A mindennapi szóhasználat következetlenül használja Kelet-Európa különféle térségeinek elnevezéseit, egybemossa, vagy célzatosan elválasztja egymástól a különféle történelmi fejlődésű régiókat. A történészek többsége szerint Kelet-Európa három eltérő utat bejárt régióra bontható.
Kelet-Közép-Európának nevezhető a Baltikum, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Horvátország és Szlovénia. Szerbia a többi balkáni országgal együtt alkotja Dél-Kelet-Európát, míg a harmadik régió a hatalmas Oroszország. Az ukránok és a beloruszok évszázadokon át az egykor erős lengyel-litván államhoz tartoztak, ez vált kultúrájuk egyik meghatározójává.
A három eltérő történelmi utat a különféle vallások és a nagyhatalmak befolyása alakította. Kelet-Közép-Európát a katolikus és a protestáns vallások, illetve az Osztrák Birodalom; Dél-Kelet-Európát az ortodox és a mohamedán vallások, a török és a görög hatások; Oroszországot pedig saját külső és belső viszonyai formálták mássá, egymástól eltérő mentalitású, erkölcsű és gondolkodású társadalmakká. Ami egész Kelet-Európára jellemző, az a mindenütt kialakult vegyes népesség, amelyik nemcsak mozaikszerű területi szigetekben élt, hanem többnyire társadalmi osztályonként is eltérő helyzetű etnikumokra tagolódott. (A Magyar Királyságban például a németek városlakó iparosok-kereskedők, a románok pásztorok, a magyarok parasztok voltak a köztudatban is elterjedt tapasztalatok szerint.)
Ezt az évszázados társadalmat a XIX. század nemzeti megújulási mozgalmai gyökeresen megváltoztatták. Előbb egy kulturális mozgalom indult, amelynek célja a nemzeti nyelv és a nemzeti múlt megőrzése. Amelyik népnek saját etnikumából származó nemesi osztálya volt (lengyel, magyar), ott ennek a történelmi emlékezete lett a nemzeti történelem alapjává. Amelyiknek nem volt ilyen (szlovák, szlovén, román, baltiak), ott meg kellett (kell!) csinálni a saját nemzeti történelmüket.
Érthető és jellemző, hogy mindegyik igyekezett egy olyan korszakot találni, amikor az illető etnikum valamilyen fontos szerepet töltött be Európában. ( Az ukránok most az európai lelkiség első megjelenésének dicsőségét keresik, a románok az antik demokrácia letéteményesei, de a magyarok is felemlegetik Európa védelmét, sőt egyéb furcsaságokat is – mindezek az önidentitás keresésének gyermekbetegségei.)
A nemzetfejlődés következő szintje már a politikában zajlik. Az első lépés, hogy a nemzeti nyelv a közéletben is használható legyen, majd a közigazgatásban is érvényesülhessen. Ezt követően már csak egyetlen cél marad, az illető etnikum által lakott területek egységes nemzetté, sőt nemzetállammá formálása. Ez a fejlődés Európa nyugati felében is hasonló szakaszokon ment keresztül, de egy évszázaddal korábban, és ez a minta lett a XIX.-XX. században a különféle határrendezések erkölcsi indoklásává. A baj csak az, hogy Kelet-Európában sehol nem lehet homogén nemzetállamokat létrehozni. Bár voltak, akik korán felismerték, hogy a sok kis nép a birodalmak gyűrűjében csak együttműködve tud megmaradni és fejlődni (például Frantisek Palacky 1848-ban és a magyar politikai elit egy része az 1849. évi Függetlenségi Nyilatkozatig), de a nemzeti függetlenségi mozgalmakat a legerősebb elnyomás sem tudta háttérbe szorítani.
A sorozatos háborúkat követő új határok között mindenütt nagyszámú kisebbség maradt, amelyet különféle módon igyekeztek asszimilálni. Bár a két világháború között a Nemzetek Szövetségénél panaszt lehetett tenni, 1945 után ez a nemzetközi fórum is megszűnt. A „szocialista” korszakban a nemzeti ellentéteket a föld alá szorították, azok nem szűntek meg, a szovjet birodalom széthullása után újult erővel lobbantak fel egész Kelet-Európában, véres háborúkhoz is vezettek a Balkánon.
Bár az Európai Unió „kordában tartja” a nemzeti ellenérzéseket, nem találták még meg azokat az együttélési formákat, amelyekkel túlléphetnének a nemzetállamok szintjén. Amíg egyformán kezelik az etnikai kisebbségeket a különféle nemzetekből kiszakított és kisebbségi sorsra kényszerített milliókkal, addig aligha lehet tartós biztonságot és fejlődési esélyt teremteni valamennyi nemzeti és egyéb kisebbség számára.