Szabad szemmel;

2021-09-09 06:42:05

Szabad szemmel: Amerika mondjon búcsút a vágyálmainak

Az USA és a világ számára az a kérdés, milyen választ adjon a törvénytelen, de magát beásó tálib diktatúrára, amely foglyul ejtette az egész országot és most tárgyalásokat akar. Lapszemle.

FAZ

A lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője azt közölte, hogy nagy valószínűséggel feloszlatják a Fegyelmi Kamarát, amelynek működése miatt a Bizottság tetemes pénzbírság kiszabását kezdeményezi az Európai Bíróságnál. De hát Morawiecki és apparátusának első embere általában nagyon udvarias szokott lenni és arra törekszik, hogy vita esetén ne égessen fel minden hidat Brüsszellel. Csakhogy a kabinetben ott van az igazságügyi miniszter, aki a kormányfő nagy ellenlábasa, és aki nem válogatta meg szavait ezúttal sem. Az EU részéről folytatott agressziót és hibridhadviselést emlegetett. Róla úgy hírlik, hogy a jobboldal vezetője akar lenni Kaczynski után.

Keményen fogalmaztak a hatalom közeli sajtó kommentárjai is. Akárcsak tavaly ősszel, amikor a készülő jogállami mechanizmus kapcsán arról cikkeztek: Vétó vagy halál! Ziobro akkor is tiltakozást jelentett be a kialkudott megoldás ellen.

A mostani ellentét miatt félő, hogy Varsó csak késve kapja meg az újjáépítési alapból előirányzott milliárdokat, amibe az is belejátszik, hogy egyes városok és körzetek LMBT-mentes övezetnek nyilvánították magukat. Ilyen és hasonló okokból a Bizottság még várólistán tartja Lengyelországot és Magyarországot a pénz felhasználása ügyében.

A kérdés ezek után az, mennyire kell számolni a Polexittel, a lengyel kilépéssel. Egy liberális EP-képviselő szerint nagyon is komoly a veszély, és ez ügyben nem lehet nyugodtan aludni, amíg a PiS van uralmon. Választás két év múlva lesz, de a kormány jelenleg profitál a Belarusszal kirobbant menekültvitából. 

FAZ

Manfred Weber közölte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel és januártól nem lesz az Európai Parlament elnöke, ehelyett megtartaná a Néppárt strasbourgi frakcióvezetői tisztségét, egyben pedig áprilistól átvenné Tusk örökségét az EPP élén. Ilyen perszonálunióra már akadt példa, legutóbb Joseph Daul idején. A bajor politikus szemszögéből az előnye az volna, hogy az EU-csúcsértekezletek előtt ő vezetné a konzervatív állam- és kormányfők egyeztető tanácskozásait, ezért elég médiafigyelem jutna neki.

Hogy mire kell neki az ugródeszka, az még nem világos, de ötletét nem fogadták kitörő örömmel a kontinens kereszténydemokrata pártjai. Vannak persze hívei, pl. az osztrák kancellárral és a görög kormányfővel kifejezetten baráti a viszonya. Ám nem kevesen rossz néven vették tőle, hogy időnként kicsúszott az irányítás a kezéből, amikor a Fidesz kizárása volt napirenden. De az utóbbi időben sokat lobbizott a tagpártoknál és így jók az esélyei, hogy megkaparintsa az áhított tisztséget.

Tegnap arról beszélt, hogy új lendületet kell adni a középjobbnak, mert azon múlik, hogy a baloldal, illetve a szélsőjobb vezeti-e a kontinenst a következő EP-választás után. De hogy ő maga hosszabb távon mi tervez, az nem világos. Hiszen viszonya feszült Söderrel, a CSU vezérével, ezért a német belpolitikában nem rúg labdába. Elképzelhető, hogy von der Leyen örökébe szeretne lépni, már ha az nem jelölteti magát újra, ám hogy egy német kövessen egy németet a Bizottság élén, azt legfeljebb ő gondolhatja komolyan. 

Washington Post

Az új afgán kormány névsorának ismeretében a vezércikk azt ajánlja, hogy Amerika mondjon búcsút a vágyálmainak, mert a lista pontosan megvilágítja, mennyire ’befogadóak’ a tálibok. Hiszen a testületben kizárólag keményvonalas pastuk kaptak helyet a belső magból, ideértve a miniszterelnököt, a korábbi rezsim egyik kulcsfiguráját, aki ellen ENSZ-szankciók vannak érvényben. Továbbá Hakkanit, a nevét viselő hírhedt hálózat vezetőjét, aki a belügyi tárca élére került. Őt történetesen az FBI akarja kézre keríteni – véres merényletekért.

Viszont semmilyen szerephez nem jutottak a nők, valamint olyan korábbi, mérsékelt tisztségviselők, mint Karzai ex-elnök. Ezek után az USA és a világ számára az a kérdés, milyen választ adjon a törvénytelen, de magát beásó diktatúrára, amely foglyul ejtette az egész országot és most tárgyalásokat akar. Különösen fontos kérdés, mikor újítják fel a külső hatalmak a humanitárius segélyeket és mikor enyhítenek a szankciókon, már ha egyáltalán.

A lap realizmust javasol, vagyis hogy nem szabad elvtelen üzletet kötni a tálibokkal. Hiszen nem látszik, hogy azok bármiben is változtak volna a korábbi szélsőséges, törvénytelen és törzsi alapú rendszerhez képest, amely öt éven át katasztrofálisan irányította Afganisztánt. Továbbá a mozgalom nem állíthatja, hogy az egész népet képviseli, és nem valószínű, hogy stabilitást hoz, a tisztességről pedig még csak ne is beszéljünk! Amerika csak ilyen alapon állhat szóba az új urakkal, de mindenképpen követelnie kell az emberi jogok megadását. Washington idáig túlzottan is légvárakat kergetett.   

FT

Bajban vannak a brit közúti fuvarozók, mert a rossz munkakörülmények, az új, kedvezőtlenebb adózás, a járvány és a Brexit miatt vagy 15 ezer kelet-európai kamionsofőr hagyta el az országot és nagy többségüknek esze ágában sincs visszatérni. Úgy hogy most az ágazat nagy bajban van, mert a Covid előtt minden 7. pilóta az unió valamely már tagállamából érkezett, de hátat fordított a szakmának 50 ezer brit kollégájuk is. Így most legalább 90 ezer állás betöltetlen.

A lap megszólaltat egy hazatért magyar sofőrt, aki elmesélte, hogy a végén a ragály és az emberhiány miatt folyamatosan műszakban volt, csak addig pihenhetett, ameddig az kötelező volt. De gyakorlatilag a pilótafülkében élt. A pohár akkor telt be, amikor egy rendőr nem engedte, hogy legalább lazításképpen kiszálljon.

Iparcégek azt kérik, hogy a kormány tegye fel a szakmát arra a listára, amely az emberhiánnyal küszködő ágazatokat sorolja fel. Így ugyanis a külföldi jelentkezőkre nem vonatkoznának a brit kilépés utáni bevándorlási korlátozások. Ám az illetékes tárca szerint ez csupán rövid távú és ideiglenes megoldás volna.

Ugyanakkor egy kiugrott magyar vezető, aki két évet húzott le brit földön, azt mondja, a munkáltatók korábban megfélemlítették őket, amíg nem voltak ekkora foglalkoztatási bajok, most meg könyörögnek nekik. Ő azonban nem kér belőle. Viszont Magyarországon céget alapított és segít utánpótlást toborozni volt főnökének. Csak éppen leginkább a Nyugat-Balkánon, mert a tilalmak miatt onnan könnyebb munkaerőt bevinni a szigetországba, mint az unióból. Vagyis nagyon időszerű volna feloldani a brit megkötéseket.