Van egy közös motívuma a talibán és az Iszlám Állam üstökösszerű felemelkedésének: ezek a csoportok azzal nyertek meg óriási tömegeket maguknak Irakban, Afganisztánban, hogy a korai iszlám jogegyenlőséget és puritán kormányzást hirdető szellemiségéből kiindulva többek között szigorú korrupcióellenes fellépést és az iszlám törvénykezésen, a saríán alapuló, ám egységes bíráskodást ígértek a helyieknek. Azok pedig annyira torkig voltak-vannak az előző rezsimek korrupciójával, hogy eltűrnek, vagy éppen támogatnak egy gyilkos terrorállamot, amely azt ígéri, hogy megszabadítja őket az életüket kiszipolyozó elitjüktől.
Az ember már csak ilyen: inkább akar egyenlőségben élni a szörnyűségben, mint a békéért eltűrni és szolgálni a mások jólétét, kivagyiságát. Az éhségnél egyébként sincs nagyobb diktátor, ezt pedig az afgán nép így is megkapta a kabuli vezetéstől: a nyugatnak eladták a stabilitás illúzióját, odahaza pedig hatékonyan győzték meg a népet arról, hogy a demokrácia, a korrupció, a létbizonytalanság és a gyomorkorgás egylényegű dolog.
Nos, nagyjából így esett, hogy az USA hiába pumpált ezermilliárd (!) dollárt az afgán rendőrség és katonaság kiépítésébe, a katonáknak eszük ágában sem volt a talibánnal szemben életük árán megvédeni a velejéig rothadt, korrupt rezsimet. A díszlet leomlott, a helyi elitet pénzelő nagyhatalmi támogatás megszűnésével az állam illúziója is szétpukkant.
Bizonyos mozzanataiban ismerős a történet? Nem véletlenül.
Voltaképpen az Orbán-rezsim sem más, mint egy külső pénzforrásból – EU juttatások - fenntartott, élősdi uradalom, amely a rend, a stabilitás illúzióját adja el a támogató nagyhatalmaknak, elsősorban Németországnak. Amelynek azzal kell szembesülnie, hogy az eddig ideöntött 9000 (!) milliárd forintnyi fejlesztési pénz eredményeképpen az országból lassan egy bérmunkásokból, éjjeli őrökből, Mészáros-szerű felcsúti döbrögikből álló, mindenféle gyűlölettel mérgezett patyomkin-állam lesz. Ahol a fennen hangoztatott „nemzet” szó egyre több embernek jelent egyre inkább semmit, mivel ha meglebbenti a szél a trikolórt, mögüle is csak nyeszlett pártkegyencek és az országot fosztogató vezér farkasvigyora sejlik fel.
Az a vélekedés, hogy a „magyarokat nem érdekli a korrupció”, ordas nagy hazugság. Ahogy valójában az arab világ diktatúráinak fojtófogásában sínylődő kisemberek milliói is parazsat hordanak a zsebükben, és az sem érdekli őket, ha végül belülről elégeti őket, szüntelenül csak a pillanatra várnak, hogy letömhessék a hitvány és korrupt uraik torkán. Ahogy a korhadt afgán árnyékállamot dollármilliárdokkal pénzelő USA-nak, úgy Brüsszelnek is adott az afgán lecke: megéri-e pénzt önteni korrupt rezsimekbe az egyébként is foszladozó demokratikus látszat illúziójáért?
A nyugat hatalompolitikusainak is látniuk kell: bár nagy pragmatistának meg status quo stratégának gondolták magukat, valójában olyanok ők, mint a gyerek, aki legyezgetve próbálja hűteni a parazsat, majd csodálkozik, ha az egyszer csak lángot kap és mindent eléget maga körül.