Nemrég levelet kaptam a kormánytól (pontosabban nem én, de ez csak később derült ki). Arról értesítettek, hogy sikeres volt az oltásidőpont-regisztrációm, amit azért éreztem furcsának, mert a második dózison már túl vagyok, a harmadikhoz meg még nem telt el elegendő idő a második óta, így aztán nem is regisztráltam. A szóban forgó levelet alaposabban megnézve kiderült, hogy – igaz, csak egy betű híján – már a vezetéknév sem stimmel, a keresztnév pedig olyannyira nem az enyém, hogy eredetileg egy idővel szentté avatott apáca révén lett népszerű Magyarországon. Persze akár össze is téveszthették a mailcímeket, csakhogy az enyém már két eredményes regisztrációban is szerepelt, vagyis az adatbázisnak, ha az építői rendelkeztek legalább minimális informatikai jártassággal, ki kellett volna szűrnie, hogy valaki korábban ugyanezzel a címmel regisztrált.
A kormányozni tudás, amit bizonyos körökben szokás a Fidesz érdemeként, sőt versenyelőnyeként említeni, nem csak azt jelenti, hogy „megvédik Magyarországot a migránsoktól”. (Amúgy az osztrák rendőrség szerint a magyar oldalról átszökő vándorok száma alapján a magyar határvédelem ugyanolyan hézagos, mint a 160 milliárdos déli drótkerítés felépítése előtt volt.) Hanem mindenekelőtt azt a fajta közigazgatási aprómunkát, amitől egy ország működőképesnek érződik. „Az oltás működik. Magyarország működik” – hozzák a tudomásunkra naponta, ugyancsak milliárdokért, miközben már csak a vak nem látja, hogy az eleve fölösleges, ráadásul elfuserált regisztrációs rendszer az átoltottsági arány növekedésének az egyik legerősebb gátja. A másik a bizalomhiány, amiért szintén sokat tettek. (És tesznek is: a kormányváltásig biztosan nem fogjuk megtudni, hogy az új Covid-halottak között mennyi az oltott, és hogy közülük mennyit oltottak kínai vakcinával.)
A harmadik pedig az abbéli következetesség, hogy a szó köznapi, gyakorlati értelmében mire is jó az oltás. A budapesti Brain Bar rendezvényein a belépni szándékozóktól lelkiismeretesen elkérték az oltási igazolványt – ahogyan egy új járványhullám küszöbén ez indokolt is –, az Örkény Színházat viszont a napokban arra figyelmeztette az adatvédelmi főhivatalnok, hogy a kulturális intézménynek ugyanehhez nincs joga. A zavar nem egyedi: az elmúlt hónapokban kiderült, hogy Magyarországon kormányzati/szabályozási szempontból a múzeum sokkal veszélyesebb hely Covid-ügyben, mint a stadion; hogy a Nemzeti – az adott pillanatban épp Covid-fertőzött – igazgatója nem kontaktszemély, ha a miniszterelnökkel találkozik; és hogy a kór az éjszakai órákban sokkal harapósabb, mint nappal.
A WHO már a pandémia első pillanataiban figyelmeztetett rá, hogy a sikeres járványkezeléshez nagyon sok bizalomra lesz szükség, amit csak a nyílt, konzekvens, racionális és tudományosan megalapozott kommunikáció alapozhat meg. Ehhez képest a mi kormányunk a bizalomrombolás összes tankönyvi példáját átültette a gyakorlatba, és most meglepve figyeli, ahogy az egyes európai országok elhúznak mellettünk a szimbolikus oltási versenyben.