A környezetpusztítás gépezete olyan, mint egy teljes sebességgel haladó mozdony: nagy tehetetlenséggel száguld, nehéz lelassítani. Bár Mario Draghi olasz miniszterelnök minden diplomáciai képességét bevetette, hogy a G20, a világ húsz legfontosabb ipari hatalma előremutató záródokumentumot fogadjon el, amelyben őszintén deklarálják: együttesen akarják megállítani ezt a bizonyos mozdonyt, nem járt sikerrel. A résztvevő államok még konkrét céldátumot sem határoztak meg a klímasemlegesség elérésére.
Nehéz úgy sikeres G20-csúcsot rendezni, hogy két fontos állam, Kína és Oroszország elnöke nem utazott el az örök városba, hanem csak videokapcsolaton keresztül vett részt a tanácskozáson, ami ilyen horderejű kérdések esetében azért nem ugyanaz. De teljesen sikertelennek sem lehet nevezni a csúcsot. A résztvevő államok megállapodtak a globálisan működő vállalatokra kivetett minimumadóról, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nagy cégeknek legkésőbb 2023-ig legalább 15 százalékos adót kell fizetniük, függetlenül attól, hol van a székhelyük.
Megegyeztek abban is, hogy jobban segítik a szegényebb államokat a koronavírus elleni oltóanyag beszerzésében, bár e tekintetben azért lehetnek kételyeink: a múltban is már oly sokszor előfordult, hogy a nagy államok szavakban nagy lelkesedéssel álltak ki a harmadik világ országai mellett, ez a nagy felbuzdulás azonban, amikor már a konkrét teendőkről volt szó, alábbhagyott. Szó esett arról is, hogy folytatódnak a nukleáris tárgyalások Teheránnal, bár Irán mintha egyre kevésbé lenne érdekelt ennek sikerében.
A világ vezetőinek a jövőben „a nagy békéltető”, a csúcson utoljára résztvevő Angela Merkel kancellár nélkül kell megoldaniuk a problémákat. És a világban tapasztalható sokasodó konfliktusok miatt egyre nehezebb lesz lelassítani a békétlenség mozdonyát.