Nagyon sok a cinikus ember, akik értetlenkedtek, Andrea Arnold miért nem emberekről készít filmet. Miközben Luma-tehén történetén, aki nem sír, annak nincs lelke.
Jaj, de jó, hogy így érzi! Mert, ugye, Luma-tehén sorsa rólunk, emberekről mesél. A viszonyunkról az állatokhoz. A cinikusok, akikre utal, nem veszik tudomásul, hogy olyan nincs, hogy „csak az emberek”. Azzal, hogy egy tehénről készítettem filmet, pont róluk beszélek. Sokan gondolják azt, hogy mivel mi vagyunk a hierarchia csúcsán, az mindent „megenged”. A világ azonban napról napra törékenyebb, megkérdőjelezhetetlen dolgok válnak vitatottá.
Mi volt a személyes motivációja?
Mindig is szoros kapcsolatom volt a természettel. Külvárosi környezetben nőtem fel, ahol nagyon közel volt az erdő, de karnyújtásnyira az ipari területek is egyben és meg gyerekként ott csavaroghattam, ahol csak szerettem volna. Nyilván a zöld jobban vonzott. Aztán később, amikor városba költöztem jöttem csak rá, mennyi szépség vett körül. Különösen Londonban, melynek kultúrája pont arra épül, hogy ne kerülj kapcsolatba semmivel és senkivel. A természet nem létező, és a magas épületek lakói nem kommunikálnak egymással. Ha a pandémiának volt jó hatása, akkor az az, hogy az emberek kezdenek rájönni: a városi jólét tulajdonképpen senkinek sem jó. Nem mellékesen ez látszik a kutyák iránti érdeklődés növekedésében is.
A film alkotófolyamatának kezdete mikortól datálódik?
Nehéz kérdés, mert ha nagyot szeretnék mondani, akkor most újra előhoznám a gyerekkoromat. De inkább menjünk vissza a városi időszakba, amikor én is egy ideig eltávolodtam és majdnem olyan távol kerültem a természettől, hogy beleessek abba a hibába, hogy romanticizáljam én is magam olyan szinten, mind mindenki, jelesül, hogy a „zöld szép és jó”. Ez nagyon nem jó. Tudomásul kell lenni, hogy a természet olykor kegyetlen. Egy farm is az. Nem muszáj „élvezni” az ott történeteket, de elfordítani sem a tekintetünket.
Mármint abban az esetben, amikor lemészároljuk az állatokát például?
Például. Milliónyi állatot mészárolunk le. Ezt tesszük, ezen nincs mit szépíteni. És egy gazdaállatnak is lehet szép halála. Sőt, egy embernek is. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy nem élünk örökké, onnantól kezdve tudjuk csak igazán becsülni az életet. Így lesz a halál ténye csodálatos.
Éveken keresztül követte Lumát. Mit mondott a gazdáknak, miféle filmet forgat?
Pontosan azt, amit tettem: hogy nem ők, a tehén érdekel. Soha az életben nem fogok senkit sem manipulálni.
Ugyanakkor, van egy olyan rész, amikor mintha szabadon engedték volna az állatokat. Kvázi bulizni.
A teheneknek igenis van szabadidejük évente egyszer – ezt úgy hívjak, tavaszi kirajzás. Ilykor tényleg szabadon engedik őket és ezt volt a legnehezebb leforgatni is, hiszen ilyenkor nehéz a közelükbe kerülni. De azokon a képsorokon, melyeken sikerült elkapni őket, látszik, hogy tényleg élvezik a szabadságot, a friss füvet. Ezek megismételhetetlen pillanatok, nem lehet megkérni őket, hogy a kedvünkért bármit is csináljanak újra.
Mi a helyzet a közelikkel? Néhány belső terekben készült felvételen felvételen orral belebokszolnak a kamerába. Nem voltak veszélyben?
Hát, nagy jószágok, nem kérdés, de ezek nem voltak problematikusak. Talán egyszer éreztem azt, hogy veszélyben amikor az ifjú borjúkat filmeztük Magda Kowalczyk operatőrrel. Éjjel volt, a mezőn és a borjak azt hihették, hogy játszani jöttünk, mert negyvenen elkezdtek kergetni minket. Ez a sötétben ijesztő volt és bemenekültünk az erdőbe. Fogalmunk sem volt, hol vagyunk, így a farmereket kellett hívnunk, hogy tippeljék meg, merre lehetünk és jöjjenek értünk. Pedig hormonnal teli bikákkal is volt dolgunk, de ők legtöbbször a kocsiknak mennek neki.
A film nem túl hízelgő képet ad a farmerekről.
Ez a mindennapi életük. Kedvesek az állatokkal, zenét játszanak nekik. Ám tény, hogy egy gazdaságban érdekben és profitban gondolkodnak. De mindezt miattunk teszik. Mi is cinkosok vagyunk, ha úgy tetszik. Ha valaki vásárolt már tömegipari cikket, akkor mindenképpen.
Mondjuk az tényleg kemény, ahogy megmutatja: Luma dolga elsősorban a szaporítás.
A fejőstehenek életük során körülbelül tizenötszőr szülnek, de sosem maradnak kapcsolatban az utódjaikkal. Anyai sorsukat így igen sajátságos – de, teszem hozzá, ide pont nem szerettem volna belekeverni a feminizmust. Inkább az volt a célom, hogy megmutassam: ezek a jószágok szolgálnak minket.
Ön változott a filmjének a hatására?
Erről nem szeretnék beszélni, mert nem propaganda jelleggel készítettem, nincs semmiféle agitálás mögötte. Képzelje el, ha most erre mondanék valamit. Mondjuk, hogy már nem eszem marhahúst. Ezzel lenne tele a média, nem a filmemmel.
Az Akvárium című filmjében lovak vannak. Van összefüggés?
Korábban említettem, hogy a környezet, ahol felnőttem, folyamatos megfigyelésre ösztökélt, de leginkább a természetben találtam a helyem. Ez tudat alatt beépült a művészetembe is. Így jöttek a lovak az Akváriumba. Az agyam azt mondta: semmi szükség lóra a filmben, sokba kerül, plusz nehézség. Ugyanakkor a szívem azt diktálta, szükség van rá. És a szívvel nem érdemes vitázni, beleírtam a forgatókönyvbe a vadlovat, mely végül meghal. Ezek után elkezdtem Freudot olvasni: szerinte lovakkal álmodni az apával kapcsolatot jelképezi.
A Cannes-i fesztiválon zsűritag is volt. Ezt hogyan viselte?
Cannes totális őrület. Másfél éven keresztül be voltam zárva a kutyámmal egy lakásba, azok után ez egy WOW-élmény. Amúgy meg mindig is szerettem az ünnepeket – különösen a filmes ünnepeket. Cannes-ban az a remek, hogy a zsúri csak együtt a közönséggel nézheti a műveket. Csodálatos alkotók kiöltözve élvezik az elmúlt évek munkájának a gyümölcsét. Különösen a fiatalok lelkesedése nyűgöz le, ahogy lehengerli őket Cannes. Egyfajta sokként élik meg. És ha megöregednek, mint én, akkor azon fognak csodálkozni, hogy a Cannes-élmény örök.
