uszoda;Őrsi Gergely;

2021-09-13 16:52:05

Helyreállítják a II. kerületi uszoda milliárdokból épült, de használhatatlan medencéjét

Megkezdődik ugyan a medence hibájának a kijavítása, de ezzel párhuzamosan folytatódnak a jogi eljárások is, hogy kiderüljön, ki a felelős a történtekért.

Megkezdődik a helyreállítás és folytatódnak a jogi eljárások a Gyarmati Dezső Uszodában - jelentette be Őrsi Gergely. A II. kerület ellenzéki polgármestere a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, megelégelte, hogy számtalan műszaki és igazságügyi szakértői vélemény után sincs megbízható, egyértelmű válasz arra, hogy a nagy medencében feltárt hibákért ki a felelős, illetve azt hogyan, és mikor lehet helyreállítani.

A polgármester felkereste a Budapesti Műszaki Egyetemet, hogy adjanak választ arra a kérdésre, létezik-e olyan technológia, aminek segítségével legalább ideiglenesen helyreállítható a medence, amíg az eljárások és a vizsgálatok folytatódnak. Mivel erre igenlő választ kapott, ezért elrendelte a helyreállítás megkezdését. Ezzel egy időben - ahogyan azt írja - a jogi eljárások és a műszaki vizsgálatok is folytatódnak, hiszen fontos, hogy kiderüljön, ki a felelős a meghibásodásokért és azért, hogy emiatt a lakosság hosszú hónapokig nagyon korlátozottan vagy éppen egyáltalán nem fért hozzá az uszodához.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a II. kerületi uszoda legnagyobb medencéjét a 2019-es önkormányzati választások előtt – az akkori fideszes vezetéssel az élen – sebtiben adták át. A több mint 7 milliárd forintból épült medence problémái akkor derültek ki, amikor a járványhelyzet miatt leengedték a vizet a medencéből, és arra lettek figyelmesek, hogy alul a csempe finoman szólva sem egyenletes. Sőt, inkább hullámzott, ahogy jártak rajta. Amikor megbontották, több helyen feljött a víz, a medence alatti helyiségben a plafonon pedig több helyen is repedés látszottak. A kivitelező A-Híd Zrt. később közölte, hogy a kivitelezési munkákat a megrendelő által készített kiviteli tervek szerint és a technológiai utasításokban előírtak betartásával végezték el, és a megrendelő korábban is tudott a hibákról.