Európai Parlament;Európai Bizottság;per;jogállamiság;7-es cikkely;

2021-08-31 20:47:10

Pert kaphat a nyakába az Európai Bizottság

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottságának kell eldöntenie, hogy a képviselő-testület pert indítson-e az EU Bíróságán a január óta hatályos jogállami előírásokat nem alkalmazó Európai Bizottság (EB) ellen.

Így határozott az EP elnökét és frakcióvezetőit tömörítő Elnökök Konferenciája hétfő esti ülésén. A szakbizottságnak valamivel több mint két hónapja van a döntésre. A szabályoknak megfelelően először meg kell ismernie a parlament jogi szolgálatának a véleményét, majd meghallgatnia és megvitatnia az ügy előadójának, a német zöldpárti Sergey Lagodinskynak az álláspontját. Az ügy akár a plenáris ülés elé is kerülhet, ha az EP elnöke nem ért egyet a határozattal.

A képviselőtestület az év eleje óta szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság végre vonja felelősségre a jogállami normákat felrúgó és emiatt a közösségi költségvetést megkárosító kormányokat. A parlament júniusban kéthónapos határidőt szabott a cselekvésre, és belengette, hogy beperli a testületet, ha nem lép a tettek mezejére. Az ultimátum augusztus végi lejártáig azonban csak egy levél született Ursula von der Leyen tollából, amelyben a bizottsági elnök a parlamenti állásfoglalás formai hibáira hivatkozik, és felrója az EP-nek, hogy a követelését nem támasztotta alá konkrét esetek bemutatásával. A képviselőtestület vezetősége ezután bízta a következő lépés eldöntését a peres ügyekben illetékes jogi bizottságra.

A jogállami rendeletet tavaly decemberben fogadták el Brüsszelben. De hiába lépett hatályba nem sokkal ezután, az állam- és kormányfőkből álló grémium – a magyar és a lengyel miniszterelnök zsarolásának engedve – rábírta az Európai Bizottságot, hogy halassza el az alkalmazását addig, amíg az EU Bírósága nem mondja ki a végső szót a jogszerűségéről. A két közép-európai kormány megkérdőjelezte a jogszabály törvényességét, és az uniós bírák várhatóan az év végén ítélnek a beadványról.

Az Európai Parlament kezdettől fogva azon az állásponton van, hogy a tagállami vezetők nem adhatnak utasításokat a jog betartásáért és betartatásáért felelős biztosi testületnek, ezért jogsértés miatt kész pert indítani az uniós “kormány” szerepét betöltő intézmény ellen. Ha a folyamat elindul, annak inkább jelképes jelentősége lesz, hiszen az Európai Bizottság előreláthatólag jóval előbb meg fogja indítani a jogállami eljárásokat, mint hogy a tétlensége miatt kezdeményezett esetleges bírósági per lezárulna.