Budapest;dugó;felújítás;torlódás;

- A fideszeseket sem zavarják nagyon a budapesti dugók

Noha a kormányzat és médiája rendre azt erőlteti, mennyire zavar mindenkit a sok ácsorgás, a számok némiképp ellentmondanak a propagandának.

Annak ellenére, hogy a magyar sajtó egy része hetek óta a dugók miatt dühös emberekről szól, a   budapestiek megértőek a dugóhelyzettel kapcsolatban - közölte a Főpolgármesteri Hivatal a Medián közvéleménykutatására hivatkozva.

Eszerint a jelenleg futó három legfontosabb felújításról is azt mondta a válaszadók több, mint fele, hogy egyáltalán nem zavarja. Hangsúlyozzák, hogy ez nem azt jelenti, hogy nincs dugó Budapesten, hanem azt, hogy tisztában vannak az emberek a dugók valódi okaival: a kérdezettek 41 százaléka ért egyet teljesen azzal, hogy a főváros nem bír el ennyi autót, és túl sokan választják a közlekedésnek ezt a módját, 41 százalékuk pedig igaznak tartja, hogy “a sok elkerülhetetlen felújítás sok áldozattal jár, de megéri, mert sokkal élhetőbb lesz a város.

A hvg.hu ugyanakkor még egy érdekes részletet ismertet. 

A fideszes szavazók kétharmadát nem irritálják a torlódások (leginkább a Blaha Lujza téri), míg az ellenzékieknek csak mintegy tizedét.

Még mindig szakmányban ömlik a közpénz a miniszterelnöki falura és környékére.