Agglegények lettünk

Esküvő lesz, én mondom. Azt még pontosan nem lehet tudni, kiket kell összeadni, és főleg, hogy mennyibe lesz ez nekünk. Sokba, az biztos. De lépni kell, mert a miniszterelnök a Marine Le Pennel közös sajtótájékoztatón szívfájdító panaszra fakadt: „Agglegények lettünk, újra. Európai politikai agglegények.” Mert hogy az Európai Néppártból kiakolbólítottak minket. Félek, a közös lakás is ott maradt a volt házastársnál, a kedvenc fikuszunkkal együtt.

Új párt kell találnunk, akivel újra nagy családot alapíthatunk az Európai Parlamentben. A baj az, hogy már nem vagyunk annyira kapósak a házassági piacon. Pedig nemsokára tisztújítás lesz az EP-ben, de azon csak a családosoknak (frakciósoknak) van esélyük. Mint a CSOK-ban meg az adóvisszatérítésnél. Ahogy Ady írta, aki „fásult, törődött, fáradt, vén legény”, annak valahogy a lendülete sem a régi. Nyáron összehoztunk a 15 szélsőjobbos párttal egy közös nyilatkozatot, de a randevúból nem lett komolyabb kapcsolat. Nem tudom, mi a baj velünk, büdösek vagyunk, vagy mi?

Amit természetesen kikérnék magunknak. Lehet, hogy a kiszemelt jegyesek a tőlünk várható móringot keveslik? A miniszterelnök - megjegyzem, házasulandóként elég óvatlanul - maga adott hírt a veszélyről, miszerint országát az ellenfelei „Mária kezéből Brüsszel lábaihoz” tennék le, ott pedig annak annyi. Szerintem ugyan sok nem maradhatott belőle, a javát éppen a vőlegény haverjai lopták el. Jogot formáltak rá, elvégre Szent István, mint újabban megtudtuk, az ő birodalmi központjukban, Felcsút közelében ajánlotta fel azt Máriának. A hely szellemétől megérintve sejthette: ha nem teszi, Orbánék vagy Mészárosék rögtön ráteszik a kezüket. Persze így is ez történt, de ezer évvel később, az is valami.

Most már viszont a körmünkre ég a dolog. Annál is inkább, mert a magyar népszokások politikailag nem túl korrekt módon gúnyolják a farsang után is egyedül maradó agglegényeket és öreglányokat. Itt van pl. a „bakfazékdobás”. A bakfazék egy hamuval megtöltött ócska, lyukas cserépedény, amelyet rituálisan hozzávágtak a vénlegény kapujához. Na most ha nem verték volna szét a műemlékvédelmet, ők azonnal tiltakoznának a Karmeliták kapujának ilyetén csúffá tevése ellen. A „tuskóhúzás” szokását pedig emberjogi és szeméremsértési szempontból én is aggályosnak találom. Ilyenkor az agglegényeknek a népek röhögése közepette végig kellett húzniuk a falun egy farönköt, amelyet aztán nagy hajcihővel elégettek, és hát… kínos, de az érintett nőtlen férfiúk oltás céljából kénytelenek voltak levizelni a tüzet. Gondolom, hogy a pártában maradt hajadonok alaposabban szemügyre vehessék eddig rejtett adottságaikat.

Soha nem tenném ki ilyesminek az ország vezetőit, pláne, mint szokás volt, farsang után, közel a választáshoz. A nemzet is nehezen viselné a látványt. Főleg, hogy még nem tudjuk, az agglegénység pontosan kire vonatkozik. Kicsit aggaszt az Orbán által használt többesszám: „agglegények lettünk”. Az egész ország? Én is? Most, hogy az ezzel járó genderproblémát nemi átalakító műtéttel sem javallott orvosolni? Bár én talán megúszom, nem engem utáltak ki a Néppártból, sosem voltam ott tag. Megint az efféle nemzetrontók jártak jól. Viszont ha a többesszám a teljes Fidesz-táborra vonatkozik, legkésőbb a Békemeneten őket is illett volna értesíteni, hogy agglegények. Politikailag, de az is szomorú. A köreikben lévő szépszámú hölgyet illetően ez így is aggályos kijelentés volt, de ezt tekintsük apró pontatlanságnak. Mégiscsak furcsa lett volna, ha a dalia miniszterelnökünk szájából az „Aggszűzek lettünk” formula pattan ki. Nem kell mindig mániásan precíznek lenni, azt is nyugodtan lehet mondani például, hogy legyőztük a járványt, meg hogy Magyarország működik.

Még megnyugtatóbb, ha a többesszám csak a Fidesz vezérkarára vonatkozik. Azt a gondolatot még valahogy elviseli a nemzet, hogy ők agglegények lettek. Jobban is kibírják az átlagnál, ha kiesnek a családtámogatásokból. Kiházasításuk feladata így is sürgős. Most, hogy a Vadászkiállítás, Eucharisztikus Kongresszus, Békemenet végeztével jöhetnek a járványügyi szigorítások, előbb-utóbb rendes lagzit se lehet majd tartani. Egy ilyen kendőzetlenül őszinte párthoz nem illik a maszkos buli. Magát álcázni csak a hitvány baloldal szokta. Orbán az ünnepi beszédben jól leleplezte a báránybőrbe bújt farkast, aki meg is ette már az összes arra járó nagymamát: „az összefogás bendőjében mindenki eltűnt, aki a farkassal cimborált”. A jobboldalon az ilyesmi kizárt. Különben a lagzin ki-kióbégatnának a Fidesz bendőjéből a rég lenyelt kisgazdák, a régi KDNP-sek, MDF-sek. Zavarnák a zenekart.

Nagyobb baj, hogy az ara személye bizonytalan. Szóba jöhetett már Le Pen mellett néhány más francia szélsőjobbos, az olasz Meloni, és – politikai frigyről lévén szó - a férfiak közül is jónéhány. Mindegyik szívesen látott vendég volt nálunk, pláne háztűznézőben.

De agglegényeink kezdenek kifutni a korból. Vonzerejük sem a régi, a vagyon is fogyogat. Egyre rosszabb társaságból válogathatnak. Még a végén itt maradnak a nyakunkon, ahogy mondják, a „mamahotelben”. Eltarthatjuk őket, mindörökké.