A magyar bozótos

Most látszik csak igazán, mennyire sűrű az a bozótos, amelyben a magyar demokrácia utat akarna törni magának a jövő felé. Hogy mennyire hiányzik a magyar történelemből a demokratikus hagyomány és a megélt tapasztalat. Hiányzik nemcsak a pártokból, hanem – és főként - a közönségből a türelmes higgadtság, a politikai nyugalom; világosan látszanak annak a rombolásnak a nyomai, amelyeket az autoriter hatalom hagy - majd? - maga után. Pedig az előválasztást már mint a demokrácia nagy győzelmét ünnepeltük. Joggal, mert az volt. Aztán egy pillanat alatt széttörni látszik minden.

Mintha egyetlen képletbe bele lehetne sűríteni mindent, ami az utóbbi napokban Magyarországon történt és történik még a kormányfőjelölt megválasztása előtt. Minden pártmozdulat mögött összeesküvést és árulást szimatol az immár kétpólusúra szakadt ellenzéki tábor, pedig a demokrácia elfogadja, sőt megköveteli a kompromisszumokat, kétfordulós választás esetében az egyezségeket, amelyeket jó esetben csak a végszó kimondásánál értékel a választó. Most ott tartunk, hogy a Demokratikus Koalíció és az egymással kiegyező két másik politikai alakulat került a ring két sarkába. Dobrev Klára vs. Karácsony-Márki-Zay.

Az egyik fél Dobrev előválasztási tarolására hivatkozik (akad, aki ezt adatolt illúziónak tartja), a másik fél pedig a Gyurcsány-hatást emlegeti mint visszahúzó erőt, amely lehetetlenné teszi a győzelmet Orbán rendszere felett. Aki pedig nem hagyja meggyőzni magát egyikük féloldalas érveitől sem, s nem óhajt beállni e régóta fennálló szekértáborok bármelyikébe, az a politikai senki földjén találja magát. Ott tart az ellenzék, ahová Orbán betolta, de ahonnan menekülnie kellene, s tényleg nagy kérdés, felmerül-e újabb politikai ötlet bárhol is, ami a sárba nyomottakon segíthetne.

Az idő sürget: a második fordulóra becsöngettek. Bárki legyen is a végső győztes, mindenkinek egyetlen szó nélkül be kell állnia mögé, mert az ellenzéknek és a leendő kormányfő-jelöltnek nemcsak hatpárti programot kell hirdetnie, hanem meg kell neveznie egy árnyékkormány tagjait is, akik a Fidesz minden mozdulatára egységes kommunikációval válaszolnak. Magyarországon ma széles körű elégedetlenség van, de nincs forradalmi helyzet, ráadásul nincs is élő kollektív történelmi tapasztalat sem erről (1956 már ezerszer félremagyarázva, felsitlizálva porlad); és a hatalmat ma gyakorlókon kívül senki sem akarna radikális állapotokat teremteni, hogy abban lubickoljon. Márpedig forradalmat nem lehet csinálni. A csinált forradalom akkor is puccs, ha papíron alkotmányos, és ebben végképp nem kellene a Fidesz gyakorlatát követni.

De ismétlem: egyelőre nincs is jele felhevült forradalmi tetteknek. Lehet rájuk készülni, előállhat radikális válaszokat követelő helyzet, készülni is kell rá, akár árnyékkormányzati posztokon is, de egyelőre nincs más lehetősége az országnak, csak az újabb békés rendszerváltás. Aminek legfőbb feltétele az osztatlan és megoszthatatlan ellenzék. Minden más csak politikai felhőjáték.