Borsodi Sörgyár;Borsodi;sörök;karsztforrás;

- Kácsor Zsolt: Újabb sörbejárás a Borsodi Sörről

SÖRTÁRCÁK XX.

A Népszava azon olvasói, akik a sörről szóló tárcasorozatomat figyelemmel követik, múlt héten a Borsodi Sörrel kapcsolatos eszmefuttatásomnak váltak áldozataivá, s miután szerény írásomra jó néhány kedves olvasói észrevétel érkezett, fontosnak tartom a múlt héten fejtegetett rejtélyes vízkérdést, azaz a Bordodi Sör leglényegibb esszenciáját adó témát még egyszer körbejárni. Szívesebben írtam volna körbejárás helyett sörbejárást, de pár hete bizonyos gyógyszerek miatt el vagyok tiltva az alkoholtól – s habár a magyar társadalom jelentős része gondolja úgy, hogy a sör nem alkohol, én ezt a megengedő nézetet nem osztom, újabban tehát nem iszom sört, csak írogatok róla ezt-azt.

Múlt héten például azt fejtegettem, hogy az Északi-középhegység kristálytiszta vízéből, a bükki karsztforrások kincséből vajon miképpen sikerül oly gyatra sört előállítani, mint a Borsodi, s ezen fejtegetésemre érkeztek olvasói reakciók, amelyek közül néhányat – a levélírók engedélyével – most önökkel is megosztok.

Levente nevű olvasómtól – aki amúgy miskolci, ám Debrecenben él – a következő rövid, táviratstílusban íródott levelet kaptam:

„Kedves Művész Úr! A sörgyár Bőcs mellett található, vízforrását a közelében fúrt kutak biztosítják. Ezek a Hernád folyó kavicságya alól hozzák fel a vizet. A bükki karsztforrások túl messze vannak, nem játszanak szerepet a gyár vízellátásában.”

Világos és tiszta beszéd. Igen, ez a hírlapíró büntetése, ha hülyeséget ír, de hát a sörivó is ember, aki végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent: hülyeséget írt.

Jött egy levél egy P. J. nevű úrtól is, aki fontosnak tartotta magát DIÓSGYŐRI-ként identifikálni (így, csupa nagybetűvel, amit én tiszteletben tartok). Ő ezt írta megszólítás, felvezetés nélkül, in medias res:

„Egy vicc a sokak által elátkozott múlt századból: sörversenyt rendeztek szűkebb pátriámban, ahol a harmadik helyezett a Borsodi Világos lett. Az első díjat a Hernád vize nyerte el.”

Majd így folytatta:

„Tisztelt szerkesztő úr! Az én ismereteim szerint a Borsodi Sör nem a bükki karsztforrások vizének felhasználásával készül. A sörgyár Bőcsön található, a Hernád partján lévő kavicságyakból »vételezi« a vizet. Egy rokonlelkű sörszakértőnek, aki ráadásul észak-magyarországi múlttal is rendelkezik, ezt illene tudnia. (A kedves levélíró itt arra céloz, hogy egri származású vagyok – K. Zs.). Jön egy sörrel a jobbikból: Pilseni, Stella… Ja, és a Szinva-forrást lekapcsolták városom vízellátásáról, mivel az elmúlt napok esőzései miatt szennyezett lett. Üdv: P. J., aki DIÓSGYŐRI”.

Eddig a levél, amitől okosabb lettem és szomjasabb, a DIÓSGYŐRI P. J. által említett pilseni sör ugyanis fölkeltette sörszomjamat, el is határoztam, hogy ha jobban leszek, ellátogatok a Hernád partjára és iszom belőle egy korsóval, ha már első díjas lett azon a bizonyos múlt században rendezett sörversenyen. S ha már ott vagyok, beugrom majd Diósgyőrbe is, pontosabban DIÓSGYŐRBE, mert kíváncsi vagyok rá, hogy az ottani kocsmákban vajon miféle borsodit csapolnak, s vajon miféle közönségnek. A sör ugyanis (mint tudjuk) olyannyira plebejus ital, hogy önmagában fogyasztva nem képez tömeget, kizárólag társaságban érzi jól magát, ellentétben a nagy riválissal, a borral, a nagy megalkuvóval, amely még arra is hajlandó, hogy az embernek magányos társasága legyen egy-egy éjféli órán, mikor a szív recseg-ropog, a lélek pedig szállni készül kifelé, egy másik, egy jobb világba, a mennyek országába, ahol tán még a sörcsapok is mindig tiszták, s mentesek minden gonosz baktériumtól.

Kaptam más leveleket is, ezek tartalmának közlésére azonban a levélírók felhatalmazást nem adtak, én pedig a sörivó emberek bizalmával visszaélni nem akarok, nem vagyok magyar sörgyár, hogy efféle rútságra ragadtassam magamat.

A már említett és idézett két úr – Levente és P. J., aki DIÓSGYŐRI – később újra tollat ragadott, ami annak jele, hogy a Borsodi Sör rejtélyén nemcsak én, de ők is sokat rágódnak.

Második levelében a táviratstílusú Levente ezt közölte:

„Kedves Művész Úr! Én sem tudtam pontosan! A közeli artézi kutak adják a Bőcsi Sörgyár vizét.”

Írt továbbá a DIÓSGYŐRI P. J. is, akinek gondolatait a szélesebb nyilvánossággal ezennel megosztom, mert olyan jó, hogy tárcavégnek éppen jó lesz.

„Kedves rokonlelkű Kácsor Zsolt! Mielőtt megírná a következő tanulmányát, javasolnám az alábbiakat: 1. Keresse fel a legközelebbi sarki boltot és vegyen 1-1 doboz barna és világos Staroprament (kizárólag adatgyűjtés céljából). 2. Vigye haza és figyelmesen olvassa el a dobozok oldalán lévő feliratokat. Fedezze fel a következőket: Gyártja: Borsodi Sörgyár Kft., 3574, Bőcs, Rákóczi u. 81. a (...) licensze alapján. Ez a nedű az én ízlésem szerint egy felső-közép kategóriás szomjoltó. 3. Pattintson ki egyet, gondolja át, hogyan készülhet ilyen remekmű ugyanabból a vízből. Persze, tudjuk a választ, hogy nemcsak víz kell hozzá. 4. Írja meg a szösszenetét. 5. Fogyassza el a második doboz tartalmát. Üdv: P. J., aki DIÓSGYŐRI”.

Wisinger István legújabb műve az Amerikában is rendkívül sikeresnek számító pályát befutó, sajtómágnássá és ismert közéleti tényezővé váló egykori makói, majd pesti kamasznak, Pulitzer Józsefnek az életéről, munkájáról szól.