képregény;J.R.R. Tolkien;fantasy;Heidegger;

Egy könyvespolcon Heidegger és Tolkien - Interjú Keserű József irodalomtörténésszel a fantasyirodalomról

Ahogy az utóbbi időben megváltozott a valóságról, az emberről, a kultúráról, az irodalomról való gondolkodásunk, nem is csoda, hogy a mágikus világokat megjelenítő fantáziairodalmat, a fantasy műfaját is másként látjuk és olvassuk. A Lehetnek sárkányaid is című, frissen megjelent monográfia irodalomtörténész szerzőjével, Keserű Józseffel a világteremtéssel járó kulturális gyakorlatról beszélgettünk.

Klasszikusabb irodalomtörténészi vizsgálódások után (például Krúdy munkássága) miért fordult a fantáziavilágok, a fantasy műfaja felé? 

Szeretek új területeket felfedezni. Kíváncsian és érdeklődően konstatáltam, mennyire másként működnek, és más szempontú olvasást igényelnek a fantasyregények, mint a klasszikusnak tartott irodalmi olvasmányok. Ám a fantáziavilágokban, vagy szűkebben: a fantasyirodalomban nem maga a műfaj keltette fel az érdeklődésem, hanem az, ahogy úgynevezett másodlagos, a valóságunktól eltérő világokat építenek fel, és az a viszonyulásmód, ahogy a befogadók ezekhez a világokhoz érzelmileg kötődnek. Nem véletlen, hogy a monográfia szempontrendszerében a rajongói kultúra is fontos szerepet játszik. Ezek – a világ­építés és az elköteleződés – mellett a fantáziavilágok transzmediális jellege, azaz egyszerre több médiumban való jelenléte is meghatározó, pontosabban az az attitűd, ahogy ezekből mozaikszerűen, az összerakosgatásuk révén fölépül egy világ.

Ez a transzmediális jelleg a technológia átalakulásával nyilván sokat változott. Mondjuk A Gyűrűk Ura 1954–55-ös megjelenésekor egészen mást jelenthetett. 

Egy kort mindig jellemez az adott technomediális vagy kultúrtechnikai környezet, és nyilván egészen más lehetett az ’50-es években találkozni a Tolkien-művel, mint ma, a globális internet korában, amikor a rajongói kultúra is teljesen átalakult. Ugyanakkor egy levelében maga Tolkien is arról az ambíciójáról ír, hogy az élettel teli világát felépítve azt majd mások, festményeken, zenében továbbgondolják. Ő maga is rajzolt, festett. Vagy vegyük a másik alapműegyüttest, a Cthulhu-mítoszt, Lovecraft sokszor említi, mennyire inspiratívan hatottak rá különböző festmények a megalkotásakor. Nagyon nagy leegyszerűsítés pusztán egyetlen médiumra korlátozni a vizsgálódásokat, hiszen alig van olyan műalkotás, ami csupán irodalmi, képzőművészeti, filmes stb. kapcsolatokkal rendelkezne önmagában – nincs monomediális alkotás!

Mennyire igényelt más értekezői nyelvet a fantasyirodalom tárgyalása a korábbi irodalomtörténetitől? 

Az új szempontok mindig magukkal hozzák az új értekező nyelvet is. A legfontosabbnak az érthetőséget tartottam, nem feladva a szakmai kritériumokat. Izgalmasnak találtam, hogy bizonyos filozófiai kérdések hogyan lépnek párbeszédbe a populáris szövegekkel – egyáltalán nem lekicsinyelve a populáris műfajt. Az én könyvespolcomon jól megfér egymás mellett Heidegger és Tolkien.

Turistautazások szerveződnek Dan Brown A Da Vinci-kód című regényének helyszíneinek bejárására, Doyle detektívje, Sherlock Holmes fiktív lakhelye is jó ideje valóság a londoni Baker Streeten, a rajongók képregényfiguráknak öltöznek a cosplay-találkozókon, a fantáziavilágok több szerző regényei által expandálnak, hosszan folytathatnám a különféle kulturális gyakorlatokat. Mennyiben vethetőek össze ezek a hagyományos szépirodalom művelőinek kultuszával? Balzac több tucatnyi regényből álló Emberi színjátéka elvileg kiváló matéria lehetne erre, például a világépítés szempontjából. 

Nem vagyok közelebbi ismerője a XIX. századi francia irodalmi kultuszoknak, de könnyen elképzelhető, hogy az egyik regényből a másikba átjáró balzaci hősöknek és világuknak, amely így mozaikszerűen épül fel, már a megírásuk korábban is volt rajongói közönsége. Épp úgy, ahogy James Joyce-nak, akik a Bloomsday keretében bejárják Dublin utcáit. A magas irodalomban is megvannak a kultikus gyakorlatok, de a szórakoztató irodalmi műveknél jóval szűkebb közönség által. A fantáziavilágok egyszerűen népszerűebbek, jóval többeket foglalkoztatnak, mozgatnak meg, amiben az eszképizmus is jelentős szerepet játszik: bár többségünk manapság igen kényelmes, ugyanakkor mégis nagyon riasztó világban él.

A népszerűségnek azért a fogyasztói kultúra radikalizálódása is besegít, nem? A Tolkien- és a George R. R. Martin-regények adaptációi jócskán felpörgették a figurás bögrék piacát… 

Ez tény, ugyanakkor a popkultúra is nagyon rétegzett, vannak igencsak hype-olt, de kevésbé felkarolt művek is, függetlenül attól, hogy jók vagy csapnivalóak. Persze, ki dönti el, kinek mi a jó mű: A Da Vinci-kód vagy Umberto Eco A prágai temetője? A Trónok harca azonban például azért is érdekes, mert olyanokat is képes volt megszólítani a komplex világa révén, akik amúgy nem érdeklődnek a fantasy iránt.

Érdekes megállapításra jut a monográfiában David Gemmell Trója-trilógiája kapcsán, mely elébe megy a homéroszi műnek, s párhuzamba állítható az Iliászszal. Előfordulhat, hogy versengjenek is egymással a kánonban? 

Ez elsősorban az oktatás felől érdekes kérdés. Az biztos – negyedszázados irodalomtanítással a hátam mögött mondhatom –: nem az a feladat, hogy Homérosz, Shakespeare vagy Cervantes művei, a klasszikus kultúra helyébe a populáris alkotásokat léptessük. Inkább azok mellett érdemes olvastatni őket, hogy a diákokban komplexebb kép alakulhasson ki. Ez persze elég utópisztikus elképzelés, mert ma az Iliász bizony sokak számára nehéz olvasmány, míg a fantasyregény, noha jóval hosszabb az eposznál, befogadhatóbb nyelvezetű. Sokszor szembesülök vele, hogy a diákoknak mennyire fontos a könnyű befogadhatóság, szemben azzal, amit annak idején én tanultam: hogy azok a művek az értékesebbek, azok nyújtanak esztétikai többletet, amik jobban megdolgoztatják az olvasót. Mindazonáltal a popkultúrán keresztül ezeket a műveket érdekesebbé lehet tenni.

A jelenlegi magyar oktatási rendszerben erre biztos várni kell még. Kiket említene a hazai szerzők közül, akiket érdemes lenne többeknek is elolvasnia? 

Az egyik legjelentősebb kortárs magyar fantasyíró Moskát Anita, a Horgonyhely című regénye nyelvi komplexitásában még a Prouston nevelkedett irodalmárok számára is kielégítő lehet, esetében a popkultúra és a klasszikus irodalom szétválasztása tévútra visz. Szemben néhány kortárs szépíróval, nála nincsenek automatizmusok, nem másolja önmagát, mind tematikailag, mind nyelvileg képes könyvről könyvre megújulni. Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája a fantasyirodalom kontextusában is nagyon komoly és magas színvonalú mű. Harmadikként a M. A. G. U. S. fantasyvilág egyik szellemi atyját, Gáspár Andrást említeném, aki világteremtőként és nyelvi szempontból is kimagaslót alkotott. S ebben a tekintetben mindenképp kiemelkedik a Karnevál című regénye.

Az innovatívnak tartott fantáziavilágok közül nem egyben megjelenítődnek a jelenkori valós világ problémái is, mint a rasszizmus, a (poszt)humanizmus, a női és kisebbségi jogok, a szexualitás kérdései. Miközben a fantasyrajongók körét általában erős intoleranciával szokás leírni, akik például nem igazán csípik a hagyományos nemi szerepektől eltérő heroikus világokat. Jó példa erre Richard Morgan Az acél emléke című regényével kezdődő fantasytrilógiája, ahol a főhősök a saját nemükhöz vonzódnak, ami heves vitákat váltott ki. A kulturális gyakorlatok terén mennyire szivárognak át ezek a kérdések a valóságunkba? 

A fantasy terén sincs máshogy, mint az egyéb irodalmak olvasásánál, itt is nagyjából kétféle befogadó van: a konzervatívok, akik nem nyitottak ezekre a kérdésekre, illetve azok, akik üdvözlik az újításokat. A Richard Morgan- és a Moskát Anita-féle újszerű szempontok is megtalálják a közönségüket. Továbbá, mivel a szórakoztató irodalom nagyon sokszor öntudatlan előítéleteket örökít át, a magam részéről kiemelten fontosnak tartom, hogy ezekre reflektáljunk. Ha például nem rosszindulatból, de erőteljes rasszizmus működik egy regényben, mondjuk az orkok esetében, akkor erre rá kell mutatni.

+1 kérdés: 

Ahogy a monográfiája egyik fejezetében ezt meg is tette. Arra azonban még kíváncsi vagyok, ön milyen kulturális (rajongói) gyakorlatokat végez a tudományos elemzői munkája mellett? Szerepjátékozik, netán alkalmanként ork­jelmezt ölt?

Nem szoktam beöltözni, kevésbé hivalkodó, popkulturális utalást rejtő pólóim azonban vannak. Gamer sem voltam soha – míg a lányaim abba a korba nem értek, a számítógépes játékok is kimaradtak az életemből. Legújabban viszont elkezdtem képregényeket gyűjteni, elsősorban azokat, amelyek vizualitásukban és könyvtárgyként is kiemelkedőek. Úgyhogy Heidegger és Tolkien művei mellé ezek is felkerültek a polcomra – és talán a következő könyvem róluk szól majd. 

Keserű József(1975) irodalomtörténész, a komáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docense, az itt működő MA Populáris Kultúra Kutatócsoport alapító tagja. Kötetei: Mindez így (tanulmányok, 2009), Az össze nem függő parkok (2011), Bevezetés az irodalomtudományba (2016), Lehetnek sárkányaid is (2021).
A Lehetnek sárkányaid iscímű kötetet a Prae Kiadó standjánál szeptember 3-án, 14 órától lehet dedikáltatni; a könyvet H. Nagy Péter irodalomtörténész mutatja be a szerzővel beszélgetve ugyanaznap 17 órától a Bartók Béla úti Kis Présházban.