Az infláció a jelenség természeténél fogva a folyamat felgyorsulásának veszélyét is mindig magában hordozza. Az infláció többek között reálértékben folyamatosan csökkenti a jövedelmeket és a megtakarításokat, valamint a vagyonok egy részét. Ezen hatása arra ösztönöz, hogy az emberek a jövedelmüket - az infláció folyamatos értékcsökkentő hatásának elkerülése végett - viszonylag hamar elköltsék. De így előbb vagy utóbb csökken a megtakarítási hajlandóság is, valamint ezáltal a beruházási forrás. Az infláció által előrehozott költekezés viszont a kereslet és a kínálat egyensúlyát rendszeresen megbontva már önmagában is gyorsítja, egyben állandósítja a pénz értékvesztését.
Ma nálunk a keresleti oldalról az inflációra ható, az előbbieknél még súlyosabb gyorsító tényezőként jelenik meg a kormányzat akaratlan beavatkozása: a fokozódó szavazatvásárlási pánikhoz kapcsolódva felgyorsultak a hatalom által kezdeményezett vásárlások és kiadások. Láthatóan mit sem törődnek azzal, hogy eközben az államháztartás hiánya és az ország külső eladósodása drasztikusan növekszik.
Költségoldalról viszont az infláció növekedésére hat többek között a nyersanyagok, a kőolaj és az élelmiszerek árának emelkedése és forint árfolyamának folyamatos csökkenése is.
Az infláció ellen antiinflációs politikával lehet küzdeni. A sikeres antiinflációs politikának viszont előfeltétele a kormányzat hiteles – a társadalmi érdeket képviselő és nem a kormányzat saját hatalmi célkitűzéseit szolgáló – monetáris és költségvetési politikája. És sajnos ez az, ami Orbán Viktorra és az ő kormányára a legkevésbé sem jellemző.