Az Ararátot még diákkoromban olvastam, az ötvenes években. Majdnem azt írtam: először. De így nem pontos, mert mindjárt többször is. Persze magánkönyvtárból, ismerőstől kaptam kölcsön, mert Zilahy Lajos – ahogy akkor mondták – indexen volt. Indexen, annak ellenére, hogy közvetlenül a háború után tisztséget, mégpedig magas tisztséget vállalt a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság (csak később lett Baráti) élén: ő volt a szervezet elnöke. A díszelnök pedig Szent-Györgyi Albert.
Mindent olvasó kamaszként akkor is az volt a véleményem, hogy jelentős műről van szó, azzal a pici szépséghibával (ezt nem szeretik a hivatásos kritikusok), hogy a nagyregény ráadásul még igen olvasmányos is. (Most látom magam előtt a háborgó széplelkeket, modernkedőket: korszakos mű attól a Zilahytól, aki a közönségnek írt, olyan félgiccseket, mint a Halálos tavasz vagy a Valamit visz a víz? Mellesleg: melyik író ne a közönségnek próbálna írni? – aztán vagy befogadják vagy nem. Jó, a Halálos tavasz filmváltozata valóban hollywoodi típusú sláger lett, a regény sokmilliós példányszámban jelent meg szerte a világban, háromszor vitték filmre - de egyik változat sem közelítette meg a Karády-Jávor félét).
És persze mást is írt Zilahy. A lélek kialszik, A fegyverek visszanéznek, a Két fogoly fontos, színvonalas regények, de az ő műve A szűz és a gödölye, a Zenebohócok (Lavotta gyönyörű zenéjével játszották annak idején), a Fatornyok (ami miatt aztán bujkálnia kellett a nyilas időkben).
Hosszas alkudozás után a kommunista kultúrpolitika is kénytelen volt megengedni, hogy itthon is olvashassák az Ararátot, illetve a három kötetesre bővült A Dukay családot. Tehát A bíbor évszázadot és a Rézmetszet alkonyatot is.
Bálint Botond (a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese) írta 2018-ban: „Az aczéli kultúrpolitika csodája, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó 1982-ben megjelentethette a nyolc évvel azelőtt elhunyt emigráns író három kötetesre bővített családtörténetét, amelyet egyébként Jugoszláviában adtak ki először a hetvenes években. Van abban némi bizonytalanság, hogy ez a magyar kiadás teljes-e, cenzúrázatlan-e, de az egész mű olyan mértékben ellentétes a marxista történelemfelfogással és művészetkoncepcióval, hogy ha húztak is belőle, az a lényeget nagy bizonyossággal nem érinti.”
Mondhatnám erre: tessék tájékozódni, kedves pesti srác, mielőtt ilyen sorokat bátorkodik papírra vetni. Nincs ok a bizonytalankodásra. Zilahy jugoszláviai kiadásai 1952 és 1970 között közel ötvenszer jelentek meg szerb-horvát nyelven. Némi mentségére szolgál az idézett szerzőnek, hogy nemcsak ő téved, hanem sokan mások is, amikor a Szépirodalmi Kiadó 1982-es kiadását (ha jól tudom 70 ezernél magasabb példányszámban fogyott el) tekintik a legteljesebbnek. Holott nem az. A K. u. K. Kiadó (az én kiadóm) bátorkodott a teljes trilógiát újra megjelentetni, alaposan kibővítve mindazzal, amit a szelíd vagy óvatos kádári cenzúra nem engedett közölni a magyar olvasókkal.
A 1982-es kiadás eleve gyanús volt. A Szépirodalmi jelzéssel megjelent könyv – a harmadik kötet - mintha nem lenne befejezve. Ezt a gyanúmat megerősítette Bordás Győző, a Fórum kiadó akkori igazgatója, és megküldte nekem az eredeti jugoszláviai magyar kiadást. Kiderült: a Szépirodalmi Kiadó (is) kénytelen volt eltekinteni néhány fejezettől, így a magyar kiadás 1945-nél véget ér, holott Zilahy az 1948-49-es évekig, a koncepciós perekig vitte el a Dukayak történetét. A Szépirodalmi fémjelezte közös kiadás a Fórum nyomdájában készült, így krúdában – ívekben – szállították Magyarországra. Bart István így emlékszik. „A Dukay család című regénytrilógiát az újvidéki Forum adta ki a hatvanas-hetvenes években, az opus természetesen hazánkba is eljutott, csakhogy az engedélyezők későn kaptak észbe, hogy a mű végén »már jönnek az oroszok«. Úgyhogy az utólagos cenzúra eszközéhez folyamodtak: egyszerűen kivágták ezt a részt. Minden egyes példányból. Pengével." (Népszabadság, 2013. február 6.)
Arra azonban – emlékezetem szerint – Bordás Győző sem tudott pontos választ adni, hogyan lehetne ma – azaz akkor, 2005 táján – a szerzői jogokhoz férni. Nekik még könnyebb volt, hiszen Zilahy Lajos hosszan élt a hazatérés reményében Újvidéken, és vele tudtak szerződni a mű (és más művei) kiadására. Zilahy a világ sok országában népszerű volt, de Jugoszlávia és Spanyolország úgyszólván saját írójának tekintette. Az író mégis szinte teljesen magára hagyatva, 1974. december 1-jén halt meg az újvidéki tüdőszanatóriumban. „Egy pár fekete cipő a szék alatt, sötét öltöny, télikabát, sál és kalap a fogason, egy kopott bőrönd és egy még kopottabb, ócska írógép maradt utána a kórházban. Belgrádban hamvasztották el, maradványait 1974. december 30-án a Farkasréti temetőben helyezték el”- írja róla Fábián Titusz. (Nem Farkasréten, hanem a Fiumei úton van a sírja - K. J.)
Özvegye, bárciházi Bárczy Piroska, a hajdani budapesti főpolgármester leánya még élt, az USA-ban, közel a századik esztendőhöz. Hozzá Vantsa Erikának a segítségével jutottam el. Ő Zilahy egyik bujtatójának, a zongorahangoló Vantsa Jánosnak a leszármazottja volt. Ő tartotta a kapcsolatot Piroska asszonnyal, illetve gondozónőjével, Lisa Graves-szel, akit az 1907-ben született özvegy megbízott a hagyaték ápolásával. A hölgy – aki nemigen értett az irodalomhoz, a könyvkiadáshoz - végül talált egy kiadót, s tulajdonosára, Giniger úrra bízza Piroska asszony nevében a Zilahy-jogokat. (Kis kitérő. Zilahy és neje 1942-ben minden tulajdonukról, szellemi jogaikról is lemondtak egy létesítendő, ún. Kitűnőek Iskolája alapítására, mely a tehetséges, szegény gyerekeket lett volna hivatott segíteni. Persze, a Mihály fiukra testált részhez nem kívántak nyúlni. Csakhogy Mihály amerikai egyetemi hallgatóként tragikus körülmények között meghalt: lövészklubja edzésén fegyverét tisztította, s egy, a fejébe vágódó golyóval megölte magát. Így az ő jogai visszaszálltak a szülőkre).
Zilahy Lajosné – kaptam az üzenetet a közel százéves asszonytól – Lisa Graves közvetítésével - nagyon szeretné megérni a teljes A Dukay család megjelenését.
Sok munka volt a regénnyel. Apróságokat ugyan, de temérdek helyen kellett javítani, igazítani. És persze rendbe hozni a cenzúra miatt elrontott korábbi magyar kiadást, különösen a harmadik könyvben. Jegyzeteimben ezt írtam 2005. június 17.-én: „Némi segítséggel – gyámjával és egy, a jogokat közvetítő amerikai kis kiadóval – sikerült megkötni a szerződést. Most először jelenik meg a teljes trilógia Magyarországon. Ugyanis a hetvenes évek elején az újvidéki Fórum jelentette meg magyarul – de a kultúrpolitika akkor úgy döntött (az író beleegyezésével), hogy el kell hagyni az utolsó fejezeteket, amelyek az ötvenes évek elejéig mesélik az arisztokrata család történetét, s az utolsó fejezet címét Felszabadulásra kell változtatni. Zilahy, aki nagyon vágyott hazatérni – Máraival ellentétben –, jóváhagyta ezt a változást. Később (talán 82-ben) a Szépirodalmi Kiadó is megjelentette a három kötetet, de a Fórum Magyarországra került példányai nyomán, tehát hiányosan.”
Tudni kell, hogy abban a rendszerben az állami kiadók (és csak ilyenek voltak) kizárólag a minisztérium Kiadói Főigazgatósága (KF) által engedélyezett műveket jelentethettek meg. Először a Magvetőnél merült föl a hatvanas években az Ararát újrakiadása. Akkor már Zilahy nem számított közellenségnek, mint korábban: 1957-ben be is mutatta az akkori Jókai Színház népszerű darabját, A szűz és a gödölyét Egri Istvánnal, Bánki Zsuzsával, Csákányi Lászlóval.
A KF (Tóth Gyula „főcenzor” később meg is írta cenzorságának történetét) szerint a Kardos György vezette Magvető már 1965-ben vállalta volna az Ararát kiadását. De időközben a regény trilógiává, sőt, tulajdonképpen tetralógiává növekedett. Ugyanis Zilahy az Ararátot kibővített a Krisztina és a királlyal. Így, egyben, még magyar nyelven jelent meg Londonban. Ezután New Yorkban angol nyelvű kiadásban látott napvilágot A dühödt angyal, a harmadik kötet, és csak a legvégén az előzmény, A bíbor évszázad. Kardos György – nyilván Aczél György felhatalmazásával – többször utazott Újvidékre, tárgyalni Zilahyval a magyar kiadásról, és közben megpróbálta rávenni a hazatelepülésre. Egyszer a régi színész-barátot, Major Tamást is magával vitte, hogy segítsen hazacsábítani az írót.
Megszületett hát a megállapodás a teljes mű közös kiadásáról, hozzáláttak az előkészületekhez. „Az Ararát és a Krisztina és a király mindjárt nyomdába is került, ám A bíbor évszázad, valamint A dühödt angyal gépirata szinte csak fejezetenként érkezett New Yorkból, mert mint az író ismételten panaszolta, fájdalmas, nehéz munka volt önmagát visszafordítani anyanyelvére. Ilyen részletekben folyt a további kötetek szerkesztése is, mégpedig a Fórum és a Magvető szerkesztőjének közös, összehangolt munkájával. A két szerkesztő együttesen imprimálta is (engedélyezte nyomásra) a végleges szöveget” - írja megemlékezéseiben Juhász Géza (Magyar Szó, 1993.07.26) "A nyomdai munkálatok jó ütemben, zavartalanul folytak, s a kiadvány 1968 nyarára el is készült - a Magvető, illetőleg a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére 40 000 példányban. Jugoszláviában nyomban megkezdődött az árusítása is igen nagy sikerrel.
Nem így Magyarországon. A Forum ugyan leszállította a 120 000 db. könyvet, s mivel a szállítás hitellevélre (akkreditív) történt, a Kultúra annak rendje-módja szerint ki is fizette, ám valaki - nem kétséges, hogy a KF - letiltotta a forgalmazását… A főcenzorok … megállapították, hogy például Ursi kivégzésének körülményei (az ítéletet kihirdető ügyész fölé tartott lyukas esernyő, stb.) hajszálra megegyeznek Rajk László kivégzésének körülményeivel. A KF szóbeli indoklása úgy szólt, hogy sajnos, a csehszlovák események közbejöttével a könyv forgalmazása lehetetlen... A nagy mennyiségű és értékű könyv tehát raktárban kötött ki, állt benne az állam pénze, a közvélemény pedig várta a könyv árusítását, hisz előzőleg már volt némi propagandája. A KF-ben ekkoriban folytatott, jórészt protokolláris tárgyalásokon, ha csak egy-egy mellékmondatban is, mindig szóba került a könyv, a magyar fél »kínos helyzete«, amelybe a tiltás miatt került. A megoldást az íróval A dühödt angyal szövege körül folyt korábbi vita kínálta fel. Megelégelve a Magvető mind újabb és újabb módosító indítványait, az író egy levelében a következő javaslattal állt elő: Londonban vágjuk el a történetet 1945-tel, ott, ahol a pesti óvóhelyen megjelenik az első orosz katona, s bekiált: zdrasztvujtye!, így nincs sem felszabadító, sem megszálló, sem Ursi kivégzése. Zilahy ugyanis nem volt hajlandó az oroszokat felszabadítóknak nevezni, a Magvető viszont nem vállalhatta, hogy megszállók.”
Végül megegyeztek: a trilógia 3. kötetét megcsonkították, újratördelték, nyomták, kötötték, és az újvidéki, eredeti védőborítóval hozták Magyarországon forgalomba. Így a Dukayak története 1814-től, a bécsi kongresszustól 1945-ig tart...
Az apróbb javítgatásokon kívül ilyesmiket kellett nekem, a 2005-ös teljes kiadás szerkesztőjének összehangolnom, hogy a három kötetes mű lehetőleg olyan legyen, amilyennek írója szerette volna. A szerkesztés során persze apró hibákkal is találkoztam. Vagy ő vagy az újvidéki szerkesztő, a kiváló Juhász Géza a regény egyik hősét, Ostie-t itt már Osztinak nevezte. Én végig Ostie-ra javítottam, szerintem így következetes. Egyetlen helyen hagytam meg Osztinak: egy levélbeli megszólításban. (Remélem, Zilahy egyetértett volna velem).
A teljes, összeszerkesztett, és így leghitelesebb Dukay-trilógia (vagy tetralógia) 2005 karácsonyi vásárára jelent meg, és nagyon gyorsan elfogyott.
Az özvegy, Bárczy Piroska sajnos ezt már nem érhette meg: két hónappal korábban, augusztus 7-én meghalt egy amerikai szeretetotthonban. Hamvait – kívánsága szerint – kettéosztva helyezték el, az Egyesült Államokban fia sírjába került az egyik urna, és férje sírjába, a Fiumei úti sírkertbe a másik. Elizabeth K. Graves kérésére segítettem a november 7-i gyászszertartás előkészítésében, a halálhírt eljuttattam a lapoknak, de csak egyetlenegy, a Népszava adta le a közleményt.
A kiadó szerette volna A Dukay családot újra megjelentetni, de erre a tetemes költségek miatt sokáig nem kerülhetett sor. Később pedig csődbe került a nyomda, amelyik 2005-ben gyártotta, és a nyomdafilmek nem jutottak vissza a kiadás gondozójához. Az egészet tehát most újra kellett reprodukálni (reprint), és így a trilógia még idén ősszel újra megjelenik.