Scientia potentia est – mondja a klasszikus (és nagyon igaz) ókori közmondás. A tudás, azaz az információ, a hírek szerzése és birtoklása minden időben a hatalmi működés kulcsa és alapja volt. Ahogyan azóta és ma is.
Az ókorban postagalambokkal (de még az első világháborúban is), vagy rabszolgák leborotvált üstökére tetoválva (majd hajjal benőve) továbbították azt, amiket ma digitálisan. De (be)szerzésük módja is átalakult. Annak idején Mata Hari (első világháború) és Audrey Hepburn (második világháború) szerezték és hordozták az információkat, ma ez is digitálisan történik.
Az értékes és másoktól elzárni kívánt információkat titkosították (kódolták, először mechanikusan, pl. Enigma, 1923), majd aki meg kívánta szerezni, az dekódolta (elektro-mechanikusan – Bletchley Park, Nagy-Britannia, 1940).
Mindaz, amit értékes információnak nevezünk, az a hasznosítható tudás, amit csak és kizárólagosan az tud előnyösen alkalmazni, aki legelébb jut hozzá úgy, hogy arról másnak nincs "információja", tudomása. Azonban nem csak az elsőbbség a fontos, a legfontosabb a kizárólagosság: „csak én tudok róla, és senki más” (Émile Zola: A Rougon-Macquart család). És ez is csak addig tart, amíg az elsőbbség. Ami a titoktartással, a titkosítással, azaz a „titokipar” lényegével függ össze.
A titokipar, az információ (a tudás) szerzése és begyűjtése – és ami a legfontosabb, annak formái is - az évek során alapvetően átalakultak. Rá se lehetne ismerni mondjuk a 10-20 évvel ezelőttire. Ma már nem személyek (bár az sem kizárt) gyűjtik az információkat (a tudást), hanem ezt kapcsolati hálózatok gráfelméleti algoritmusai végzik és gyakorolnak befolyást akár észrevétlenül is (submerged influencing – tudatalatti befolyásolás). Erre a tudományágra (kriptológia) egyetemi tanszékek (pl. LACS – Laboratory of Algorithmics, Cryptology and Security – University of Luxemburg), kibertechnikai kormányzati műhelyek (pl. Unit 8200) és vállalkozások (pl. NSO) alakultak.
Érdekes és izgalmas gondolati kalandozásban vehetünk részt. Ha elfogadjuk ugyanis azt az állítást, miszerint a magyar kormány megvásárolt egy bizonyos kémszoftvert, akkor nem lehetetlen azt feltételezni, hogy akár kiszolgáltathatta magát azoknak, akikre semmiféle befolyása nincs. Ez többnyire a technikailag fejletlen és diktatórikus országokat jellemzi, amit jól mutat az izraeli Pegasust megvásárlók listája. Az Amnesty International „a mobiltelefonok mint potenciális célpontok” tárgykörben törvényszéki vizsgálatot folytatott 2018-ban. Vizsgálata 11 országot azonosított az NSO ügyfeleként: Azerbajdzsán, Bahrein, Magyarország, India, Kazahsztán, Mexikó, Marokkó, Ruanda, Szaúd-Arábia, Togo és az Egyesült Arab Emirátusok. Remek társaság!
Ebben az esetben nem is az a legfontosabb, hogy milyen módon (jogszerűen vagy jogszerűtlenül) használta-e a felhasználó (kormány, szolgálat) ezt a méregdrágán megvásárolt technikát, hanem egészen más. Ez a bizonyos Pegasus nevű kémszoftver ugyanis nem termék, hanem egy szolgáltatás, amire Orbán Viktor kormányának egyik szolgálata a kémipar fellegvárának számító izraeli NSO Group által szállított, speciálisan működő interfészen keresztül kapcsolódott rá annak egyik szerverére. Nem véletlen tehát, hogy ezt az egész őrületes wirtschaftot Orbán Viktor kormánya a minap 30 évre titkosította.
Nézzük meg közelebbről, hogy voltaképpen mit is kell néki ilyen veszettül titokban tartani. Hiszen az már nem titok, hogy megvásárolta, az sem, hogy felhasználta, sőt még az sem, hogy hogyan és kikre "dolgozott rá”. Akkor hát mi?
The Guardian (2021. július 20.): "Egyelőre nem világos, hogy az izraeli hírszerző ügynökségeknek lehetnek-e különleges kiváltságaik az NSO-val szemben, például hozzáférhetnek-e a kémprogramjaival összegyűjtött megfigyelési anyagokhoz. Egy a céghez közeli személy, aki kérte, hogy maradjon névtelen, azt mondta, hogy gyakori téma a spekuláció. Arra a kérdésre, hogy Izrael hozzáférhet-e az NSO ügyfelei által összegyűjtött hírszerzési információkhoz, azt válaszolta: »Az amerikaiak így gondolják.«"
Ezt a nézetet erősítették meg egykori és jelenlegi CIA tisztviselők a Washington Postnak, akik szerint feltételezhető, hogy Izraelnek „bizonyos hozzáférése” lehet a megszerzett információkhoz „egy hátsó ajtón keresztül” („via a backdoor”).
Még mindig a The Guardian: "Amikor Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor 2017-ben Budapesten találkozott, Netanjahu így nyilatkozott: »A piacok diktálnak, ami működik, én nem diktálok. Az egyetlen hely, ahol ténylegesen beavatkozom, a kiberbiztonság«".
Ezek után mit gondolhatunk? Annyit mindenesetre, hogy van mit titkolnia Orbán Viktornak.