Púposodó rongyszőnyeg

Minden adott ahhoz, hogy az összes iskolában zavartalanul elkezdődhessen a jelenléti oktatás - jelentette be a minap Novák Katalin családügyi miniszter. Kollégája, Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter is hasonlóképpen gondolhatja, miután a múlt hétvégén a pesti Vigadóban tartott ceremónián, ahol intézményvezetőket nevezett ki, egy szóval sem említette a koronavírus-járvány közelgő negyedik hullámát és annak várható hatását az oktatási-nevelési intézményekre. Helyette – ahogy már megszokhattuk tőle - ősmagyar és keresztény hagyományokról, a nyugat hanyatlásáról és a napkeleti országok sikerességéről szóló mesékkel bomlasztotta a jelenlévők agysejtjeit.

Tehát minden a legnagyobb rendben, gond egy szál se, az iskolák készen állnak, hogy diákok százezrei térhessenek vissza a tantermekbe tanáraikkal együtt. Az épületeket fertőtlenítették, kitakarították. Minden adott a biztonságos tanévkezdéshez. Lehet, ez valóban így is van, a kérdés az, hogy vajon meddig marad így? Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a tesztelés, a kontaktkutatás, a maszkhasználat és a távolságtartás hiánya miatt újból terjedni kezdjen a vírus az iskolákban, akár az oltottak között is, akik aztán szinte láthatatlanul, tünetmentesen veszélyeztethetik az oltatlanokat? Vajon mennyi időnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy érdemi intézkedések történjenek?

A probléma nem azzal van, hogy a kormány jelenléti oktatást akar. Hanem azzal, ahogyan akarja. Miközben Európa-szerte számos ország fokozott védelmi intézkedésekkel készül az iskolanyitásra - köztük Orbán Viktor miniszterelnök “laboratóriumországa”, Ausztria, ahol heti rendszeres tesztelésekkel indul a tanév -, mi úgy teszünk, mintha a magyar gyerekek, pedagógusok, családtagjaik már teljesen immunisak lennének a koronavírusra és annak különböző variánsaira. Úgy teszünk, mintha a vírust sikerült volna kisöpörni az iskolákból. Pedig nem kisöpörték, hanem besöpörték. A szőnyeg alá.

A magyar oktatás elnyűtt rongyszőnyege alatt még ez is elfér. A gond csak az, hogy az a szőnyeg már annyira púpos, hogy egyre kevésbé lehet vele feltűnésmentesen elfedni a nem kívánatos problémákat. Ott van alatta az egyre fokozódó pedagógus- és szakemberhiány, amiről tudjuk, hogy létezik, de amíg nem látjuk egyértelműen, addig mondhatjuk, hogy nincs is. Mellettük ott van a megalázóan alacsony bérek problémája. Továbbá a jövőkép hiánya, nemcsak a tanári pályán, hanem az egész oktatási rendszerben. Oda vannak besöpörve a hátrányos helyzetű régiókban élő szegény családok gyermekei, az esélyegyenlőség és a felzárkózás lehetőségének hiánya. A sort még hosszan lehetne sorolni.

De a tanév így is elindul és végigdöcög jövő nyárig. Ahogy eddig is. Mert az oktatásban dolgozók, elsősorban a pedagógusok hivatástudattól vezérelve továbbra is a vállukon tartják az egész rendszert, az egyre púposodó rongyszőnyegen egyensúlyozva. Miért? Azt mondják, a gyerekek érdekében. De vajon tényleg ez a gyerekek érdeke?