olyan
olyan csonka ma a lét
két tegnap egymásba ragasztva
a szív egyirányú utca előre indulunk
valami láthatatlan erő visszahúzza
a nap magával zörög megszokásból
sárga rásuhint a sugarak husángja
és belekapaszkodik a zsugorodásba
egy kis bot kéne apró fahusáng
néhány percre szívünkhöz simulna a világ
amivel ez a fényes hangszer megüti magát
vér helyett istennel töltekeznek
föl erek és az indák
újra kitöltjük a régi
elveszett harmóniát
talán
lassan a hold ragyog még nincs sugara
este sincs csak a kora délutáni félhomály
a világosság csalóka tündérlakatja
föl kéne feszíteni nem várni tovább
az egyre gyorsabban közelítő télre
késő ősz van már a fogyó lombokon át
is kivehető az ágak törékenysége
lakatzörgés az újságos a szokottnál is korábban
zár eltűnt néhány novemberi újság
nem azért szeretem
a helyet bármit vennék elnézést még nem
érkezett meg vagy nekünk nincs is
a jármű belehajt az egyetlen járható sávba
a holdcsonk rúzsfoltja lassan kiragyog
az égi csúcsforgalomból minden csak jelenés
mint az öreg úr kopott kordnadrágban
a cipőjét is korhadó levelek súrolják
a felesége nagybeteg talán nem éri meg a reggelt
