járvány;

2021-09-25 07:00:00

Sereghajtók közé tart a hazai vakcinaprogram

Tovább csúszik egyre hátrébb az uniós átoltottsági rangsorban Magyarország: egy hét alatt újabb pozíciót veszítve már csak a 18. az EU27-ek között.

Ha nem változnak a tendenciák, akkor hamarosan a középmezőnyből a sereghajtók közé kerül Magyarország az uniós átoltottság ranglistán. Ahogy az utóbbi hetekben folyamatosan, úgy az utóbbi hét nap alatt is hátrébb csúszott az ország a listán az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) friss adatai szerint. A teljesen átoltott – azaz két dózist kapott – felnőttek körében egy héttel ezelőtt még a 17. volt Magyarország, most azonban már csak a 18-ik helyre sorolta hazánkat az ECDC. Míg az EU-ban már hét állam is 80 százalék feletti átoltottságot ért el, az uniós átlag pedig 72,5, addig Magyarországon csak az emberek 65,9 százaléka vette fel eddig a második adag vakcinát is. Az egyszer oltottak körében maradt az ország 18., de ez aligha ad okot elégedettségre: már 13 államban kapott a felnőttek legalább 80 százaléka vakcinát, az EU-s átlag 78,6, a hazai „eredmény” pedig 68,6 százalék.

A megrekedt oltási program ma már mind inkább megmutatkozik a járványügyi adatokban is. Tegnapra tovább nőtt az új fertőzöttek száma: egy nap alatt 531 esetben lett pozitív a teszt. Viszonyításul: májusban volt utoljára egy nap alatt ennyi új fertőzött. Ráadásul lassan az áldozatok száma is nő: tegnap már hat beteg halálát jelentették be. Kórházban 438 koronavírusos pácienst ápolnak, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen.

Noha az oltási program befulladt, és egyre több az új fertőzött valamint a kórházi ellátásra szoruló covid-beteg, a kormány továbbra sem lép. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a közmédiában arról beszélt: a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások igazságtalanok lennének azzal a 6 millió emberrel szemben, akik beoltatták magukat, ezért ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja.

– Azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít. A probléma az, hogy van olyan magyar, aki ezt elhiszi és van, aki nem – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, az előbbiek az oltás révén biztonságban vannak, baj az utóbbiakkal van, mert ők életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat. Orbán Viktor – a vakcina felvételére biztatva – arról beszélt: ellenállásba ütközik az oltás kötelezővé tétele, legfeljebb az egészségügyben dolgozók esetében fogadják el azt az emberek vagy oly módon, hogy a munkáltatók terelhessék az oltás felé alkalmazottaikat. Ezen túl a magyar nem tűri el, hogy beleavatkozzanak az életébe, és ezt a kormánynak tudomásul kell vennie – tette hozzá a miniszterelnök.