David Sassoli az Európai Parlament elnöke megkapta már a felhatalmazást a parlament jogi bizottságától, hogy beperelje az Európai Bizottságot azért, mert az nem cselekszik - írta Facebook bejegyzésében Donáth Anna.
A Momentum EP-képviselője emlékeztetett: a jogállamisági mechanizmust tavaly év végén fogadták el az Európai Parlamentben, és január 1-jén lépett hatályba. "Ez a jogszabály a mi szándékaink szerint arra lehet egy hatásos eszköz, hogy az EU erőteljesebben tudjon fellépni az uniós pénzekkel visszaélő, illetve az igazságos jogállamot módszeresen romboló kormányokkal szemben" - áll Donáth Anna posztjában.
"Azt szeretnénk elérni, hogy a jogállamisági mechanizmus a bűnös vezetőket büntesse, ne pedig azokat, akiknek ez a pénz jár: a magyar embereket. Magyarország ugyanis nem egyenlő a Fidesszel" - hangsúlyozta a politikus.
Az EP-képviselő azt is hozzátette: az Európai Uniónak szigorúan fel kell lépnie azokkal a tagállami vezetőkkel szemben, akik módszeresen szembemennek a közös európai értékekkel, ehhez azonban használni kellene a mechanizmust, és ehhez fontos lépés a mostani per.

