kutatás;

2021-10-07 06:00:00

Publicus: Karácsonynak van a legnagyobb tartaléka a bizonytalanok között

Karácsony az MSZP-Párbeszéd tábor szinte egészét maga mögött tudhatja, a jobbikosok 84, a DK-sok 86, a momentumosok 87 százaléka szavazna egy olyan listára, amelyet ő vezet.

A bizonytalan szavazók közül Karácsony Gergelynek van a legnagyobb tartaléka, így jelenleg csak az ő vezetésével felálló ellenzéki lista tudja legyűrni a Fidesz-KDNP-t – erre jutott a lapunknak kutató Publicus Intézet friss felmérése. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje vezette ellenzéki összefogás a bizonytalanok körében a voksok 35 százalékra számíthat, míg Dobrev Klára a DK, és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom aspiránsával felálló egyesülés a szavazatok 31 százalékával számolhatna. Ennek is nagy szerepe van a Publicus szerint abban, hogy felméréseik alapján csak a Karácsony vezette ellenzék győzhetné le Orbánt – a mostani kutatások alapján 38-34 arányban. A Publicus szerint a Dobrev irányította összefogás 35-37 százalékos arányban kikapna, Márki-Zay Péterrel pedig 33-38-as vereségre számíthatna az ellenzék.

A felmérés szerint Karácsony az MSZP-Párbeszéd tábor szinte egészét maga mögött tudhatja, a jobbikosok 84, a DK-sok 86, a momentumosok 87 százaléka szavazna egy olyan listára, amelyet ő vezet. Dobrev Klára mögött nem meglepően a DK tábora áll ki egyöntetűen, de az MSZP-Párbeszéd szimpatizánsok 87 százaléka is elfogadná őt. A jobbikosok és a momentumosok is 82 százaléknyian támogatnák. Márki-Zay Péter az egyetlen olyan versenyben maradt kormányfő-jelölt, akit nem támogat egy párt sem, a saját mozgalmán kívül. A kutatásból viszont az derült ki, hogy a Jobbik szimpatizánsait megnyerte magának, hiszen 90 százaléknyian szavaznának egy olyan listára, amelyet ő vezet. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke – a párt elnökségének döntése alapján – egyetlen jelölt mellett sem állt ki a második fordulóban.

A napokban nyilvánosságra került kutatások adatai egyébként feltűnően nagy skálán mozognak. A Medián ügyvezető igazgatója, Hann Endre kedd este mutatta be a HVG által megrendelt felmérésüket, amelyben Dobrev Klára 37 százalékkal vezet a 33 százalékos Márki-Zay Péter előtt, míg Karácsony Gergely nagyobb lemaradással csak 24 százalékot tud felmutatni. Szerda délelőtt a Závech Research is közzétette adatait, amelyet Márki-Zay Péterék rendeltek. E szerint Márki-Zay a második forduló favoritja, de a kutatás úgy látja, sem ő, sem Dobrev, sem Karácsony nem győzhet Orbán ellen. Szerda délután a Republikon Intézet is jelentkezett saját adataival, amelyből viszont már az derült ki: Karácsony Gergely megnyerné a második fordulót Dobrevvel szemben, ha egyedül indul ellene, viszont Márki-Zay Péter már - ha szorosan is - de kikapna a DK aspiránsától. Az intézet szerint míg a Márki-Zay-szavazók 81 százaléka szavazna át Karácsony Gergelyre egy visszalépés esetén, addig a Karácsony-szavazók közül csak 67 százalék támogatná a hódmezővásárhelyi polgármestert Dobrev ellen, akire 26 százalékban voksolnának át a főpolgármester hívei. Tegnap kora este még a Pulzus adatai is megjelentek az ATV.hu-n, e szerint Dobrev Klára a legalkalmasabb Orbán Viktor leváltására, míg a többség nem tartaná elfogadhatónak, ha Karácsony vagy Márki-Zay visszalépne a megmérettetéstől.