Barát, ellenség

A magyar miniszterelnök gyakran visszatérő állítása, hogy azért kell mindenáron jóban lenni az oroszokkal, mert onnan jön a gáz. Ez azonban, ha a piaci adatokat nézzük, nem elegendő magyarázat. Az európai gázpiacon Norvégia alig kisebb szereplő Oroszországnál – hogy mikor melyik mekkora, az leginkább a mindenkori világpiaci áraktól függ, de a két piacvezető között nincs súlycsoportkülönbség. Ha csak ezen múlna, akkor tehát Norvégiával is muszáj lenne barátkozni.

Van egy másik orbáni indoklás is: ezek szerint az oroszok azért jobb elvtársak, mert ők nem avatkoznak bele a politikánkba. Tényleg nem? Hát… mindenesetre, amikor Putyin jön, nem szabad tüntetni; akkor is meg kell vennünk az orosz metrót, ha kifejezetten előnytelen; át kellett nekik engednünk a magyar vasúti járműgyártás elmúlt évtizedeinek legnagyobb üzletét (immár a gyárral együtt); az orosz kémek és diverzánsok egész Európában nálunk dolgozhatnak a legszabadabban – olykor műveleti területnek használva Magyarországot –; és mintha egyes brüsszeli szavazásokon is rendre úgy voksolnának a magyar kormánypárt képviselői, ahogy az Moszkvának épp előnyös. Ehhez képest Norvégia „beavatkozása” mindössze egy, az Orbán-kabinet által is aláírt megállapodás betartatására korlátozódott: arra, hogy a 70 milliárdos Norvég Alapból a civileknek járó 4 milliárd forint elosztásába ugyanúgy ne szólhasson bele a hatalom, ahogy nem szól bele az összes többi érintett országban sem.

Visszatérve a bevezetőhöz: ha Orbán Viktornak igaza lenne, akkor az ő logikája alapján Norvégiával kifejezetten veszélyes lenne tengelyt akasztani. Valójában persze nincs igaza. Norvégia még a kormány (nem az ország!) ellenségének is sokkal ártalmatlanabb, mint amilyen barátunk Oroszország. Ez Orbán szerencséje - és ez magyarázza meg a kormányzati manővereket is.