Szent András;Duncan Graham;

2021-10-24 14:23:07

A gondoskodás kötelessége: a skót egyesület és magyar gyermekhospice-ház

Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekről gondoskodnak a 10. születésnapját ünneplő Tábitha Házban, ahol eddig több mint 100 gyermek és családja kapott „élet végi kíséretet”. Idén a hazánkban élő skótokat tömörítő Szent András Egyesület úgy döntött: novemberi adománygyűjtésével – az úgynevezett Szent András-bállal – ezt az intézményt segíti.

A bált november 27-én tartják Budapesten, több mint 200 különböző nemzetiségű vendég érkezik, akik nemcsak azért jönnek, hogy élvezzék a skót vendégszeretetet, hanem azért is, hogy a hagyománynak megfelelően adományukkal ismét egy olyan szervezetet támogassanak, amelyik rászoruló gyermekek, családok életét segíti, mesélte Duncan Graham. Márpedig a Saint Andrew’s Associa­tion és a Brit Kereskedelmi Kamara elnöke (egyben a bál szervezője) szerint a Tábitha Gyermekhospice Ház ilyen.

A legnehezebbet vállalják

Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek tölthetik itt hátralevő idejüket méltó és szeretetteljes környezetben. Szakszerű orvosi segítséget kapnak, miközben a szülők és rokonok folyamatosan a beteg mellett lehetnek. Az itt dolgozók és a skótok kapcsolata nem új keletű, a CHAS (Children’s Hospices Across Scotland) skót hospice szervezet 2018-ban fogadta a magyar orvosokat, nővéreket, 2019-ben pedig a skót orvosok és ápolók látogattak Magyarországra.

Az első beteg 2011 szeptemberében érkezett a törökbálinti gyermekhospice-ba, amit saját családi házából alakított ki Galambos László informatikai vállalkozó, a Tábitha ötletgazdája, alapítója és fő támogatója. Eddig összesen 300 – gyógyíthatatlan vagy krónikus betegséggel együtt élő gyermeket nevelő – család kapott segítséget, menedéket a Tábithában. Ahova sokkal többen szeretnének bekerülni, mint ahány kis beteget az öt ápolási ággyal működő hely fogadni tud.

Ennek magyarázata, hogy a gyermekhospice palliatív ellátást nyújt (a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedőkre koncentrál), s mint ilyen, különleges szerepet tölt be az egészségügyi ellátórendszerben, kiegészíti azt. Az itt dolgozók célja a gyerekek testi és lelki szenvedéseinek csillapítása, lehetőség szerint megszüntetése. Az ellátás alatt megpróbálják feltárni a beteg és családja testi, lelki, spirituális és szociális szenvedésének okait, illetve komplex módon igyekeznek enyhíteni azokat. (Világszerte egyre fontosabb, hogy a palliatív ellátás már a betegség diagnosztizálásakor, a betegség gyógyításának megkezdésekor elérhető legyen a páciens és családja számára. A korai ellátás jobbítja a gyermek és a családtagok pszichés állapotát, tájékozottságát, illetve javítja a kommunikációs és együttműködési készséget az orvosokkal – például segít a reá­lisabb kezelési célok elfogadásában.)

A hos­pice ellátás a palliatív ellátásnak az a szűkebb fejezete, amikor a beteg gyógyulására már nincs remény, és a halál 6-12 hónapon belül elkerülhetetlen. Így itt egy szakmailag felkészült komplex team egyszerre teremti meg a minőségi élet és a minőségi halál körülményeit. (Azt mindig a család dönti el, hogy kórházban, az otthonukban vagy a Tábitha Ház élet végi apartmanjában történik az élet végi kíséret.) Olyan légkört alakítanak ki, hogy minden pillanat az életről szóljon, a családról, az együtt megélt emlékekről. A szakemberek ott állnak a háttérben, és a búcsúzás, illetve a gyász feldolgozásában is segítik a családot.

A Tábitha dolgozói azt tapasztalják, a gyermekhalál a mai napig tabutéma. A családok, az ezen a területen dolgozó intézmények és szakemberek társadalmi támogatottságának növelése azért is fontos feladat, hogy egy ilyen helyzetben senki ne maradjon segítség nélkül. Hiszen az érintett családok egyike sem választotta ezt az élethelyzetet. Sokan, amikor megtudják, hogy gyermekük állapota orvosi kezeléssel már nem gyógyítható, egyedül maradnak és nagyon kevés segítséget kapnak. A hozzátartozók, rokonok, barátok nem tudják, mit tehetnének ebben a helyzetben, és a saját félelmeik miatt annak ellenére háttérbe húzódnak, hogy ott van bennük a jót akarás. A Tábitha Ház dolgozói azt kérik: „Legyünk érzékenyebbek, és merjünk szembenézni a gyermekhalállal, merjünk segíteni.”

A közös múlt összeköt

Skóciában a gondoskodás fontos és népszerű, gyakran segítenek a civilek ott, ahol az állam nem tud elegendő finanszírozást biztosítani, magyarázta Duncen Graham. Így a Magyarországon élő skótok itt is szeretnének hozzájárulni a rászoruló gyermekek fejlesztéséhez vagy súlyosan betegek ápolásához.

2019-ben annyi pénz jött össze, hogy egy 8. kerületi óvoda felújítását finanszírozták, 2017-ben 19 millió forintot adományoztak a bál résztvevői. Az összeget nem készpénzben vagy egyéni adományként adják át a szervezeteknek, intézményeknek, hanem többnyire a gondozók oktatására, szükséges eszközök beszerzésére lehet fordítani. A Szent András Egyesület igazgatótanácsa dönti el, hova kerül az adomány, minden olyan szervezetet megvizsgálnak, amely részt vállal a gyermekgondozásban.

A Szent András Egyesület 2017-ben jött létre kifejezetten azzal a céllal, hogy népszerűsítse a skót kultúrát Magyarországon. Az idei, novemberi eseményt is a magyarországi egyesület szervezi, de a brit nagykövet is támogatja. Duncan Graham arról is mesélt, milyen sok közös pont van a magyar és a skót kultúrában. 2018-ban és 2019-ben például a bállal egyidőben a Lánchíd kék-fehérben világított, így tisztelegtek a skót tervező, az Edinburghból származó Clark Ádám építész előtt. Az 1047-ben született magyar származású skót királyné, Skóciai Szent Margit emlékét pedig az edinburghi kastély kápolnájában őrzik. Azaz Magyarország és Skócia csaknem 900 éve kötődik egymáshoz.