A Fidesz szívesen kihasználja a választók jelentős részének tájékozatlanságát. Ez történt a magyar törvényhozás létszámának 2014-es csökkentésekor is, amelynek hátrányos következményeit azóta is tapasztalhatjuk.
Negatív következmények?! De hiszen hányszor hallhattuk a népi panaszt, hogy a parlament tele van naplopóval, akik csak bent ülnek (már ha éppen nincsenek az ülésről távol) és nem csinálnak semmi érdemlegeset. Amikor tehát a Fidesz többség 2010-es választási győzelme után eldöntötte a 386 tagú parlament 199 főre való csökkentését, nem volt felháborodás.
Az akkori magyar parlament európai összehasonlításban túlméretezettnek számított. A szerb parlament létszáma 250 fő, ehhez képest a korábbi magyar létszám ennek mintegy másfélszerese volt, holott Magyarország lakossága nem másfélszeres Szerbiáéhoz képest. A lakosságszámban nem sokkal kisebb Ausztria Nationalratja jelenleg 183 képviselővel rendelkezik. A nyolcszorosan nagyobb lakosságszámú Németország szövetségi parlamentjének a korábbi magyar parlamenti létszámot alapul véve 3000 parlamenti képviselővel kellene bírnia, ehhez képest 709 alsóházi törvényhozó tevékenykedik ott (bár még ezt a létszámot is sokallják).
Sokan azonban nem gondolták át a magyar parlamenti képviselői létszámcsökkentés olyan következményeit, mint:
1) A választópolgárnak kevesebb esélye van arra, hogy országgyűlési képviselőjével találkozzon, ugyanis az egyéni választókerületek mérete, lakossága jelentősen megnőtt: a korábbi 176 egyéni választókerületből mindössze 106 maradt. Ez azt jelenti, hogy 70 ezer főt is meghaladja az egyéni választókerületek átlagos lakosságszáma. A sok falvas választókerületek esetében 70-80 települést is rendszeresen látogatnia kellene egy képviselőnek, amennyiben személyes kapcsolattartást kíván megvalósítani a polgármesterekkel, helyi gazdasági szereplőkkel, a lakosság más rétegeivel.
2) A miniszterelnök és a Fidesz vezetése kapott egy újabb eszközt a kormánypárti frakciószövetség tagjainak kézbentartására. A korábbi, nagyobb Országgyűlés fideszes tagjai tudták, hogy pártjuk győzelme esetén egy részük a létszámcsökkentés miatt kihullik a parlamentből – ám később kiderült, hogy a törvényeket engedelmesen megszavazó, de a mandátumukat elveszítő törvényhozók nem maradnak megélhetés nélkül: kormányhivatali, járási hivatali vagy más állami pozíciókkal hálálta meg a NER az engedelmességet.
3) A területi lista megszűnésével kikerültek a kifejezetten a megye érdekeinek képviseletére hivatott képviselők, ami azért is furcsa, mert a magyar történelemben a megyék (vármegyék) mindig is jelen voltak. A megyéket nem is szerették azok a vezetők, kormányok, amelyek központosításban gondolkodtak, már csak azért sem, mert nem egyszer voltak a központi hatalommal való szembeszegülés helyi gócpontjai. A megyék háttérbe szorításáról nem feledkezett el az Orbán-rendszer sem, hatáskörük nagy részét elvette – ebben nem gátolták immáron a területi képviselők sem.
4) Az új rendszerben a mandátumok többségét a helyi egyéni választókerületek adják, ám az egyéni képviselők választókerületük érdekeit akkor tudják jó eséllyel biztosítani, ha kellően lojálisak Orbán Viktorhoz és a pártvezetéshez. Ezen képviselők feladata a központi akarat helyben való érvényesítésének az elősegítése, vagyis a kormányfő hatalmának helyi szintig való leszivárogtatása. A NER eddigi 11 évében nem is került nyilvánosságra olyan eset, amelyben egy egyéni kormánypárti képviselő a helyi ügyek, érdekek elő nem mozdítása miatt kritizálta volna a pártvezetést és/vagy a kormányt. Egy majdani koalíciós kormány esetében, amelyben egy pártnak sincsen többsége a parlamentben, a helyzet annyiban bonyolódhat, hogy a helyi lobbiknak nem lesz elég egy nagy kormánypárt vezetéséhez eljutniuk, hanem akár több párt vezetőit, képviselőit is győzködniük kell, és akár a helyi ügyek is lehetnek koalíciós viszály kiindulópontjai, ürügyei.
5) A kisebb parlament nem hozott olcsóbb államot: a képviselői létszám ugyan csökkent, de az államtitkárok létszáma felduzzadt. Egyébként is: nem baj, ha sokba kerül a parlament, amennyiben jó, szakmailag magas színvonalú törvényeket alkot.
Összegezve tehát kijelenthető: a kisebb parlament hátulütője, hogy egyfelől tovább erősítette a már így is elég szigorú frakciófegyelmet, aminek következtében elég néhány nagy hatalmú, befolyásos embernek – esetünkben Orbán Viktor vezetésével – kijelölni az általános politikai irányvonalat, amelyet a legtöbb kormánypárti képviselő nem is mer még belső fórumokon sem megkérdőjelezni. Aki sokat ugrál, az könnyen elveszítheti a kényelmes megélhetését, és ki tudja, miként boldogul utána a civil életben… Az alattvalói attitűd a kormánypárti képviselőség részévé vált, holott az országos ügyek intézőinek pont nem az egzisztenciális félelmeik alapján kellene dönteniük, mert így a döntéseiket nem a szakmaiság, hanem inkább egyéni szempontok befolyásolják.
Inkább vesztettünk, mint nyertünk eddig a kisebb parlamenttel.