Zodiákus;

- Megfejthették, ki lehetett a Zodiákus gyilkos

A bíróságon már ismertetett bizonyítékok és szemtanúk információi alapján állt össze a kép: a feltételezett gyilkost Gary Francis Poste-nak hívhatták.

Egy fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott független nyomozó csoport, a The Case Breakers közleményében tudatta, hogy kiderítették, ki lehetett a Zodiákus néven hírhedté vált sorozatgyilkos - írja a CNN. A csoport korábbi rendőrnyomozókból áll. Állításuk szerint új fizikai bizonyítékok, bíróságon már ismertetett bizonyítékok és szemtanúk információi alapján állt össze a kép: a feltételezett gyilkost Gary Francis Poste-nak hívhatták - ezt már a Deadline írja -, és a férfi 2018-ban meghalt. A nyomozó csoport új tanúvallomásokat is benyújtott a bíróságnak, és előhívott fotókat is szereztek az állítólagos gyilkos sötétkamrájából. A CNN megpróbálta elérni Poste családját, de sikertelenül. A San Franciscó-i rendőrség, valamint az FBI megerősítették a lapnak, hogy továbbra sem tekintik lezártnak az ügyet, és folytatják a nyomozást.

A Zodiákus 1968-ban és 1969-ben bizonyítottan legalább 5 gyilkosságot követett el Észak-Kaliforniában, de a The Case Breakers szerint már egy 1966-os emberölésért is ugyanaz a férfi felelős. A Zodiákus egyik ismertetőjegye volt, hogy kaliforniai lapoknak leveleket írt, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem teszik közzé a szövegeit, akkor további emberek fognak az áldozatául esni. Néhány üzenetét kódolva írta, és a gyilkos azt állította magáról, hogy 37 embert ölt meg. Időnként a leveleihez véres ruhadarabokat csatolt, bizonyítván a gyilkosságokat.

A rejtélyes bűnesetek és a Zodiákus kegyetlenségei idővel a popkultúra részévé váltak. Könyvekben, zenében, sorozatokban és filmekben tettek róla említést, és konkrét alkotások is épültek a Zodiákus figurájára - talán a leghíresebb ezek közül David Fincher mozifilmje, A Zodiákus.

A Széchenyi-díjas építész, a hazai középülettervezés kiemelkedő alkotója, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke életének 79. évében távozott.