Azt gondolnánk, bizonyos ételek után azért vágyakozunk, mert szervezetünknek valamilyen tápanyagra van szüksége. A legújabb kutatások szerint ez nem így van. John Apolzan, a Pennington Biomedical Research Center docense szerint, ha kedvenc tévésorozatunk közben mindig pattogatott kukoricát eszünk, akkor a kukorica után vágyat fogunk érezni, ha a műsort nézzük.
Hasonló ehhez a délután 3-kor ránk törő, édesség utáni vágy, amely erősebb lehet, ha a munkahelyünkön vagyunk, éppen azért, mert az ilyesfajta sóvárgást sokkal inkább külső tényezők határozzák meg, mint testünk valódi szükségletei. A leggyakrabban felhozott példa a nem szükség által irányított vágyra amit a csokoládé iránt érzünk, amely semmilyen olyan dolgot nem tartalmaz nagyobb mennyiségben, amelyből hiányunk lehetne, bár azt sokan állítják, van benne egy olyan molekula (fenetil-amin), amely agyunkat örömhormonok bevetésére készteti, ezek a dopamin és a szerotonin. Tejtermékek is tartalmazzák ezt a molekulát, ugyanakkor mégsem okoz olyan nagy mértékben vágyat mint gondolnánk, mert emésztés közben lebontódik, viszonylag kevés jut el belőle az agyba. A mikrobiom – a beleinkben élő mikrobák tömege is okozhat olyan vágyat –, amelynek semmi köze valódi szükségleteinkhez. A mikrobák a saját érdekeiket nézik, evolúciós előnyük származik abból, ha arra késztetnek minket, hogy előnyben részesítsük az ő élelmezésüket.
Egy 367 embert érintő két éves kísérletből az derült ki, hogyha csökkentették a vágyott ételek fogyasztásának gyakoriságát, lefogytak a résztvevők, de ha egyszerűen csak kevesebbet ettek belőle, az nem csökkentette a vágyukat. Ez azért lehet, mert az étel-emlékezetünk idővel halványul. Az eddigi eredmények azt mutatják, van még mit megérteni a vágyakról és sok idő kell még ahhoz, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel leküzdhetjük az egészségtelen ételekre adott válaszokat.