Lapunk hagyományai is arra késztetnek, hogy azzal kezdjük a beszélgetést: munkája főcímének – Gondoljátok meg, proletárok – napjainkban az eredeti jelentéstartományon túl igencsak erős aktuális felhangjai is vannak. Választása felér egy állásfoglalással...
A cím nem leírás, hanem intelem: figyelemfelhívó erejét részben a felszólító modalitás adja. Jól belesimul egy költészeti hagyományba: „Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós!” A nagy költő választott közössége a proletariátus volt. A könyvem címe ezt, a költő életidejében hatalmas, a népesség többségét képező szegénységtömeget, apáink-anyáink megszentelt világát rehabilitálja. De bennünket nem ment föl: nagyon is sok lelkiismereti elszámolni valója lenne a proletárok mai utódainak!
Művének előzménye Szabolcsi Miklós hatalmas, négy kötetes József Attila-pályaképe. A Tverdota-monográfia miként viszonyul a híres elődjéhez?
József Attila pályaképét Szabolcsi Miklós már megírta. Én újraírtam a pályaképet. Azaz Szabolcsi eredményeire a legteljesebb mértékben támaszkodom, és ezektől rugaszkodom el. Hogy a munkát régóta tervezem, mutatja a Korona kiadó „Klasszikusaink” sorozatában 1999-ben megjelent kis könyvem, egy jövőbeli nagymonográfia koncepciója.
Szintézis ilyen kaliberű költőről elvileg akár párhuzamosan több is készülhet. De Szabolcsi vállalkozását megújítani azért érdemes, mert a megjelenése óta eltelt évtizedek során kritikus tömegű új anyag halmozódott fel, amely az összkép átrendezését teszi szükségessé. Ilyen a prózai kéziratos hagyaték 1985 körül előkerült hatalmas korpusza, amelynek ismeretében újra kellett gondolni a költő gondolati fejlődését. Amíg ennek az anyagnak a második felét kollektív munkával kritikai kiadásban fel nem dolgoztuk és be nem mutattuk 2018 tavaszán, hozzá sem kezdtem a monográfia megírásához. Ilyen volt a költő pszichoanalitikus vallomásainak hozzáférhetővé tétele 1992-ben. A makói évek újragondolását pedig a Tóth Ferenc által szerkesztett, 2005-ben megjelent „Az otthonom pedig hát ott, Makón van” című gyűjtemény teszi nélkülözhetetlenné és folytathatnám a sort.
Könyvem első részében József Attila társadalmi-kulturális beilleszkedését és annak anomáliáit rekonstruálom. A centrumban az édesanya 1919 végi halálát követő fordulat, a proligyerek polgári serdülővé átalakulásának folyamata áll, amely egyfelől zárójelbe tette a szegénységben töltött gyermekkor tapasztalatait, másfelől távlatot nyitott a polgári kultúra értékeinek elsajátítása előtt. A könyv második része József Attila hivatására való hosszúra nyúlt felkészülésének folyamatát követi. Vakmerő életterv: a fiatal költő mindent egy lapra tett föl. Minden erejével lírai költőként kívánt érvényesülni, sutba dobva a polgári karriert.
„...az irredenta, a vallásos, a liberális, a lúzer vagy a betegségében elmerülő költő képe, valamint a szövegcserélgető, énvesztő, identitásával bajlódó posztmodern lírikus figurája, semmivel sem jár közelebb az igazi József Attilához, mint a korábbi évtizedek plakátköltője” – írja az Előszóban. A művéből kikerekedő portrénak mik a legkarakteresebb vonásai?
József Attila nagy gonddal építette föl költői személyiségét. A családja eltanácsolta attól, hogy Makón felfedje igazi kilétét. Verseiben építette föl új énjét. Mindenek előtt a lélek kiművelését, komplikált, némileg extravagáns, kifinomult esztétikai kultúrába öltöztetését végezte el. A benne rejlő impulzív tendenciák kifejezése érdekében az Ady-hagyományt aknázta ki. A szemlélődésben, a tárgyi világ versbe idézésében a dél-alföldi impresszionizmus és parnasszizmus művésze, Juhász Gyula mintáját követte. A beilleszkedés anomáliái, nehézségei eleinte az ideális anarchizmus, a szeretet jegyében megvalósított lázadás, majd az anarchizmus harcosabb változatai mellett kötelezték el őt, amelyet a szociáldemokrácia tétova, de szívósan fennmaradó követése színezett. Az egyéni lázadás szellemének irodalmi törekvései terén a formarobbantó avantgárd költészeti törekvések feleltek meg, amelyekkel kitágította a vers belső terét, és a költemények alkotó elemeivel való, szuverénebb bánásmódra tett szert. Költői ösztöne megóvta az öncélú kísérletezés végletétől, folyton visszatért az esztétizáló hagyományhoz és merített a népköltészeti ihlet forrásaiból. Az építő és romboló tendenciák tartós együtt-tartása révén a hagyományőrző modernség sajátos ötvözetét hozta létre, mintegy megteremtve ezzel érett költészetének alapjait.
A kötet első részében, József Attila nevelődésének történetében komoly hangsúlyt kap „a szegénység kultúrája”. Erről korábban nem sok szó esett. Milyen kultúra ez?
József Attila és számos más nemzedéktársa kiemelkedése mögött a kor egész magyar társadalmát átható viharos társadalmi mobilitás folyamatai rejlenek. A szegény paraszti és munkás rétegek, amelyek beléptek a történelemalakító erők közé, rendelkeztek saját kultúrával. Ennek egy részét a folklór beemelte a nemzeti hagyományok közé, igen nagy hányadában azonban megmaradt a szóbeliség, a szokások, beidegződések szintjén. Ez az eredeti kulturális indítás tör felszínre a felkészülés éveiben kiépített erős gátlást áttörve József Attila érett költészetében, nem utolsó sorban a pszichoanalitikus terápia folyamatában. Ehhez a vegyes értékű, közköltészeti elemeket hurcoló, lesüllyedt és ebben az állapotában is sok kreatív energiát tartalmazó művelődési réteghez igyekszik a könyv közel férkőzni a költő gyermekkorának tanulmányozása során.
Hol tart költőnk művészi fejlődése, amikor a kötet utolsó lapján – ideiglenesen – búcsút veszünk tőle?
Halász Gábort követve József Attila költői megérlelődését az 1927-es franciaországi hónapokra tesszük. Ekkorra ötvöződnek egybe az esztétizálás, folklorizmus és formabontás eltérő és korábban összeférhetetlennek tűnő tendenciáiból, az anarcho-kommunista radikalizmus, a villoni hagyomány és a tiszta költészeti törekvések magas nyomása alatt a hagyományőrző modernség József Attila-i változatának minőségei.
Amikor írta a könyvet, elképzelt-e valamilyen „ideális” olvasót? Milyen közönségnek szánja művét?
A „gondoljátok meg” intés a gondolkodás és életvezetés megváltoztatására biztat. A „hegyi beszéd” közönsége, de már előtte a próféták hallgatósága József Attila igazi közönsége. Mindazok, akiknek a jó irányválasztás és iránytartás érdekében szükségük van iránymutatásra és jó problémafölvetésre. Könyvemben nem vállalkoztam többre, mint hogy a költő üzenetét minél hatékonyabban közvetítsem a Szép Szóra szomjas hallgatói, olvasói felé.
Szükségképp adódik az utolsó kérdés: hogyan tervezi a folytatást?
Egy könyvsorozat részeként, amely az egy szerző – egy monográfia elve szerint épül föl, a legnagyobb jótétemény a kiadó részéről, hogy a szerző még egy második kötetet is kap, hogy ebben kiteljesítse az első könyvben elkezdett pályarajzát. Hogy a kötet végén nem találunk mutatókat, világosan érzékelteti, hogy az első kötetet a lehető legszorosabb folyamatossággal kell követnie a másodiknak.
