szavazás;előválasztás;második kör;

2021-09-28 06:00:00

Zárul az első forduló, csúszhat a második az előválasztáson

Akár egy héttel is későbbre tolódhat az ellenzéki előválasztás második körének rajtja, ami eredetileg jövő hétfőn lenne. Úgy tudjuk, hogy a szavazólapok nyomtatásához és kiszállításához is több idő kell.

Csúszhat az előválasztás második fordulója – tudta meg lapunk több forrásból. Információink szerint az előválasztást lebonyolító pártok, a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum szakemberei azért vetették ezt fel, mert az eredeti tervek szerint jövő hétfőn rajtoló második körre késhet a szavazólapok nyomtatása. A második fordulóban, ha lesz egyáltalán, a legtöbb voksot szerzett három miniszterelnök-jelöltre lehet szavazni. Egy forrásunk szerint a lapok és az urnák eljuttatása a szavazókörökbe több időt vesz igénybe a tervezettnél. Ehhez egy ellenzéki vezető annyit tett hozzá, az informatikai rendszert is át kell hangolni, ami szintén komoly munka. Ráadásul épp a rendszer összeomlása miatt az első fordulót két nappal meghosszabbították, így a szakértők egyhetes csúszást javasoltak. Az ügyben a tervek szerint ma döntenek az ellenzéki pártok. 

Lapunk információi szerint kettő és hét nap között lehet végül a halasztás időtartama – bár a kettőt egy szervező irreálisan rövidnek nevezte. Azt viszont minden forrásunk hangsúlyozta: az október 23-i megemlékezésekre és a tervezett közös ellenzéki demonstrációra végleges és teljes lesz az előválasztás eredménye, ebben nem lesz késlekedés. Az ügyben megkerestük az Országos Előválasztási Bizottságot is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A ma este 8 órakor záruló első előválasztási forduló részvételi adatai továbbra is minden várakozást felülmúlnak. Az Országos Előválasztási Bizottság adatai szerint vasárnap estig több mint 515 ezren szavaztak. Már gördülékenyen megy az online voksolás is, ezzel a lehetőséggel vasárnap 20 020-an éltek, azaz a netes voksolás is erőteljes emelkedést mutat. Online szavazni szintén ma este nyolcig lehet, az ígéretek szerint mindenki tud voksolni a neten, akinek sikerült regisztrálnia.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a magas részvétel melyik jelöltnek, pártnak kedvezhet. Mivel a szavazás titkos, konkrét információi egyelőre senkinek nem lehetnek arról, hogy melyik miniszterelnök-jelölt hogy áll a versenyben – még ha erről jelentek is meg nyilatkozatok az utóbbi napokban. Ennek forrása, hogy egyes pártok vezetése a saját aktivistáik – szavazósátrakban szerzett – benyomásából próbál következtetéseket levonni. Ezek azonban, és ezt maguk az érintettek is bevallják, akár nagyon tévesek is lehetnek. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója lapunknak azt mondta, a nemzetközi kutatások alapján az előválasztáson részt vevők „általában radikálisabb politikai álláspontot képviselnek a medián szavazókénál”. Az említett szivárogtatásokkal kapcsolatban úgy vélte, azok célja az lehet, hogy az ellenzéki szavazókban az a kép alakuljon ki, hogy „lefutott” az előválasztás, ezzel pedig maradjanak otthon azok, akik nem az adott pártot támogatják.

– A hivatalos eredmények nyilvánosságra kerüléséig nem tudható, mennyire hitelesek az adatok. A szivárogtatás mindenesetre rontja az előválasztás intézményének hitelességét, a titkosságba, a tisztességes eljárásba vetett választói bizalmat – mondta Mikecz Dániel.

Tegnap mindenesetre kiderült, Kínából és Brazíliából érkezett a legtöbb terheléses támadás az előválasztás informatikai rendszere ellen, ami miatt az első nap le is kellett állítani az online szavazást. Az aHang Egyesület vizsgálata szerint a rendszer a nem tervezett terhelés miatt nem tudott működni, a megnövekedett forgalom 41 százaléka nem rendeltetésszerű volt. Az aHang a jelentést úgy kommentálta, felvállalják, hogy jobban is megszervezhették volna a rendszer védelmét.