Ferencváros;Bajnokok Ligája;Young Boys;

2021-08-25 06:16:13

Nagyot küzdött a Fradi, de ez sem volt elég a bravúrhoz

Kettős vereséggel esett ki a magyar csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik körében.

Telt ház és pokoli hangulat - ez várta a csapatokat a Groupama Arénában. Noha az eseményre csak védettségi igazolvánnyal lehetett belépni, az ellenőrzés meglehetősen lazára sikeredett - elég volt csak megvillantani a kártyát a személyivel együtt és már szabad volt az út a kapukhoz. Az UEFA-rendelkezéseinek megfelelően vendégdrukkerek nem lehettek jelen a mérkőzésen, így az egész stadion a hazaiak sikeréért szorított.

A meccs magyar szempontból nem indult jól, már a negyedik percben - a vendégek első szöglete után - Zesiger hibátlan fejessel juttatta előnyhöz a svájciakat. A biztatás ezt követően magasabb fokozatra kapcsolt, amelynek rövid időn belül meg is lett az eredménye. A Fradi beszorította ellenfelét, majd egy belőtt labda után Wingo juttatta a labdát a kapuba, amivel már a 18. percben 1-1 volt az állás. Később, a 27. percben egy szögletnél a hazaiak játékosa Mmaee emelkedett mindenkinél magasabbra, így góljával a Ferencváros megfordította a mérkőzést. Az arénában a hangulat ekkor a tetőfokára hágott, a találatot hatalmas hangrobbanás követte. 

A szünet után már inkább a vendégek voltak a kezdeményezőbbek, a Young Boys egyből nyomás alá helyezte a hazai kaput. Az 56. percben jött is az egyenlítés Fassnacht találata révén. A 65. percben aztán megfogyatkozott a Fradi: Laidouni begyűjtötte második sárgáját, így ő előbb mehetett zuhanyozni.

Több bírói ítélet is a svájciaknak kedvezett, akik a 72. percben büntetőhöz is jutottak, ám azt értékesíteni nem tudták, ugyanis a lövést Dibusz hatalmas bravúrral védte. Sajnos a várt lélektani előny elmaradt: a 93. percben a csereként beálló Mambimbi eldöntött minden kérdést és beállította a végeredményt. Sok drukkernek ez volt az utolsó csapás, ezután tömegesen hagyták el a lelátót, amelyre a kemény mag a "Hova mentek?" kérdéssel reagált.

Szégyenkezni nincs oka a Ferencvárosnak, így is a második számú klubtorna, az Európa Liga csoportkörében folytatja ősszel. Az ellenfelek kilétére pedig a pénteki sorsoláson derül fény.