Magyar Orvosi Kamara;koronavírus;Kincses Gyula;

Bírálta a kormány járványügyi intézkedéseit a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Kincses Gyula zárt térben is kötelezővé tenné a maszkviselést, emellett több lépést enyhének és megkésettnek tart.

"A világ összes kormányára jellemző, hogy a közhangulatot figyelve kivárnak és akkor lépnek, amikor már akkora a baj, hogy a közvélemény is elvárja az intézkedést. Akkor viszont már rendszerint késő"

- mondta el az mfor.hu-nak adott interjújában a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Kincses Gyula szerint önmagában egyetlen védekezési mód sem eredményes, nem igaz, hogy csak az oltás mindent megold, ahogy önmagában a maszk, a távolságtartás, a személyi higiénia sem, de együtt már tudnak eredményesek lenni. A köztestület vezetője fontosnak tartaná a védettségi igazolványt a tömegrendezvényeken, a színházakban és a mozikban és a kötelező maszkhasználatot nemcsak a tömegközlekedési eszközökön, hanem minden zárt térben.

"A számok ugyanis sajnos nagyon bedurvultak. Most már látjuk, hogy az oltottak is megbetegednek és fertőznek akár láthatatlanul, mert nincsenek tüneteik, de az általuk okozott fertőzésbe az oltatlanok aztán bele is halhatnak" - fogalmazott. Kincses Gyula megjegyezte, a november 1-jétől hatályos új járványügyi szabályokról jobb lett volna korábban dönteni.

(A 24.hu nyomán.)