Több mint hatszázharmincezer szavazó élt a lehetőséggel, hogy egy évtized óta először országos (és nem csak helyhatósági) szinten is átélhesse a demokrácia élményét - nevezetesen, hogy a választói akarat kinyilvánítása tényleges hatással van a politikai fejleményekre, és így a mindennapi életre is. Egy olyan országban, ahol a köztelevízió és a megyei lapok módszeresen hallgattak az előválasztás tényéről, vagy a riogatás kontextusában emlegették mindössze, ez egy rendkívüli részvételi arány. Hangsúlyozott köszönet illeti azt a rengeteg önkéntest, aki akár a szívének kedves párt sikeréért, akár az egész folyamat hitelességéért és hatásosságáért rostokolt az utcán és görnyedt az urnák fölött. Akik pedig most elmentek szavazni, 2022 tavaszáig maguk is aktivistákká válnak, magatartásukkal példát mutatnak.
Ilyen tehát a tisztességgel és kitartással elért győzelem, ezért kelünk mosolygósan a napokban mindannyian: választók, politikusok, az alternatíva, a vita, a magyar nép politikai aktivizálásának hívei. Végre nem a kormány önkénye szerint van szó közéletről; a rendszerváltás óta példátlan hangulat lett úrrá a társadalom tájékozott, elkötelezett tagjain. A politikusok pedig végre nem magukról és nehézségeikről beszéltek, hanem képesek voltak megszólítani a választókat, és a közösség felelős képviselőjeként viselkedtek. Ez elkerülhetetlenül a megtisztuláshoz és az új arcok érvényesülésének lehetőségéhez is vezetett, hiszen világos volt, hogy lesz jobb ajánlat annál, aki csak a maga érdekeivel van elfoglalva.
Az egyéni jelöltek versenyének alakulása is megérne egy alapos elemzést, de most maradjunk a miniszterelnökjelöltek második fordulójánál. Annyi bizonyos, hogy a vidéki alacsony részvétel óriási haszonélvezője volt a DK, tekintettel nagyszámú törzsszavazójukra; hogy míg Jakab Péternek személyesen rosszat tett a DK-val való együttműködési hajlandóság, a Jobbik általános szereplését segítette; hogy az MSZP kiterjedt, országos hálózata illúzió; a PM-nél és az LMP-nél pedig még csak az sem; és hogy a Momentumra nagyobb a kereslet, mint a szerény kínálatot felmutató elnökükre.
Nem volna illő, hogy Dobrev Klára figyelemre méltó, bár a választás hete alatt hangoztatott számokhoz képest mérsékelt győzelmét mindössze a vidéki alacsony részvételnek és a DK egyházjellegének tudjuk be, bár ezek kétségkívül segítettek. Dobrev tényleg végigjárta az országot, mégpedig már az év elejétől kezdve, régebb óta dolgozott, mint a többiek és látványosabban volt jelen a kampányban. Mind női szerepvállalását, mind a tapasztalt, kormányzást közelről látó pénzügyjogász karakterét intelligensen és célravezetően használta. Az alkalmatlanság, a teszetoszaság, a vezetőkészség hiányának vádja a kormányoldal működőképes ellenkampánya, és Dobrev ment ezeknek a legmeggyőzőbben elébe. Emellett a jogállamiság kereteit is túllépő ígéretei, vérmes kinyilatkoztatásai a DK törzsbázison túl, gyanítom, jobboldali körökben is válthatott ki rokonszenvet.
Ugyan világos volt, hogy Karácsony győzelemre készül: így is beszélt, önbizalmat mégsem tudott kellő mértékben sugározni, és viszonylagos – helyrehozható – kudarcának okai könnyen azonosíthatóak. Ellene irányult a leggátlástalanabb és legmódszeresebb fideszes karaktergyilkosság. Sem ezt, sem főpolgármesteri tevékenységét nem tudta saját javára fordítani – előbbire nem voltak elég szellemes válaszai, utóbbi sikertörténeteit nem tudta a mindenhonnan zengő fiaskóknál hangosabban közvetíteni. Több vonalon elkezdett profilt építeni, de egyiket sem fejezte be igazán. Szülőfalujában jelentette be az indulását, a vidékiek fővárosellenességét mégsem tudta megfordítani. Az őt támogató pártok helyett a 99 Mozgalommal igyekezett identifikálni magát, de nem lett a törekvésnek felismerhető brandje, és nem világos, hogy a szimbolikus számokon túl mi a tartalma a csoportosulásnak. Ezt a problémát semlegesíthette volna, ha a mögötte álló pártok meg tudják közelíteni a DK hálózatépítési munkáját, de ez országos ismertségükre való tekintettel reménytelen volt.
A kormányzati gyűlölethullám mellett Tóth Csaba problémája is sokkal veszedelmesebb volt számára, mint a jelöltet támogató többi pártra, hiszen az ő valódi véleményét ismerik az emberek a zuglói szocialistáról. Más, különösen vonzó jelöltjei nem tudták kompenzálni Tóthot, a második tévévitában való kihátrálás pedig gyengének, rögtönzöttnek hatott; csak a maga nevében mert beszélni, mintha nem lenne ebben hatása a jelölő pártokra. Mindezt talán nem érzékelte kellő súllyal, elbízta magát, a tavaszi választásról és a bizonytalanokról beszélt, pedig rájuk épp az előválasztás természete miatt nem számíthat.
Tisztázzuk még egyszer: a bizonytalan szavazó nem megy most el szavazni, hogy aztán valaki olyat választhasson tavasszal, aki valamilyen normatív kép szerint integratívabb lehet, ahogyan azt Márki-Zay és Karácsony képzeli magáról. A bizonytalan az utolsó pillanatban dönt, jellemzően az utolsó hetek történései szerint. Tartalmi, elsősorban szociális és gazdasági kérdésekben feltűnően baloldali ígéretei pedig a Dobrev és Márki-Zay felé irányították a fővárosi szavazók tudatosan liberális, piacpárti részét.
Márki-Zay dobogós helyezése szintén váratlan lehetett sokak számára, de ez is könnyen magyarázható. Alaposan felépített, kontúros arcéle nemcsak vidéken, hanem a fővárosi, a stabil gazdaságpolitikát elsődlegesnek gondoló, kiábrándult fideszesek körében is arathatott, és Jakab Péter azon szavazóira is joggal tarthatott igényt, akik nem nézték jó szemmel a Dobrevvel való összeállást. Teljesíthető ígéretei attraktív, észszerű, józan ember benyomását keltették, vállalati múltja, kérlelhetetlen korrupcióellenessége hatott azokra, akiknek a kormánnyal elsősorban a NER-lovagok hirtelen meggazdagodása a baja. Komoly teljesítménynek tartom, hogy sokadik jó szereplésével biztosította helyét az országos politikában, ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy milyen tartalékai vannak a második fordulóra. Meggyőződése, hogy mindenkit képes megszólítani, de hiszem, hogy Karácsony esetleges visszalépése esetén a főpolgármester szavazóinak jelentős része Dobrev mellé állna. Azt is naivitásnak tartom, hogy a tisztaságának, civilségének, párt nélküliségének csak az előnyeit hajlandó elismerni, mert tavasszal, de akár már a második fordulóban óriási hátrány lehet a hálózati segítség hiánya.
Jakab Péter az előválasztás igazi vesztese, jóllehet személyes bukása árán akceptálhatóvá, sőt stabillá és szükségszerűvé tette a Jobbik helyét az ellenzéki térfélen. Egyértelmű volt, hogy a harmadik helyért, illetve a vidéki elsőségért megy, kampányát is így építette fel, Budapestre lényegében nem tette be a lábát. A Fidesz-elit gazdagodásának legnagyobb kárvallottjai, a leszakadó rétegek, elsősorban a vidéki Magyarország hangjaként, gyakran ezen csoportok vélt indulatait és keresetlenségét interiorizálva emelt szót az Országgyűlésben és azon kívül is, egyértelművé téve, hogy a vidék nélkül – azaz nélküle – nem lehet választást nyerni tavasszal. Rossz szereplésében egyszerre játszhatnak közre szándékos taktikai elemek, illetve hibás stratégiai és kommunikációs döntések. A választási matematika és a Jobbik végleges elfogadtatása szempontjából helyes lépés volt a DK-val történő, mindenkit meglepő széles körű összefogás. Ez egyáltalán nem keltett bizonytalanságot a DK oldalán, hiszen Gyurcsány megkérdőjelezhetetlen entitásként vezeti pártját, tőle hajmeresztő, akár korábbi kikötéseivel szembemenő húzásokat is elfogadnak a szenvedélyes hívek. A Jobbik szavazótábora ezzel szemben a legpolarizáltabb, az elmúlt évek legtöbb belső konfliktusát megélő politikai közösség, amit amúgy is sok bizonytalanság, a múlthoz való vonzalom és a túlélés ígéretének konfliktusa nyomaszt. A jobbikos szavazók többsége értetlenül állt elnökük pálfordulása előtt, aki legyen akármilyen tüzes Orbánnal szemben, most boltolni kezdett az eredeti főellenséggel. Nem magyarázták el nekik megfelelően az alku hatalomtechnikai okait, a koncepció marketing része egyáltalán nem lett kidolgozva, így a választók vagy el sem mentek szavazni, vagy találtak maguknak mást, jellemzően Márki-Zayt.
Jakab tehát áldozatot vállalt egy erős, megkerülhetetlen frakció létrehozása érdekében. Ez, látva az eredményeket, csak akkor működik, ha nyer az ellenzék, vagy nagyon szoros a vége, mert bár a megnyert huszonkilenc körzet tisztes eredmény, ezek nagy része billegő vagy nehezen nyerhető. A Jobbik és elnöke elemi érdeke továbbra is a tavaszi ellenzéki siker. Emellett Jakab nem tudott váltani és megújulni, nem ismerte fel, hogy az Orbánt folyton provokáló vagány inkább szórakoztató, mint bizalomgerjesztő - összességében semmi nem mutatott arra, hogy a kormányzóképesség az erényei közé tartozna.
Fekete-Győr András eredménye csőd. Senki nem gondolta persze, hogy lehet reménye a második fordulóra, de a 3,5 százalék hatalmas pofon és kihathat a Momentum további sorsára is. Miközben a párt jelöltjei okoztak meglepetést egyéni körzetekben, addig a mozgalom elveszítette meghatározó szerepét az ellenzéki oldalon, ami látható volt az utóbbi hónapok közvéleménykutatásaiból is. A fiatalságon és múlt terheinek hiányán túl képtelen volt bármi másról beszélni Fekete-Győr, nyeglesége és felkészületlensége egyre kevésbé magyarázható a kezdő politikusok zavarával. Mindezekkel együtt biztosra mondható, hogy a Momentumnak lesz frakciója a következő parlamentben.
Az, hogy mi lesz a második fordulóban, az elkövetkező napokban dől majd el. Nagy kérdés Márki-Zay esetleges visszalépése, ami alapvetően új helyzetet teremtene az esélyek tekintetében. Sem értelmét, sem gyakorlati megvalósulását nem látom annak, hogy Karácsony lépjen vissza, hiszen ekkor szavazói jó része otthon maradna, vagy Dobrevre voksolna. Nem mellesleg jelentősen több szavazatot tud maga mögött, mint a hódmezővásárhelyi polgármester. A második forduló akkor sem lefutott, ha mindhárom jelölt állva marad, hiszen egészen más a tétje ennek a választásnak. Ez nem is volna ízlésem ellen való, hiszen az előválasztás lényege a verseny és az, hogy valóban a választók, ne pedig a háttéralkuk domináljanak.
Az egyéni küzdelmek eldőltek, kialakult egy jól látható erősorrend is az ellenzéki pártok között. Most már az a kérdés, ki lesz Orbán kihívója? Kinek van valódi esélye a győzelemre, ki tudja megszólítani a bizonytalan szavazókat? Kinek hisszük el inkább, hogy egyben tudja tartani a sokféle ellenzéki világot? Ki mondja hitelesebben, hogy egy háborús, gyűlölködő ország helyett segít közösen létrehozni egy kicsit békésebb, önazonosabb, polgárait tiszteletben tartó világot?
Az előválasztás ötletének sokéves híveként hálával gondolok arra a hatszázharmincháromezer emberre, akik erről egyszer már kifejezték a véleményüket, és arra kérem őket, hogy ösztökéljék erre a környezetüket is.