előválasztás;Momentum;Fekete-Győr András;

2021-10-11 16:30:55

Fekete-Győr András megtartotta búcsúbeszédét

A Momentum Mozgalom távozó elnökének szavaiból kiderült, nem szeretne eltávolodni a politikától. Azt egyenlőre nem tudni, mikor tartják a párt rendkívüli tisztújító kongresszusát.

A DK után a Momentum kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki előválasztáson - jelentette ki hétfő délután a Momentum Mozgalom leköszönő elnöke a Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatóján.

Fekete-Győr András felidézte, hogy a Republikon Intézet kutatása szerint a párt erősödni tudott az előválasztás első fordulójában. Ugyanakkor "abszolút kudarcként" értékelték azt, hogy ő maga 3,4 százalékot szerzett, mint miniszterelnök-jelölt. Ennek fényében is kezdeményezte a bizalmi szavazást, amely miatt benyújtotta lemondását. Megköszönte ezt a visszajelzést. "Nem búcsúzkodni jöttem, hanem inkább lezárni egy öt és fél éves szakaszt" - fogalmazott. Emlékeztetett, huszonhét éves kora óta a Momentum pártelnöke és a nulláról felépítettek egy országos ismertségű, generációs alapon szervezett, de azóta továbbfejlesztett középpártot.

Meglátása szerint a Momentum ma az ellenzék egyik legmeghatározóbb politikai szereplője. Azt hangoztatta, ő maga is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy szerves részét képezhessék az új kormánynak. "Nem tudom, hány tízezer kezet fogtam meg, hány embert öleltem meg, hány visszajelzést hallgattam meg....én rengeteget tanultam és ezt nagyon-nagyon szépen köszönöm a Momentum közösségének, hogy az elmúlt öt és fél évben pártelnökként képviselhettem ezt a kiváló közösséget" - fogalmazott Fekete-Győr András. 

- tette hozzá. Mondandóját azzal zárta, mindent meg fog tenni azért, hogy a Momentum új elnökével közösen még sikeresebbé válhasson a párt. 

A Momentum ügyvezető elnöke azt mondta, ő vezeti a pártot a következő tisztújításig, amit a lehető leghamarabb ki akarnak írni - konkrét időpontot nem mondott. Orosz Anna megköszönte az előző elnök munkáját. ugyanakkor elismerte, hogy jelen helyzet számára is nehéz. Az előválasztás második fordulójának sikerre vitelét nevezte a párt legfontosabb feladatának. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a második fordulóban is legalább ugyanennyien vesznek részt. Ő maga mindenkit arra kért, vegyen részt az előválasztáson, "aztán pedig jövőre váltsunk kormányt és rendszert".