást, ha már így alakult, kibírom oltás nélkül is.
– Fél a szuritól! – kajánkodik a felesége.
A férfi csak hümmög, a körülötte állók is ezt teszik, de aztán a beszélgetésfoszlányokból kiderül, nemcsak a tűszúrástól félnek, hanem attól is, hogy az oltással valamilyen rontás vagy ehhez hasonló kerül a testükbe. A félelmeket a pletykák, és rossz hírek csak erősítették. Hamar végigszaladt az utcákon, hogy a szomszéd faluban a koronavírus elleni oltást követően halt meg valaki, emiatt sokan azt a következtetést vonták le, hogy ok-okozati összefüggés van a vakcina és a tragédia között. A „jól van úgy minden, ahogy van” hangulat is érzékelhető sokaknál, de az is tény, hogy Csenyétéről eljutni a miskolci kórházban lévő oltópontra, vagy akár két településsel odébb, nem is olyan egyszerű. Az itteniek legfeljebb közmunkából élnek, a kevés pénzt nagyon be kell osztani, egy népesebb család busz jegyének árára már nem futja belőle.
A falu mikrobusszal korábban még valóban vitt embereket az oltópontra, de két hónappal ezelőtt a jármű elromlott, csak mostanára sikerült megjavítani. Kiss Istvánt, a település polgármesterét is elértük, ő azt mondta, hiába próbált jó példával elől járni, és oltatta be az elsők között magát, és a családját, sokakat mégsem sikerült rábeszélni erre, kényszeríteni pedig senkit sem lehet.
A „negatív ezüstérmes” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszkán 12 százalékos az átoltottság. A polgármestert hiába kerestük, hogy ennek okairól beszélgessünk, nem értük el. A helyi viszonyokat jól ismerő forrásunk szerint ebben a faluban több olyan kisebb egyházon kívüli karizmatikus közösség működik, amelynek egyike-másika szinte lebeszélte az embereket az oltakozásról. Volt aki egyenesen arról beszélt, hogy a sátán költözik belé, ha engedi megszúratni magát.
Az viszont érdekes, hogy sem Csenyétén, sem Uszkán nem volt eddig egyetlen koronavírusos megbetegedés sem. Van, aki ezt azzal magyarázta, hogy mindkét falut zömmel romák lakják, és eléggé zárt közösségként működnek, amelynek lakói keveset utaznak, és nem jellemző, hogy távolról érkező vendégeket fogadnának. Egy másik magyarázat szerint különös, hogy egyik faluban sincs kiépített szennyvízhálózat, de logikus érvek nem szólnak amellett, hogy lenne összefüggés ez, és a fertőzöttség hiánya között.
