üzemanyag;hiány;Egyesült Királyság;

2021-10-05 17:39:12

Nem kelendő a brit munkavállalási vízum

Eddig mindössze 27 külföldi tartálykocsi-sofőr jelentkezett a 300 meghirdetett helyre. A katonák bevetése ellenére folytatódik az üzemanyag-válság, és más területeken is felütötte a fejét a hiány.

Immár harmadik hete tart a különösen a szigetország tehetősebb, dél-keleti részét érintő üzemanyag-hiány. Londonban és környékén továbbra is hosszú sorok kígyóznak, gyakran veszélyes forgalmi dugókat okozva a benzinkutak előtt, mármint ott, ahol nem utalnak egyértelmű jelek, mint sorompó és sajnálkozó tábla a pumpák ürességére. Az i napilap idézi a kormányfő hivatalos szóvivőjét, aki képtelen volt "pontos dátumot adni a helyzet rendeződésére", de megismételte, hogy az országban elég üzemanyag áll rendelkezésre és a baj "csupán" a tartályautók sofőrjeinek hiányára vezethető vissza. Tájékoztatott arról is, hogy a katonák közreműködésére vonatkozó kérelem 31 napig marad életben.

A brit kormánynak csalódást okozott, hogy keddig mindössze 27 kamionos élt a rendkívüli munkavállalási vízum lehetőségével, azaz a kezdeti 300-as kontingensnek nem egészen a tizede. Nagy kérdés, mekkora lesz az érdeklődés a további 4700 ideiglenes munkahely iránt, melyeket jövő év márciusáig lehet betölteni. A helyzet politikai szempontból is kínos, hiszen a kormányra komoly nyomást helyeztek vállalatok, hogy megszegje a Brexit egyik alapelvét, a munkaerő szabad beáramlásának megszüntetését.

A benzinhiány csak egy eleme az Európai Unióból való kilépést és a koronavírus-járvány követő közép-kelet-európai munkaerőkivonulással járó fogyatékosságoknak. Miután a benzinhez, a kutakhoz való hozzájutásban nem érvényesül semmilyen prioritási rendszer, egyre nagyobb aggodalom veszi körül például az idősgondozók ellátását. Egy-egy, az idősek támogatásában közreműködő ápoló naponta akár többször is számos beteget keres fel, és ezt a feladatot csak személygépkocsival képes elvégezni.

Egyre valószínűbb az is, hogy a brit fogyasztói társadalom komoly problémákkal szembesül karácsonykor, amikor az eddigi információk szerint élelmiszer-, benne pulyka- és játékhiányra is kell számítani. Új elem viszont, hogy veszélybe került a nagy-britanniai sertésállomány, miután nincs elég hentes a vágóhidakon a feldolgozásukra. Ezért már eddig is több száz, de a közeljövőben akár 120 ezer disznó kerül kényszerlevágásra, tetemeiket pedig elégetik, vagy elássák. Állattenyésztők abban reménykednek, hogy az átmeneti intézkedések keretében közép-kelet-európai mészárosok sietnek segítségükre. Boris Johnson kihasználta az alkalmat klasszikus műveltsége villogtatására. A manchesteri pártkonferencián kijelentette, hogy "nem tud nagy hekatombáról". Az ókori Hellászban a hekatomba száz jószág feláldozását jelentette.

A brit miniszterelnök továbbra sem akar engedményeket tenni a bevándorlás terén. Úgy gondolja, hogy az ellátás egyensúlyát magasabb fizetésekkel és új technológiai vívmányokba való befektetéssel kell biztosítani.