Hűvös októberi este. Az ATV földszinti folyosói csendesek, érkeznek az emeleti társalgóba az aznapi Csatt vitaműsor vendégei. Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főmunkatársa, Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese, Dávid Ferenc közgazdász és lapunk tiszteletbeli főszerkesztője, Németh Péter. A stúdióban, ahova egy kis ajtón kell belépni, tart még az Egyenes Beszéd. Oda is van várakozó, Fekete-Győr András, öltönyben – de immár nem a Momentum elnökeként. Udvarias, mosolygós üdvözlések, normális viszonyra utaló csevej, az ember sokáig meg nem mondaná, ki melyik oldalról jött, majd egy-két megjegyzés mégis jelzi – de akkor sem gondolnánk, hogy végletesen megosztott országban élünk. Például Fekete-Győrrel mindenki tapintatos, bátorítják, most így alakult, ez volt a realitás, de hosszú még a jövő, a képességek megvannak. Nyílik az ajtó, a Momentum volt elnöke elköszön. A csattosok magukra maradnak, előjön a foci is, van, aki igyekszik majd hazaérni a vb-selejtezők második félidejére, hiszen az Észak-Macedónia–Németország meg a horvát–szlovák meccset közvetítik, nem akármit. Majd megjelenik Simon András műsorvezető, jámbor erőt sugározva köszönt mindenkit, kis tréfálkozás, koccintásra szólítana a derű, de csak ásványvíz van. És itt az idő. Ők jönnek, Szöllősi Györgyi átengedi a stúdiót, a csapat az asztal köré ül. Innentől kezdve vita van.
A Csatt a 2010-es évek elején, Rónai Egonnal startolt, és rögtön nagyot csattant a hazai televíziózásban. Bár a promóban a műsorvezető bokszbíróként jelent meg, sőt, a végén már rajta is bokszkesztyű volt, a közönség ezt csupán jópofa túlzásnak tartotta. Klasszikus vitaműsorra számított, amelyben az ellentétes politikai oldalakat képviselő felek érveket vágnak egymás eszéhez, és így feltárul egy-egy kérdéskör, meg persze kiderül, hogy a „mieinknek” van igaza. Csakhogy ekkorra már kialakult – indulati szinten is – az ország politikai megosztottsága, és a műsor vállalta, hogy ezt tükrözi vissza hétről hétre. A hatás ijesztő volt. Bemutattak nekünk négy magasan kvalifikált, esetleg tudományos fokozattal, művészeti díjjal is rendelkező résztvevőt – kettőt a kormányt, kettőt az ellenzéket támogató oldalról –, akik szinte a második perctől elvesztették önuralmukat, és egymás szavába vágva, kemény minősítésekkel végigharsogták a műsoridőt. Független gondolkodásúnak vélt emberek pillanatok alatt politikai-ideológiai irányvonalak szolgalelkű képviselőivé, mindenre elszánt szurkolóivá váltak. Ebből a szempontból mindegy, hogy az őrületet többnyire a kormányhívek provokatív merevsége indukálta. A néző pedig, miközben esetleg bosszantotta, hogy ez nem vita, kiabált velük. Majd azzal nyugtatta magát, hogy dühíti ez a műsor, szégyen, abba kell hagyni, az ellenoldallal nem lehet beszélni, de egy hét múlva megint ott ült a képernyő előtt. Fogolyként, a politikai közeg foglyaként. És kisebb-nagyobb kihagyásokkal – a műsor is szünetelt párszor – máig ott ül.
Simon András idén májusban vette át a Csattot. Alapvetően folytatni akarja a műsor hagyományait, de érezhetően örülne, ha valamelyest enyhülne a hangütés. „A Csatt egy korszerű televíziós formátum, egy pörgő műfaj, van benne feszültség, elfogadja az érzelmi azonosulást, a néző itt szurkol – állítja a népszerű műsorvezető. – Utat enged az indulatok, feszültségek levezetésének, de ezek a nézőben is ott élnek. Az én feladatom nem a keménykedés megakadályozása, hanem a mélyütések leállítása. Főleg akkor kell közbeavatkozni, ha a sok egymás szavába vágás, az egyidejű beszéd érthetetlenné teszi a mondandót, ám ennek megítélése komoly dilemma. Ami engem jobban zavar, az a közélet általános helyzetével kapcsolatos. Világjelenség, hogy a nyilvános vitákban az agresszivitás nemcsak hogy elfogadott, hanem egyenesen elvárt. A jó vita sok néző szemében egy cirkusz, ami sértő, személyeskedő, nem meggyőzni, hanem legyőzni akar. Az adott politikai helyzeten túl bizonyára azzal is összefüggésben van, hogy elképesztően nagy a médiazaj, és egyre hangosabbnak kell lenni, hogy átüssük a falat. Emlékezzünk csak Torgyán József 1996-os féregirtó beszédére: »Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat…« Saját párttársai közül is többen elhatárolódtak tőle. Ma már talán fel se figyelnénk ilyesmire egy plenáris ülésen.”
Az embert ennek fényében talán még inkább érdekli, miképpen lehetséges, hogy magasan kvalifikált értelmiségiek sem tudnak uralkodni magukon egy ilyen formátumban. Nem teszi egy idő után cinikussá őket a gyakori szereplés? Nem kéne több új arccal próbálkozni? „El kell fogadni, hogy Magyarországon a közéleti médiaszereplésre alkalmas szakértők száma meglehetősen korlátozott – jelenti ki Simon András. – Kialakult egy kör, szinte ugyanazok az emberek járnak nyilvános vitákra, legyenek azok akár a tévében, akár más fórumokon. Nyilvánvaló, hogy sokkal több kiváló kutató, szociológus, politológus van az országban, de egy részük például kifejezetten kerüli a médiaszereplést, nem érzi jól magát benne. Ehhez a feladathoz kell valamennyi exhibicionizmus is a jó beszédkészség, a gyors reakcióképesség mellett. Kell frissíteni a kört, és aki alkalmas a szereplésre, gyorsan rá is hangolódik a műsor tónusára, de egyszerre nagy számban nem lehet új vendégekkel jelentkezni, mert a néző ragaszkodik az ismert arcokhoz, ami meglátszik a nézettségen. Az pedig számokban mérhető. A magyar televízióknak van egy top 50-es versenye, a heti nézettségről. A Csatt, több más ATV-s produkció mellett, gyakran bekerül ebbe a mezőnybe, ami azt jelzi, hogy jelenlegi formájában egy népszerű műsor.”
Színpadon játszanak
A kérdés továbbra is az, mi szüli a végtelen indulatot a szereplőkben? Vagy fordítsuk meg a dolgot: Hogyan tudnak az esetleges személyeskedések, mélyütések után kezet fogni, majd egy-két hét múlva újra egy asztalhoz ülni egymással? Simon András már kevéssé csodálkozik mindezen: „Végül is kollégákról van szó – mondja a műsorvezető. – Olyan szakértőkről, újságírókról, akik közül többen azonos intézményben diplomáztak, esetleg még évfolyamtársak is voltak, rendszeresen találkoznak műsorokban, rendezvényeken, pontosan ismerik egymás álláspontját, érvkészletét. Személyes ellentét alig-alig feszül közöttük. Hogy akkor mégis mi történik köztük a vitaasztalnál? Fölmennek egy »színpadra«, amelyen már a saját tágabb közönségük számára »játszanak«. És a mai Magyarországon az éles politikai megosztottság nem csupán ideológiai és egyéb elvi különbségeket, hanem eltérő magatartásmintákat, attitűdöket is jelent. A balliberális értelmiségi úgy tudja hitelesíteni magát, ha őrzi a függetlenségét, és a saját oldalával szemben is kritikai szemléletűnek mutatkozik. Ezzel szemben egy kormánypárti szereplőtől meglátásom szerint azt várja el a »közönsége«, hogy összetartást, nagyfokú lojalitást képviseljen. Ez a kétféle szemlélet, magatartás már önmagában provokálja egymást. Az egyik oldalt a kibillenthetetlen merevség, míg a másikat a tekergően kritikus okoskodás. A műsor egykori jelmondatával szólva: az összeütközés elkerülhetetlen! Az indulatokat pedig csak tovább fokozza, ha szinte nem tudnak fogást találni egymáson. Persze előfordul, hogy valódi polémia van, a résztvevők nyitottabbak, és képesek belátni, ha a másiknak valamiben igaza van. Ezek kegyelmi pillanatok.”
Indul az újabb Csatt, és lehet, hogy Simon András ismét kegyelmi pillanatokat élhet át. Mert bár azonnal eldördül egy ironikus megjegyzés, mely szerint meglepő lesz, ha tudnak beszélgetni az előválasztásról, hiszen a kormánypárti kollégák semmit sem hallhattak róla a médiájukban, de nem okoz sebeket, majd Bencsik Gábor elismeri, hogy az előválasztás fontos esemény, amit a kormánynak is komolyan kell vennie, és innentől kezdve a szokásosnál jóval békésebb a hangütés. Dávid Ferenc a legvehemensebb, tör előre, rántja le a leplet a kormány felelőtlen, kampányszagú adakozási ígéreteiről, de útjába állítanak egy „azt szeretnétek, hogy ne adják oda ezt a pénzt?” kérdést. És vége is az első menetnek.
A reklámszünetben kapcsoljunk át gondolatban a Hír Tv-re. Itt a Csörte tölt be a Csatthoz hasonló funkciót. Mostanáig a felállás szinte megegyezett, ketten az egyik, ketten a másik oldalon, a szereplők között is sok volt az átfedés, az ember gyakran úgy érezte, boksz után párbajtőrvívásban folytatják ugyanazt a meddő küzdelmet. Ám egy hónapja alaposan megváltozott a formátum. A műsorvezető, M. Dobos Marianne nem kívánt nyilatkozni, de az átalakulás könnyen leírható és értelmezhető. A csatorna szakított a kiszámíthatóan szurkálódó vitázgatással, és kampányüzemmódra állította át a műsort. Az új forma a választási viták elemeire épül. Az adások gerincét két eltérő pártállású politikus vagy szakértő meghatározott témáról folyó polémiája képezi. Mindketten 12 perces időkeretet kapnak, ami eleve értelmetlenné teszi az indulatos közbeszólásokat. A vitát követően a szemben álló oldalak képviseletében két elemző újságíró értékeli az elhangzottakat. Az új keretet azok a nézők üdvözölhetik, akik mélyebben szeretnének megismerkedni egy-egy közéleti-politikai kérdéssel és a vele kapcsolatos álláspontokkal. Az elkötelezett választók döntését aligha fogják befolyásolni ezek a viták, a műsorvezető sem lehet igazán pártatlan, de kétségtelen, hogy a résztvevőknek felelősen, egymást tisztelve kell érvelniük, amitől az információtartalom is gazdagabbá válik. Bármi legyen is a politikai cél, esetleg ellenzéki nézők átcsábítása, vagy lépéselőny szerzése a választási kampány tematizálásában, a koncepcióváltás egy olyan elképzelésre is utal, mely szerint nem feltétlenül a vitaműsorok a legalkalmasabbak a politikai indulatok gerjesztésére és levezetésére. Arra ott vannak a saját körnek szóló, belterjes műsorok, a Bayer-show, a Sajtóklub, a Troll vagy a Vezércikk.
A Csatt közben folytatódik. Továbbra is kíméletes hangnemben. Részben talán azért, mert a résztvevők számára az előválasztás felkínált egy közösen, két irányból bírálható politikai szereplőt, Márki-Zay Pétert. Bencsik szerint egy taszító személyiségű emberről van szó, aki nem fog tudni hatni még az esetleg kiábrándult Fidesz-szavazókra sem. Dávid Ferenc pedig a DK tanácsadója, így érthető, ha nehezményezi a hódmezővásárhelyi polgármester Dobrev Klára elleni támadásait. Nincsenek igazán lekezelő, nagy indulatokat kiváltó megjegyzések az ellenzéken belüli átrendeződések kapcsán sem. A lövészárkát persze nem hagyja el senki, elsüvít erre-arra egy-két golyó, de a műsorvezető megkönnyebbülten dőlhet hátra: ez az este nem volt izzasztó.
Kampányüzemre álltak át
A televíziós vitaműsorok ma már nem is annyira egymással versenyeznek, a neten megjelenő formátumok jelentik az igazi kihívást. A Partizán YouTube-csatornája egyre nagyobb presztízzsel, nézettséggel rendelkezik, videoanyagai eseményszámba mennek, a bennük elhangzó kijelentések, a tényfeltáró riportok mind gyakrabban vannak hatással a közéletre. Gulyás Márton is próbálkozott ellentétes politikai pártállású szereplők véleményének ütköztetésével, de A hét vitája tavaly májusban megszűnt. „Úgy láttuk, ez a műsortípus egyrészt nagyon polarizál, másrészt nem alkalmas arra, hogy a különböző álláspontokat érdemben megismertesse a nézőkkel – mondja a csatorna vezetője, műsorvezetője. – A résztvevők többsége nem annyira a saját nézeteinek kifejtésére koncentrál, mint inkább a vitapartner legyőzésére. A műfaj kevés teret enged a reflektálásra, márpedig egy vitának fontos eleme a saját álláspont alakításának, korrekciójának vagy akár teljes revideálásának lehetősége. Dolgozunk egy olyan formátum kialakításán, amelyben az eltérő nézőpontok gazdagítani tudják egymást.”
Gulyás Márton egyébként többször is beszélgetett műsoraiban kormánypárti szereplőkkel, és tapasztalatai pozitívak: „Akik elfogadták a felkérést – és egyelőre ők vannak kisebbségben –, tisztelettudóan, nyitottan érkeztek, nem volt példa ingerültségre, sértődésre. Gajdics Ottó kifejezetten előzékeny volt velem, akárcsak Bayer Zsolt a Vesszen Trianon(!)(?) sorozathoz készített interjú során. Ottó annak az elkötelezett jobboldali újságírásnak az egyik alakja, aki vágyik arra, hogy a másik oldalon is megértsék a szempontjait. El is mondja, hogy szeretne kinyúlni az ellentábor felé, de a korlátai erősebbek: a nézői, olvasói sem igénylik ezt. Persze képmutató dolog lenne ezt a fajta bezárkózást tisztán kormánypárti jelenségként kezelni. De az kétségtelen, hogy a Fidesz tudatosan trenírozza saját híveit arra, honnan tájékozódjanak, kiket fogadjanak el autoritásnak, mi alapján formáljanak véleményt.”
A Partizán jelenleg előnyben részesíti az ellenzéki oldalon belül jelentkező nézetkülönbségek feltárását. Ezeknél a beszélgetéseknél a résztvevők nem keresnek fogást egymáson, és képesek a nézők számára is hasznos, termékeny eszmecserét folytatni. Az előválasztási viták is friss levegőt hoztak a kommunikációba és a politikai életbe. Gulyás Márton büszke rá, hogy a csatorna komoly szerepet tudott vállalni az egyéni körzetek ellenzéki jelöltjeinek előválasztási polémiájában. „Jelentős, a szakmai felkészültségünket is igazoló teljesítmény volt, hogy három hét alatt ennyi körzetbe el tudtunk jutni. Volt, amikor egy nap három vitát is le kellett bonyolítanunk. Szerintem aki ezeket a vitákat követte, vagy legalább az összefoglalókat megnézte, egyedülállóan izgalmas, átfogó képet kapott a mai magyar ellenzéki politika másod-harmad vonaláról. Akár pártszociológiai tanulmányt is lehetne írni az anyag alapján.”
A Partizán vezetője is törekszik arra, hogy minél több érdekes alanyt, komoly szakértőt mutasson be a nézőknek. „Számomra nem szempont, hogy valaki jól beszéljen, lazán viselkedjen, karizmatikus legyen – jelenti ki Gulyás Márton. – De sajnos az alanyok szoktak emiatt elzárkózni. Azt gondolják, nem elég ütős a kiállásuk. Sokakat azért nem tudtunk megszólaltatni, mert egyszerűen médiaiszonyuk, kamerafóbiájuk van. Pedig, kihasználva az internetes megjelenés nagyobb szabadságát, jó lenne találni egy számukra is megfelelő formátumot, hogy közkinccsé válhasson az a tudás, amellyel rendelkeznek.”
A Csatt e heti adása véget ér. Készítői bizakodva tekinthetnek a jövőbe, hiszen pillanatnyilag egyedül képviseli professzionális szinten a vitaműsorok egyik sajátos, változatlanul népszerű formáját. Ez az este szelídebb volt a szokásosnál, de senki se bánja. A résztvevők és a műsorkészítők jó hangulatban búcsúznak egymástól. Aki akart, bizonyára hazaért a selejtezők második félidejére. A németek meg is várták őket a gólokkal.
