Szvák Gyula: Mira születése – Kísérlet Kelet-Európa allegorikus ábrázolására

Az elmúlt hónapokban cikksorozatot írtam e hasábokon Kelet-Európáról, a fogalomról, régióiról, historiográfiájáról, a nagy elődökről. A végére maradt a saját koncepcióm prezentálása, amelynek során szembesültem az illusztráció problémájával. Tekintsük most ezt a szöveget és próbálkozást egyfajta utószónak.

Szvák Gyula: Séma Kelet-Európa négy történelmi régiójáról – Kelet-Európa mint politikai fogalom értelmét vesztette

Nyugat-Kelet-Európától Kelet-Kelet-Európáig.

Kelet-Európa sokféle szövetből szőve – a szerző és a ChatGPT közös allego­rikus ábrázolási kísérlete

Szvák Gyula: Kelet-Európa tájai – Perényi Józsefről

„Kelet-Európa” robotosa

Emil bácsi 100 éve.

Niederhauser Emil (1923–2010) – lenyűgöző műveltsége, sokirányú tájékozottsága és rendkívüli nyelvtudása miatt élő lexikonként használták

A velünk élő Kelet-Európa – Szűcs Jenő, Közép-Európa, marxizmus

Csunderlik Péter „Egy különleges közép-európai történész – Hanák Péter pályaképe” című könyvéről írt cikkemhez olvastam még ezt-azt. Egyebek között Hanák Péter Szűcs Jenő tiszteletére írt kis esszéjét a Mozgó Világ 1995-ös évfolyamában. Abban az írásomban nem használtam fel, de megfogadtam, hogy visszatérek rá. Most jött el a pillanat.

Szűcs Jenő
(1928–1988)
történész a
legalaposabb,
legmélyebb,
legszéleskörűbb
ismeretek
birtokosa volt,
aki nehezen élte
meg saját erői
és lehetőségei
korlátosságát

Papp Sándor Zsigmond: Keleti furcsaságaink

Most már egy ideje a nyugati világ egyik bástyájában élek, és egyre élesebben látom a magammal hozott identitás furcsaságait.

Van, ahol a felesleges, teafilterekkel teli, díszes bádogdobozt tulajdonosa kirakja a kuka mellé, elviheti, aki vágyik rá, ha valamire nincs már szükségünk, ne sajnáljuk másoktól

Hódít a magyar hot dog, csak 2025 első fél éve alatt húszmilliót adtak el belőle a régióban

Az idén tízéves Fresh Cornerben tavaly 43 millió darabot vettek a szendvicsből. Ezek egymás után téve a budapesti Hősök terétől egészen a New York-i Central Parkig érnének.

Képünk illusztráció

„Én is vallom, hogy Orbán Viktor egy fasiszta”

Ingatlanpanama Kolozsváron, körkép a szétlőtt ukrán iskolák életéről: Kelet-Európa izgalmas történeteit mutatta meg a Berlinale versenyprogramja.

Keleten minden változik, a korábban lesajnált Románia gazdaságilag egyre feljebb tör, és ezt már hétvégi kirándulásokon is lehet látni

Egy hétvégi kirándulás alkalmával tudatosult bennünk, miért élénk a határ közelében élők körében a bevásárlóturizmus: határozottan versenyképes árakat tapasztaltunk. Meg igazi telet, hiszen eredetileg ezért indultunk a Pádisra. Ott pedig nemcsak havat láttunk, hanem azt is, hogy ugyanolyan szépen megfér egymás mellett magyar és román, mint az ősi és a modern. A Bihar-hegység meredélyein csak turistákkal találkoztunk, nyomát sem láttuk politikai viszálynak, közéleti feszültségnek, választási kardcsörtetésnek.

A Balkán egységesen Kijev mellé állt

Tucatnyi délkelet-európai ország csúcstalálkozón támogatta Ukrajna törekvéseit, köztük NATO-csatlakozási folyamatát. Az ukrán elnök ezzel komoly sikert könyvelhetett el a térségben.

Zelenszkij, Vucic és Plenkovic Dubrovnikban. A Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló szerb elnök feltételekkel vett részt a csúcson

Minden víz alatt – Galéria az árvíz pusztításáról Kelet-Európában

Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban és Romániában is emberek életébe került a természeti katasztrófa.

Glucholazy, Lengyelország, 2024. szeptember 15.

Egyre leszakadva

A kelet-európai esztétikum nyomában

Vajon milyen a kelet-európai stílus, és milyen esztétika jellemzi a régióból indult divatfotósok munkáit? Ezeket a kérdéseket járja körül tizenhét fotográfiai projekt segítségével a Kelet-európai szépség című kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlat születéséről és témájáról Mucsi Emese kurátor és Keszeg Anna kultúrakutató mesélt a Visszhangnak.

A NER és a szex – Amikor a konzervatív propaganda ütközik a piaccal, a pornó kerül ki győztesen

Három és fél évtizeddel a rendszerváltás után felesleges tovább idealizálni a tőkés piacgazdaságot és a polgári demokráciát, átengedni a kritikus elemeket szabad manipulációra a populista jobboldalnak. De utóbbit sem kell az ördöggel azonosítani, mert szerves része a globális világrendnek. A 2008-as válság után alakult Helyzet Műhely fiatal társadalomkutatói igyekeznek történeti rendszerkritikával feltárni a mai kapitalizmus ellentmondásait, elidegenítő hatásait, amelyek az élet minden területén jelentkeznek. A szexualitásban és a családmodellben egyaránt. A műhely nemrég megjelent harmadik kötete, A szex politikai gazdaságtana épp ezt a témakört járja körül. Szerzőjével, Csányi Gergely szociológussal beszélgettünk. A módszertani, globális rendszerszintű és a régiónk félperifériás helyzetével kapcsolatos kérdések messzebb vezettek a szexualitástól, de a tágabb összefüggések keretei között sikerült visszatalálni hozzá.

Nem adják az árrést, a héten benzinben nőtt, gázolajban csökkent a magyarországi felár

A felső középmezőnybe tartozunk.

Hiába lett olcsóbb a benzin és a gázolaj, az árrés nem változott

Tamás Gáspár Miklós: Orbán Viktor infantilis hazudozó, gyenge, hatalom nélküli trükköző

A filozófus szerint a globális katasztrófa közepette Magyarországon kitört a téboly. Parlamentáris demokrácia nem létezik, csak az emberek számítanak.

Közép- és kelet-európai tagországok szólítanak fel Ukrajna felvételére a NATO-ba, Magyarország nincs köztük

Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Románia és Szlovákia vezetői adták ki.

A NATO-nak joga van csapatokat telepíteni Kelet-Európába

Mircea Geoana NATO-főtitkárhelyettes szerint Oroszország érvénytelenítette a kétoldalú kapcsolatokat szabályozó 1997-es alapokmányt Ukrajna megtámadásával és azzal, hogy leállította a párbeszédet az észak-atlanti szövetséggel.

Sodródunk Kelet felé

Történelmi iránytű Kelet-Európához

Új világrend nyomdokain

A fehérorosz válság csak felgyorsítja azt az átalakulást, amely Közép- és Kelet-Európában megy végbe. Kérdés azonban, milyen geopolitikai változások elé nézünk?

Vírus és politika: balkáni és kelet-közép-európai országok kerültek kritikus helyzetbe a járvány újbóli fellángolásával

Elszabadult a pokol a Balkánon és több kelet-közép-európai országban. A koronavírus járvány második hulláma láthatóan nem független a politikától.

Tüntetők Belgrádban

Kelet-Európa: a demográfiai válságövezet

Orbán Viktor miniszterelnök jól ismerte fel Magyarország és Európa, sőt általában a fejlett világ egyik legnagyobb problémáját: demográfiai válságban vagyunk. Ez a krízis – hasonlóan a klímaválsághoz - mélyen gyökerezik a társadalmi fejlődésben, sőt a jólétben és a szabadságban is. Jó dolog, hogy a magyar kormány tenni akar a népességcsökkenés ellen, ám rossz, ha zsákutcás megoldásokat kínál a válság enyhítésére.

Kelet-európai farsang

Nyugati-e az új magyar ellenzék?

Demokrácia deficit Nyugaton

A Putyin-varázs (Hogyan teremtik a vezéreket?)

Igazságtalan lenne Magyarország és Lengyelország miatt az egész régiót elmarasztalni

Mert amúgy nagy siker az EU keleti nyitása.

A két miniszterelnököt idén egy düsseldorfi tüntetésen is lekommunistázták már, februárban. Fotó: INA FASSBENDER / DPA

Zsákutcából zsákutcába (Hirsch Jenő kalandozásai Kelet-Európában)

Spiegel: K-Európa milliárdokat remélve hódol Kínának

Pedig. Peking szerepvállalása a térségben nem annyira jelentős, mint amilyennek látszik. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang