A szeptember 26-án esedékes német szövetségi választások egy korszak végét jelentik mind Németországban, mind az Európai Unióban. Bármelyik politikai erő alakíthat is kormányt ezt követően, az Angela Merkel kormányzása jelentette kontinuitás négy politikai ciklus után véget ér.
Bár Németország mára kétségtelenül az Európai Unió vezető hatalmává nőtte ki magát, Merkel szerepének megítélése az elmúlt tizenhat évben jelentkező válságok – elsősorban az euró- és a menekültválság – kezelésének fényében korántsem egyhangú Európa szerte. Nincs ez másként Magyarországon sem, ahol a pártpreferenciák erőteljesen befolyásolják a kancellár és Németország uniós szerepének értékelését, illetve a Berlinnel kapcsolatos várakozásokat is. Így nemcsak a Merkel-korszak összegzéseként, hanem a jövőévi magyarországi parlamenti választásokra készülve is érdemes megvizsgálni, hogy a magyar választók hogyan látják Magyarország legfontosabb uniós gazdasági partnerét, és mit várnak egy új német vezetéstől a következő ciklusban.
Egy a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) által készített friss kérdőíves felmérés tanúsága szerint a vizsgált tizenkét uniós tagállam közül a magyar válaszadók tekintenek a legkedvezőbben Németországra, ám ez nem jelenti Merkel politikai hagyatékának egyöntetűen pozitív értékelését. Jelentősek a véleménykülönbségek a Fidesz és az ellenzéki összefogás szavazói között: míg az utóbbiak lényegesen nagyobb bizalommal és várakozásokkal fordulnak Berlin felé, az előbbiek kritikusabbak.
A két politikai oldal megosztottsága Merkel válságkezelésben betöltött szerepének értékelésében is megnyilvánul. Az ellenzéki összefogás támogatóinak majd negyede (23 százalék) gondolja úgy, hogy több konfliktus lett volna a világban az elmúlt másfél évtizedben, ha nem Merkel a kancellár, míg a kormánypárti szavazók közül csak minden tizedik osztja ezt a véleményt. Utóbbiaknak viszont közel harmada (31 százalék) szerint Merkel nélkül kevesebb konfliktusra került volna sor. Az ellenzékieknek csak 6 százaléka vélekedik így. A magyarok többsége (56 százalék; a Fidesz szavazók 48 százaléka, az ellenzékiek 63 százaléka) azonban nem tartja döntőnek a konfliktusok mennyiségében azt, hogy Merkel töltötte be a kancellári posztot 2005 óta. Ezzel a véleményükkel a magyarok elsők a vizsgált tizenkét ország között. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy a magyar válaszadók általánosságban szkeptikusabbak a Merkelről kialakult, integratív és kompromisszumkereső vezető képével kapcsolatban, ugyanakkor sugallhatja azt is, hogy véleményük szerint ez egyszerűen nem a német kancellár személyén múlik.
Utóbbit látszik alátámasztani, hogy a magyar válaszadók minden vizsgált tagállam válaszadóinál és az uniós átlagnál is jobban bíznak abban, hogy Németország az EU egyik vezető államaként kiáll az európai érdekekért, legyen szó akár pénzügyi és gazdasági kérdésekről (50 százalék bízik Berlinben), biztonság- és védelempolitikáról (45 százalék) vagy a demokrácia és emberi jogok uniós szintű védelméről (49 százalék). Annak fényében, hogy Merkel másfél évtizedig vezette Németországot, ez az értékelés nem lehet független az ő tevékenységétől. Az ellenzéki szavazók ugyanakkor minden esetben bizakodóbbak, mint a Fidesz támogatói. Gazdasági és pénzügyi területen az ellenzékiek 65 százaléka, míg a kormánypártiak 38 százaléka, a biztonság- és védelempolitika területén előbbiek 58 százaléka és utóbbiak 35 százaléka bízik Németországban. Bár ezek a különbségek is számottevőek, a legjelentősebb eltérés a demokrácia védelme kapcsán érzékelhető: a Fidesz-szavazóknak mindössze 32 százaléka tekint bizalommal a német vezetésre, míg az ellenzéki összefogás szavazóinak nem kevesebb mint 70 százaléka bízik Berlin vezető szerepében a demokrácia védelme terén. Ugyancsak az ellenzékiek 57 százaléka gondolja azt, hogy Németország az elkövetkező évtizedben segíteni fogja az EU többi tagállamát. A kormánypárti szavazóknak viszont csak az ötöde van ezen a véleményen, és kétharmaduk szerint Németország már túl van az aranykorán.
A Fidesz és az ellenzéki összefogás szavazóinak Angela Merkellel és Németország uniós szerepével kapcsolatos véleménykülönbségeiben is egyértelműen tükröződik a mai magyar politika egyre növekvő polarizációja. Mindkét oldal álláspontját bizonyára jelentősen befolyásolták az elmúlt évek fejleményei – a menekültválság körüli és a jogállamisági viták, a Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) Fideszt érintő megosztottsága és a Fidesz kilépése az Európai Néppártból –, illetve mindezeknek a politikai oldalak szerinti értelmezési keretei. Míg ezekben a folyamatokban a kormánypárti szavazók a letűnő német aranykor jeleit látják, addig az ellenzékiek ezek nyomán – jó eséllyel túlzó – reménykedéssel néznek Németország felé.
Hogy mindkét politikai oldalt inkább a saját narratíváiba vetett hit, semmint a német viszonyok ismerete jellemzi, jól mutatja, hogy gazdasági, kül- és biztonságpolitikai téren a német válaszadóknak jelenleg átlagosan kevesebb mint harmada bízik abban, hogy országa vezető szerepet tud betölteni az uniós érdekek védelmében ezekben a kérdésekben. A magyar ellenzékiek számára azonban némi bizakodásra adhat okot, hogy a terület, ahol mégis a legtöbben bíznak Németország vezető erejében (38 százalék), az pont a demokrácia és az emberi jogok védelme.
Ez a cikk az Európai Unió tizenkét tagállamában (Ausztria, Bulgária, Dánia, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Svédország) az ECFR megbízásából végzett közvélemény-kutatáson alapul. A lekérdezést Magyarországon a Szondaphone végezte 2021 májusában és júniusában egy 1001 fős mintán. Az egyes országok mintája országosan reprezentatív.