Aligha vitatható, hogy Matolcsy György MNB-elnök az egyetlen olyan, jelenleg is magas pozíciót betöltő stratéga, aki nem lankadó hévvel támadja a kormány által követett gazdasági és költségvetési politikát. S bár ezt sajátos nézőpontból teszi - hiszen hosszú évekig neki magának is komoly része volt abban, hogy a miniszterelnök a tőkeintenzív gazdasági növekedés helyett a korszerűtlen munkaalapú bővülés mellett tette le a voksot -, el kell ismerni, (elsősorban a kormány fő szócsövének tekintett napilapban megjelenő cikkeiben) időnként arra is képes, hogy meghaladja korábbi nézeteit.
Mára már addig a következtetésig is eljutott, hogy gazdasági jövőnket ne csak a "keleti nyitás" mindenek felettiségében lássa, hanem ebből következően a környező, velünk hasonló utat bejárt országok elmúlt három évtizedének történéseit is górcső alá vegye, sőt a Magyarország számára jól hasznosítható tanulságokat is levonja mindebből. S miután a cseh (kezdetben csehszlovák), a lengyel és a román gazdaság botlásait és sikereit alaposan elemzi, bár attól óvakodik, hogy akárcsak érintőlegesen is utaljon az európai integráció előnyeire, végül rákényszerül arra, hogy az Eurostat adatait felhasználva a velünk azonos pályán haladó országok Unión belüli súlyát a helyén kezelje.
Matolcsy felfigyelt arra, hogy a folyamatos kormányválsággal és lehangoló járványadatokkal küszködő Románia 1990 óta az átlagos uniós fejlettségi szinthez háromszor olyan gyorsan közeledett, mint Magyarország. Keleti szomszédunknak volt mit behoznia; amit meg is tettek, és jó eséllyel hamarosan előttünk fognak járni, ami történelmi léptékű helycsere lesz! Pedig a román modell nem csak egyértelműen pozitív elemek sorozata. Az eredményes növekedési dinamika kísérőjegyei voltak: a magas pénzügyi egyensúlytalanság, a költségvetési hiányok, az államadósság-ráta emelkedése, a folyó fizetési mérleg egyensúlytalansága, az infláció és a pénzügyi sebezhetőség. Ezért még nem fenntartható a román felzárkózás, de eredményessége aligha vitatható.
Matolcsy azonban meghazudtolná önmagát, hogy ha a mi ütemvesztésünket nem varrná a NER-korszakot megelőző baloldali kabinetek nyakába: "A 2002–2010 közötti szűk évtized hibás magyar kormányzati politikájának következményei még 10 évig, egészen mostanáig előnybe hozták a román felzárkózást hozzánk képest." Ez az okfejtés semmivel sem bizonyítható, amúgy pedig merőben téves. Még Matolcsy maga is elismeri: "2020-ban (...) a román gazdasági visszaesés kisebb volt, mint a magyar és (...) a térségben a második legjobb adatnak számít.
Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy miközben a magyar beruházási teljesítmény 6,9 százalékkal visszaesett, a román 6,8 százalékkal nőtt. A magyar növekedés döntően egy munkaextenzív, a román (és a lengyel) döntően egy tőkeintenzív növekedési modellre épült 2010-2019 között. A magyar tanulság kristálytiszta: "érdemes erősítenünk ott, ahol a román modell jobb, de nem szabad feladni az egyensúlyi növekedés magyar előnyeit" - véli Matolcsy, s ebben ezúttal igaz van.