Úgy tudjuk, az OMV figyelmeztetést küldött ki kutas ügyfeleinek.
Ami még közel sem biztos, ugyanis a becslések az első szakértői véleményekre alapulnak.
Bár a 2022-es árstop idején saját érdekképviseletbe tömörülő kis kutak nem először keresik igazukat jogi úton, eddig nem találtak értő fülekre.
Szerbiában bekövetkezhet az, amit Magyarországon sikerült elkerülnünk – közölte a miniszterelnök.
Az elszaladó nagykereskedelmi gázolajárak és a kormány tarifakorlátja közé szoruló, tőkeszegény helyi töltőállomások a tönk szélére sodródnak.
Fura üzemanyagáremelések.
A magyarországi üzemanyagok kötelező bioarányára vonatkozó előírások felfüggesztését javasolja a Független Benzinkutak Szövetsége – erősítette meg értesülésünket Egri Gábor, a nagy láncokhoz nem tartozó töltőállomások egyesületi elnöke.
Bőven van készlet – szögezték le a Molnál, amelyik éppen cégekbe szervezi kutatás-termelési, finomítás-nagykereskedelmi és kútüzletágát.
A mégoly szerény mutató felmérésünk szerint az árstop miatti 2022-es őrület óta most először mutat növekedést.
A kabinet az EU-ra mutogat, de valójában önhatalmúlag cselekszik.
Először csak a Távol-Keleten jelentkeztek a zavarok, mostanra azonban a Volga-vidéken, valamint Dél- és Közép-Oroszországban is gondok vannak.
Alighanem egy Háború és béke terjedelmű könyv is kevés lenne annak érzékeltetésére, hogy az Orbán-kormány és holdudvara milyen lehetetlen, kifacsart érvekkel ragaszkodik a fizikailag egyre nehezebben beszerezhető orosz energiahordozókhoz.
Van, ahol már bevezették a jegyrendszert is.
Az első hat hónapban a hazai gépjárművekbe tankolt 3,2 milliárd liter a 2022-es 3,5 milliárd után a valaha mért második legtöbb.
A gázolaj esetében a kiskereskedelmi ár biztosan 600 forint fölé emelkedik, de drágul a benzin is.
Az iráni–izraeli konfliktus hatására a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik.
Az év eleji dízelforgalom 2022 után most másodszor is átlépte az egymilliárd litert.
És az általa alkalmazott pozicionáló csőgörény technológia bizonyult a leghatékonyabbnak.
Az Átlátszó azt írja, még 37 napig hagyták szabadon elfolyni a mérgező kőolajszármazékokat a sérült vezetékből.
Az olajár a békeidőket idéző csaknem négyéves mélypontra süllyedt.
Hétfőn 63 dollárig csökkent a magyar üzemanyagárakat is befolyásoló, Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára. Ez szinte napra pontosan négyéves mélypont: a kereskedés 2021. április közepén állt utoljára ennél lejjebb.
A 2022-es benzinárstop átrendezte a piacot, és eltörlése után magasabb árak alakultak ki, mint ha előzőleg nem avatkoztak volna be.
Az ország minden táján látható volt.
A jelenségre a szakértők sem tudnak magyarázatot adni.
Az osztrák bérekből háromszor több jön ki.
Tavaly 1,2 százalékkal 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom – mutatható ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki nyilvántartásának minapi frissítéséből.
A tárca leszögezi, a magyar kutak átlagárai illeszkednek a szomszédos országok átlagos üzemanyagárazásához, de ha ez sérül, a kormány kész minden eszközével beavatkozni.
Estek a gázolajigények, a benzinkeresletet viszont felrántotta a prémium termékek iránt megélénkülő érdeklődés.
A jelenlegi tarifákból kiindulva a lépés literenként 16-17 forinttal csökkenthetné a kútárakat.
A szerelvény elvontatására Miskolcról egy másik motorkocsi jött, közel másfél órás késéssel tovább tudott menni a vonat.