Az ellenzéki összefogás kapcsán a különböző elemzésekben és nyilatkozatokban gyakran elhangzik az "óbaloldal" kifejezés. Szerintem ez elég ostoba fogalom, amelynek semmi köze sincs a tényekhez és a politikai folyamatokhoz. Az elmúlt hetek persze bebizonyították, hogy a "politológiai" elemzések és közvélemény-kutatások nagy többsége semmit sem ér, illetve csak a pártos publicisztika műfajában értelmezhető. Így miért ne lehetne hibás kifejezéseket is használni szubjektív írásokban? Attól tartok azonban, hogy az óbaloldal kifejezés mögött olyan szemlélet áll, amely alkalmas lehet a nehezen kiizzadt összefogás gyengítésére, és így egyetlen valós ellenfelünk - a Fidesz - érdekeit szolgálja.
Óbaloldalinak a 2010 előtti kormányzat részeseit, alapvetően az MSZP-t és a belőle kivált Demokratikus Koalíciót, még egyszerűbben a Gyurcsány-korszakot értik. A Gyurcsány-kormány és maga a névadó miniszterelnök minden volt, csak nem "óbaloldali". A 2010-es választásokon másfél millió egykori szocialista szavazó éppen azért fordult el tőle, mert nem tartotta baloldalinak, és elhitte a Fidesz szociális demagógiáját. A bukásba persze belejátszott a világgazdasági válság és a kormány sok hibája is, de a fő oka mégis az akkori MSZP baloldali-szociális jellegébe vetett hit eljátszása volt. Gyurcsány Ferenc célja első pillanattól éppen a hagyományos baloldal megtagadása és az úgynevezett "harmadik út", a szociálliberális alternatíva megjelenítése volt. Tony Blair és Gerhard Schröder fénykorát éltük ekkor, a nyugat-európai szociáldemokráciában is sokan választották ezt az utat.
Talán nem szerénytelenség megemlítenem, hogy magam az elejétől fogva nyilvánosan is rossznak tartottam ezt az irányt. De éppen ezért, a tárgyilagosság okán el kell ismernem, hogy a világgazdasági válság betöréséig ez a szociálliberális kísérlet sokak számára friss és megnyerő volt. Pont az ellenkezője volt annak, ami "ó" és "baloldali". Ahogy a jelenlegi eredmények mutatják, meg is alapozta a helyét a magyar politikai életben. Magam nem szavaznék a Demokratikus Koalícióra, de láthatóan stabilabban uralja a szociálliberális teret, mint a liberális pártkísérletek. Ezért megkerülhetetlen erő a Fidesz-rezsim leváltásában.
Mivel az MSZP hordozója és kormánypártja volt ennek a gyurcsányi politikának, akkori teljesítményét szintén nevetséges lenne óbaloldalinak nevezni. A 2010-es bukás óta pedig az a legnagyobb kihívás számunkra, hogyan tudunk visszatérni, ha nem is az "ó", de a liberális fordulat előtti szocialista értékekhez. Az elmúlt hónapok külhoni választási eredményei azt mutatják, hogy ehhez a szociális elkötelezettség erősítése, a munkavállalók képviselete és az aktív helyi politizálás a jó válasz. Németországban a szociáldemokraták a szociális értékek erősítésével nyerték meg a választásokat. A szélsőbalos Die Linke viszont belebukott abba, hogy az identitáspolitika hangsúlyozásával és az eredeti szocialista program háttérbe szorulásával olyanoknak akart megfelelni, akik sohasem szavaznának rá. A néppárti modell eltűnésével egyre fontosabb, hogy egy baloldali párt aktívan politizáljon a lakóhelyi környezetben, és partneri viszonyt alakítson ki a szakszervezetekkel. Mégpedig elsősorban az üzemi szinten dolgozó aktivistákkal, és nem a főállású szakszervezeti vezérekkel.
A baloldalnak, legyen akár "új", akár "hagyományos", következetes környezetbarát politikát kell folytatnia. De ehhez nem elegendő a zöld jelszavakat ismételgetni. A klímaváltozás alapvető oka nem az egyén túlfogyasztása, hanem a világkapitalizmus jelenlegi, szabályozatlan és spekulatív jellege. Ennek az extraprofitra törekvő, a demokratikus kontroll alól kibújó rendszernek a megváltoztatására kell törekedni. Megengedhetetlen, hogy a távlati szép jövő ígéretével a kisemberekkel, a szegényekkel, a nyugdíjasokkal fizettessék meg a klímaharc költségeit. Mint cseppben a tenger, erről szól a német szocdemek és zöldek vitája a gázvezetékről. A zöld cél, a fosszilis energiák teljes kivezetése közös. De ha több millió háztartásban nem tudnak fűteni, akkor könnyen felborulhat a társadalmi konszenzus a klímaváltozás elleni küzdelemről. A zöld baloldali politika pontosan azt jelenti, hogy az élhető környezet megvédése és az emberhez méltó megélhetés biztosítása mindenki számára csakis együtt értelmezhető. Ez szakértelmet és kompromisszumot kíván a gazdagabb és szegényebb társadalmi rétegek, a fejlettebb és kevésbé fejlett nemzetek között, még az EU-n belül is.
A magyar történelem egyik nagy tanulsága, hogy a liberális és mérsékelt konzervatív erők egymagukban, egy szervezett szocialista erő nélkül tartósan soha nem tudták legyőzni a szélsőjobboldalra nyitott, nacionalista blokkot. Ez most is így van. Ez valóban "ó" bölcsesség, legalább olyan megbízható, mint egy jó, nemes óbor.