Budapest 100 Program;

- Házak és lakóik történeteit ismerhetjük meg hétvégén a Budapest100 sokszínű programjain

Beszédes pincék, panorámás tetők, árnyas kertek, amelyek új arcát fedik fel a hétköznapokban gyakran észre sem vett budai és pesti épületeknek.

Az újratervezés témájában, az első és a második világháború után – 1921 és 1932, valamint 1945 és 1957 között – épült, újraépült, átadott házakat mutat be az ott élők és dolgozók közösségével együtt a hétvégén immár tizenegyedik alkalommal, a „minden ház érdekes” mottó jegyében megrendezett Budapest100. Kisvasút, páternoszter, szökőkút, légópince, puttók, műteremlakások, munkáskolóniák, kovácsoltvas kapuzat, gépfegyverállás a tetőn – számos izgalmas helyszín, amelyek csupán a civil ünnepre látogatók felfedezésére várnak. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ koordinálásában, önkéntesek és lokálpatrióták szervezésében, a részt vevő házak lakóinak és az intézmények képviselőinek segítségével, a 2011-es indulás óta már hagyományossá vált két napon ezúttal közel negyven helyszínt járhatunk be városszerte.

Változatos programok közül válogathatunk a főváros bármely pontján, lesznek épületbejárások pincétől a padlásig, városi séták, zenés, filmes, színházi programok és a gyerekeket is várják foglalkozások. Vezetett sétán találkozhatunk többek közt a margitszigeti Bodor-kút történetével és nem mindennapi legendáival, barangolhatunk a Gombától a Gellért-udvarig, Lágymányos a két világháború közti épületei mentén, Bezsenyi Tamás kriminológussal sétát tehetünk a Rákóczi tér kiszámíthatatlannak tűnő környékén, valamint a XII. kerületben járva Zugliget legrégebbi épületeit is felfedezhetjük, érintve a lóvasút gazdagon díszített végállomását, s az egykor arisztokraták bálozásától hangos Fácános vendéglőt.

Megismerkedhetünk a Víg utca 22. alatt álló, 1929 és 1931 közt, Hofstätter Béla tervei alapján épült négyemeletes bérházzal, amelynek oldalán még kivehető a „garage” felirat, mely az udvaron található melléképület egykori funkciójára utal – a ház kutatói a negyvenes évek Budapesti Távbeszélő Szaknévsorában is rábukkantak: „Omnia garage bérautó éjjel-nappal”. Autót bérelni ugyan nem tudunk a napokban, de a ház aljában lévő ékszerkészítő műhelyben szombaton workshopon vehetünk részt, majd a GranCanada akusztikus koncertjét is meghallgathatjuk. Nem túl messze, a Magdolna utca 5-7. alatt szintén készülnek koncerttel: vasárnap a Vasas Művészetegyüttes kórusa ad koncertet a Vasas Szakszervezeti Szövetség székházában.

S ha már ott járunk, nem árt bejárni az 1927-28-ban Tauszig Béla és Róth Zsigmond tervei alapján készült épületet, ahol többek közt térítésmentesen beiratkozhatunk a könyvtárba, vagy kiállításon mélyülhetünk el a székház mozgalmas történetében. A ház számtalan elbeszélést rejt, kezdve azzal, hogy az építéshez maguk a szakszervezeti tagok adták össze a szükséges összeget téglajegyenként, túl azon, hogy itt zajlottak a háború után árván maradt gyerekek számára létrehozott Gaudiopolis tornaórái, odáig, hogy az impozáns díszterem oszlopaiban állítólag szociáldemokrata iratokat rejtettek el. 

Érdemes lesz elmenni az Akácfa utca 15-be, ahol a Wälder Gyula tervei alapján épült, neobarokk stílusú BKV-székházat fedezhetjük fel új oldaláról, vagy a Bethlen Gábor térnél lévő, megrendelője, Rákosi Jakab után sokáig Rákosi-udvar néven emlegetett hatemeletes épülethez is, amelynek földszintjén a Bethlen Téri Színház üzemel, itt vasárnap a Gang Színház Az új lakó című darabját láthatjuk.

Színes programokkal várnak a pesti kerületekben, de a budai oldalra is ajánlott ellátogatni, ahol többek közt részt vehetünk házbejáráson a Keleti Károly utcában, az 1928 és 1929 között, Rainer Károly tervei alapján épült Mailáth-házakban, s az ott élő Kurucz Krisztián csellóművész és felesége Kurucz Eleonóra fuvolista duettjét is meghallgatjuk. Közelebbről ismerhetjük meg a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, korábbi nevén Úttörővasút egyes állomásait, a Széchenyi-hegy, a Virágvölgy, a Szépjuhászné és a Hűvösvölgy megállókat, ahol történeti kiállításokkal, és térzenével is várnak.

A lakókkal piknikezhetünk a kert fáinak hűs árnyékában az 1920-ban, a Gellért-hegy déli lejtőjén épült Kelenhegyi út 16/b-18. szám alatt található villánál, épülettörténeti sétát tehetünk a Zugligeti úton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, bejárhatjuk a főváros legnagyobb szocreál épületei közé tartozó II. kerületi Polgármesteri Hivatal épületét a Mechwart ligetnél, vagy nézelődhetünk a lakók által csak „Zenta beachként” emlegetett Zenta utca 1-5. háztetőin (itt korábban medencét és napozóágyakat is felállítottak), ahonnan csodás panoráma nyílik a környékre.

Sokan talán onnan ismerik az épületet, hogy a 3-as szám alatti félszuterén helyiségben volt a Kis Rabló Étterem és Söröző, amely a párttá alakult, törvényessége elismeréséért kiálló FIDESZ első találkozóhelye volt, ám a (Lágymányosi) Fischer József tervei alapján 1926-1928 közt épült házegyüttes kialakítása is érdeklődésre adhat okot. A három kapualjból a két szélső épület tükörszimmetrikus képe egymásnak, ahol egykor nagypolgári lakások kaptak helyet, míg a középen elhelyezkedő épületet eleve kislakásos bérháznak szánták, melyben a szélső szárnyak kiszolgáló személyzete lakott. E ház és lakói, akárcsak a Budapest100 hétvégéjén részt vevő sok más, megannyi figyelemre méltó történetet őriznek, amelyeket biztosan megosztanak majd az arra járókkal.  

Infó:A részletes program elérhető a budapest100.hu weboldalon, és a Budapest100 telefonra letölthető applikációban.

Belmondo hamvait a Père-Lachaise temetőben fogják végső nyugalomra elhelyezni szűk családi körben.