Európai Unió;békemenet;

A kormányzás nélküli lélekvesztő: teljesítmény helyett árnyékboksz, és nincs kétség, folytatnák

Orbán Viktor az egyik kezével osztogat, a másikkal megvéd az ellenségtől (ha van, ha nincs, de leginkább nincs) – ez 12 év illiberális kormányprogramja. Olyan struktúrákhoz nem ment közel a hatalom (lásd: oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer), melyek felemelése sokba kerülne, és a jövőbe tűnő eredmények ígéretével venné el a forrásokat a rezsicsökkentés és a családtámogatások elől. Amelyekre rá lehet vésőzni: „a magyar kormány támogatásával”. Miközben a szétszórt források derékhadának Brüsszel a feladója, a kormány és a békemenet nevű, ismét melegítő szürreális honvédő igyekezet mégis az unió ellen vonul. A kötöttpályás molinóhordozás is egyfajta teljesítmény.

Az államilag kitömött békemenet korifeu­sa szerint több fontos üzenete lesz a mos­tani sétájuknak (vö. birodalmi lépegetés). Az egyik az ellenzékének szól, akik „belülről rágják, támadják” az országot. A másik Brüsszelnek, a harmadik pedig mindenki­nek, megmutatni: Magyarországnak ­olyan­ kiváló eredményei vannak, hogy nem ­meg­engedhetők a támadások sem Brüsszel­ből, sem itthonról (ez egyetlen állítás – a szerk.)­ Tehát nem megengedhetők. Egy nagy tömeg békésen nem engedheti meg. Mondják ezt egy ugyanakkora tömegnek, amely szerint viszont a szervezett közpénz­lopás és a média elfoglalása – ergo a hatalom kizárólagos birtoklására törekvés – nem megengedhető. Amiről az alaptörvény is megemlékezik. Nincs szó viszont benne arról, hogy a békemenet szerint kiváló eredményeket felmutató kormánynak ne lehetne ajtót mutatni egy szép vagy egy zegernyés áprilisi napon.

Végzetes várólisták

De milyen eredmények is vesznének oda, ha a béke legendásan galamblelkű nagykövetei, Bayer Zsolt és Jeszenszky Zsolt, és a libernyákokat-baloldaliakat hazaárulónak bélyegző kormányoldal hívei nem menetelnének? Az erősen vitatható hatékonyságú rezsicsökkentés menne a kukába? Az illegális migránsok elleni kerítés olvadna el, amit senki sem bántana, legfeljebb emberséget mutatna a kormányzati kirakatkereszténység helyett? A családtámogatásokat nyesné meg egy új kormány, miközben csak igazságosabbá igyekezné tenni őket? És hol vannak az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer vívmányai?

„E három területen Tai­getosz-effektusként érvényesül az Orbán-rendszer tiprása” – mondja kérdésünkre Antal Attila jogász, politológus. Az ELTE oktatója szerint a nyugdíjak kapcsán ugyan észbe kapott a rezsim, és egy kis felszínes pénzszórással kezelné a problémát, de strukturálisan nem nyúlna hozzá a rendszerekhez. Ezek a magukra hagyott szektorok elkezdtek repedezni (orvoselvándorlás, PISA-tesztek eredményei), párhuzamosan jöttek a válságjelenségek, amire megérkezett a koronavírus.

„A digitális oktatástól az egészségügyi terhelésig olyan kihívások jelentkeztek, amelyekre nem készítették fel a résztvevőket. Az orvosok és pedagógusok helytállása mentette meg e rendszereket és Magyarországot a teljes összeomlástól. Orbán pedig továbbra is pénzszórással operál és az orvosokat érintő mézesmadzag-korbács elvvel. Két menekülőutat azért épített a hatalom: az anyagilag felpumpált egyházi oktatást, és a szintén állami beruházásokkal, üzleti kapcsolatokkal terhelt magánegészségügyet. Összekuporgatott pénzeikkel még a kevésbé tehetősek is idetartanak, ha azt akarják, hogy a várólisták ne öljék meg őket” – kopognak a politológus szavai. Szerinte a perverz újraelosztás szisztémája csak arra nyújt megoldást, miként éljen jól a társadalom felső egy szá­zaléka. Ezek a folyamatok viszont spirálként hatnak, és mivel az említett rendszerek rohadnak, a közép­osztály nagy része is belemerülhet a válságba.

Antal olvasatában egy autoriter állami eszközökkel megvalósuló, orbáni neoliberális kapitalizmust látunk. Az 1990-es privatizációk időszakához ugrottunk vissza, amikor a nagy állami vállalatokat magánosították, és most a nagy ellátórendszerekkel teszik ugyanezt. „Ebben a helyzetben kutya nehéz bemondani olyan társadalmi vívmányokról szóló teljesítményüzeneteket, hogy „na, ezt is megcsináltuk!”. Az Orbán-rendszernek a nagy ellátórendszereket érintő társadalmi teljesítményéről nem beszélhetünk. Az nem teljesítmény, hogy betolunk x mil­liárd forintot, hogy ne omoljon össze a rendszer, és az orvosok ne vándoroljanak el. Totális a végiggondolatlanság, a kapkodás. Így a békemenetben is megfigyelhető negatív, emocionális, gyűlöletkeltő megnyilvánulások áradnak a rendszerből” – véli Antal Attila.

Orbán mint termék

 Az Orbán-rendszer társadalomfilozófiai kereteit már 2010 előtt megalkották, utal Antal az illiberális rezsim gyökereire. A középosztály felső rétegeit és a nagytőkéseket állították a rendszer mögé. Ezt szolgálta a centralizáció, a progresszív adórendszer megszüntetése, a szociális szféra szinte totális szétverése és a csok is. Miközben mindent belenyomtak a felső középosztályba és az oligarchahálózatba, aközben e súlyos száz- és ezermilliárdok hiányoznak az – strukturális problémákat 2010 előttről hordozó – oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszerből.

A rendszer a jó állam, a jó kormányzás, a jó szolgáltatások ígéretével indult 2010-ben, de ahogyan később a polgári Magyarország koncepciót ejtették (lásd G. Fodor Gábor színvallását), úgy a „keményen dolgozó ember” mondását is. (A fogalom a 2015-ös évértékelőben bukkant föl, és akkoriban a Kövér-beszédtől a pártközleményekig tele volt vele minden, mígnem megjöttek a Keletibe a migránsok.) Antal Attila úgy látja: Orbánék elengedték a Magyarországgal kapcsolatos vízióikat. Akkor a kohéziós erőt jelentő polgárosodás koncepciójáról kiderült, hogy „politikai termék”, de most már politikai termékek sincsenek.

„Orbán Viktor az egyetlen politikai termék, de kezd lejárni a szavatossága. A rendszere komoly gondban van. Az egyre több közjogi manipuláció, a mélyállam totális kiépülése azt mutatja, nem is cél a törzsszavazókon kívül mások megszólítása. A Fidesz örül, ha egyben tudja tartani a bázisát. A fogalmilag nem létező teljesítmények híján durva, belemenős, kiélezett kampányüzemmódra számíthatunk, aminek az előszelét már láthattuk az előválasztás idején. Gulyás Gergelynek a médiahatóság elnökét érintő bebetonozásáról szóló megszólalásából is tudható (nyerjék meg a választást, és csinálják meg maguk), hogy a már megismert totális gátlástalanság és a nyílt gazemberkedés időszaka leplezetlenül itt van. Mivel nincsenek teljesítmények, amelyek mérsékelhetnék a politikai felfokozottságot, ezért a vadkeleti kommunikáció, a perszonalizált-gyűlölködő kampány maradt. Túl nagy a veszítenivalójuk ahhoz (sugallja Gulyás), hogy másként politizáljanak. Program nélkül, vízió nélkül, a »folytatjuk« programja várható” – mondja Antal      

Védelmi kényszer

A kormányzat az elmúlt évtizedben azért nem beszélt szakpolitikai eredményekről, mert – kicsit sarkosan fogalmazva – nem nagyon voltak. Így látja Virág Andrea politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója is. A Fidesz igazi politikája inkább a különböző ellenségképzésekre épült, a menekült-, a Soros- és az EU-ellenes kampányra, amelyek kitöltötték az elmúlt jó néhány évet. Ezek a témák a saját szavazóknak tetszenek, mozgósítják őket. Orbán Viktornak kifejezetten fontos, hogy az ország megmentőjeként mutassa fel magát, az ellenség pedig most éppen (vagy még mindig) Gyurcsány Ferenc. De valakiktől mindig meg kell védeni az országot.

„Időnként előkerülnek szakpolitikai intézkedések is, mint a szociálisnak nevezhető családpolitikai intézkedéscsomag, amely ideoló­gia­i­­lag, értékekben is illeszkedik a kabinet politikájához. Mivel azonban ez nem konfliktusos történet, nem kerül annyira a középpontba, mint az EU-ellenes üzenetek, amikre egész Orbán-beszédeket lehet felhúzni” – mondja Virág. Szerinte a kormány a centralizációs intézkedéseken túl csak olyan mértékben nyúl hozzá egy ágazathoz, hogy elmondhassa, mégiscsak tett valamit. Ilyen szakpolitikai részintézkedés az „egészségügyi dolgozók béremelése”, amely a kormányzati kommunikáció túlzása, mivel csak az orvosokat érintette, és a szakmán belüli érdekellentéteket növelte. Akik eddig is a legkevesebbet keresték, nem járnak jobban, jóllehet a járvány eddigi hullámai idején ugyanakkora volt a terhelésük, ha nem nagyobb, mint az orvosoké. „Nem becsülném alá a tanári béremelés vagy a nyugdíjasok számára kiosztott juttatások fontosságát, de ezeknél sokkal mélyebb strukturális problémák vannak. Az ellenzék dolga, hogy elmagyarázza, a felszíni kezelés miért nem elégséges” – véli a politológus.

Eddig a kormányzat számára elegendő volt, ha egyben tudja tartani a táborát – ám Virág Andrea szerint ez most megváltozhat. Mindaddig, amíg maga mögött tudhatja a teljes népességen belüli 30-35 százalékos támogatói bázisát (mintegy 2,4-2,7 millió ember), és az ellenzék nem szedi össze magát – szerinte most ez is megváltozik –, elég a hívekhez beszélnie, és mozgósítania őket. „Ez eddig működött, de egy kicsit más lesz a helyzet most, mivel az ellenzék együtt indul a 2022-es választásokon – utal a politológus az összefogás eltökéltségére. – Még inkább megváltozott a helyzet azzal, hogy Márki-Zay Péter lett a közös miniszterelnök-jelölt. Róla a Fidesz ugyan megpróbálja elmondani, hogy Gyurcsány embere és baloldali, de ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen a saját bevallása szerint mégiscsak egy konzervatív, jobboldali emberről van szó” – vitatkozik Virág a kormánykommunikációval.  

Érdekek kiszolgálói

 És miért ütközőpont az unió? Antal szerint: miközben idehaza van egy éles jobboldali uniós kritika, a tudástranszfer és a gazdasági kizsákmányolás tekintetében viszont abszolút beleillik az unióba az Orbán-rendszer. A rezsim a nemzetek Európájáról, nemzeti alkotmányos identitásról beszél, ugyanakkor maximálisan kiszolgálja a német gazdasági hegemóniát. Ez az a piros pont, ami miatt a jogállamisági kritériumokat késve pörgették fel. Eközben – lásd: Munka törvénykönyve, rabszolgatörvény – fenn lehet tartani egy olyan félperiferiális viszonyt, ami kiszolgálja az unió érdekeit. Ha a békemenet valódi alternatívákban gondolkodna, akkor a magyar munkás kiszolgáltatottságát is zászlóra tűzné, véli a politológus.

A kormány és békemenetének unióellenes retorikája akár építő is lehetne, de nem az. Antal szerint a kelet-közép-európai perspektívából ugyan pozitív hatású az integráció, de azt sem szabad elfelejteni, hogy amíg a 2004 utáni uniós flow után nem nagyon lehetett problematizálni a tagságunkat, ma már látszanak a gondok. Az összeszerelőüzem-effektus például.

A térségünk gyakorlatilag bedolgozik Nyugat-Európa alá, tudásintenzív iparágakat nem sikerült idehozni. „Mindez utat kínálhatott volna egy balközép, legitim, uniót erősítő kritikára, ehelyett a legrosszabb ösztönökre rájátszó, a közösséget gyengítő, gyakran obszcén EU-bírálat jelent meg a jobboldalon. Ennek egyfajta zászlóshajója a békemenet, ahová az Orbán-rendszer kiszervezte az unió durva, alpári bírálatát – értékel a politológus.

– Orbánék egy más típusú Európa-perspektívát próbálnak elfogadtatni a Nyugattal. Látszanak ebben »szinergiák« is: Merkel utolsó üzeneteként még mindig tárgyalásokat szorgalmazott a magyarokkal és a lengyelekkel a jogállamisági normák miatt esedékes büntetések helyett. Vannak restanciák Nyugat-Európában a kelet-közép-európai régióval szemben, amelyeket gazdasági-politikai oldalról kezdenek belátni. És ez nem Orbán Viktor differenciálatlan, sokszor bárdolatlan kirohanásainak köszönhető. A magállamok kezdenek rájönni arra, hogy az Európa-projekt a keleti tagállamok nélkül nem fog működni. Ehhez a geopolitikai struktúra is hozzátesz, különösen Magyarországon lehet látni az orosz és kínai előrenyomulást, ami zsarolási potenciál az Orbán-rendszer kezében.”  

Mindenmentesítés

Mivel a valami ellen való mobilizálásnak nagyobb felhajtóereje van, ezért a kormány a vívmányokról szóló üzeneteit rendre összekapcsolja az ellenségképekkel. Bene Márton politológus, szociológus mondja ezt, hozzátéve: „A teljesítményt eleve úgy jelenítik meg Orbánék, hogy egyrészt siker, másrészt meg kell védeni valakitől. Így volt ez a rezsicsökkentésnél vagy még azelőtt, az államadósság csökkentésénél is, amit a kormány szerint nemzetközi szervezetek és az ellenzék fenyegetett. A migrációnál a bevándorlás megállítását hangoztatták sikerként, amit mások le akartak rombolni, a járvány idején pedig a vakcinaellenes ellenzék állt a védekezés sikerének útjában. A kormányzat azt kommunikálja, hogy azért jó itt élni, mert a kelet-európai életterünk mentes azoktól a veszélyektől, amelyeket Nyugat-­Európáról közvetít a kabinet és a kommunikációs csapat. Eszerint az átlagemberek védettek a „migráció­tól, a multikulturalizmustól, a genderlobbitól, az LMBTQ-propagandától.”

Bene szerint a 2022-es választás nagy kérdése lesz, hogy az emberek hogyan érzékelik saját relatív pozíciójukat. A kormányzati kommunikáció évek óta azt mondja, hogy Magyarországon fokozatos az életszínvonal-javulás, miközben a társadalmi egyenlőtlenségekről jóval kevesebb szó esik. „Az ellenzéki kommunikáció pedig arra fókuszál, hogy hatalmas különbségek vannak a kormányzathoz közel álló elitek és az átlagember életszínvonala között. Még Tiborcz Istvántól és Mészáros Lőrinctől függetlenül is van egy jelentős társadalmiegyenlőtlenség-növekedés. A választási eredmények tanúsága szerint a választók nagy része eddig inkább a kormányzati interpretációt fogadta el, de hasonló arányban vannak azok is, akik az ellenzéki narratívát tartják valóságosnak. Ezeknek az interpretációknak a harca várható tavasszal is: sokan azt érzékelik majd, hogy az ő életük jobb lett, míg mások a gazdasági elit gyarapodását jóval látványosabbnak élik meg, mint a saját helyzetük változását” – mondja a politológus.  

Kívül tótágasabb

És hogy milyen kormányüzenet szólna egy unión kívüli világban? Bene Márton szerint nehezebb volna Orbánék céljaihoz ilyen jól passzoló nemzetközi ellenségképet találni. Az EU hálás célpont, mert kevésbé tud visszaszólni, mint a hazai politikai ellenfelek. Az uniós bürokrácia ostorozása pedig népszerű minden populista, elitellenes kommunikációban. Ráadásul lehetővé teszi a Fidesz számára, hogy kihasználja ennek a felhajtóerejét. Pedig nem könnyű úgy megjeleníteni az elitellenességet, ha egy kormány 11 éve van hatalmon, de a brüsszeli elit folyamatosan ezt lehetővé teszi.

Virág Andrea szerint nehéz elképzelni, és jobb nem is gondolni rá, de egy unió utáni életben valószínűleg arra kerülne át a kormányzati kommunikáció hangsúlya, és a békemeneté is, ami a számtalan problémával küzdő Brexit utáni Nagy-Britanniában történt. „Minden bizonnyal azt hangoztatnák, hogy Magyarország erős és független ország, meg tud állni a lábán, és végre nem fogja vissza a megannyi bürokratikus szabályozás, ránk oktrojált érték és intézkedés, amelyeket a magyarok nem szeretnének. Vagyis, hogy milyen nagyszerű az Európán kívüli világ.”

Talán csak a kamionosokon múlik minden, de azért nem kellene kipróbálni.