A tapasztalat azt mutatja, minél inkább kutyaszorítóban érzi magát egy diktatórikus hajlamú politikus, annál veszélyesebb. Recep Tayyip Erdogan török elnök például rendre akkor szít konfliktusokat - például a kurdok ellen -, ha az otthoni megítélése romlik, s részint hasonló megfontolások ösztökélhették Vlagyimir Putyin orosz elnököt is 2014-ben, a Krím annektálásakor.
Milorad Dodik, a boszniai államelnökség szerb tagja a „nagyok” példáját láthatja maga előtt, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság elszakadását pedzegeti. Nemrégiben azt sugallta, ha bajba kerülne, Oroszország és Szerbia is a segítségére sietne. Ebből persze egy szó sem igaz, de azzal is fenyeget, hogy saját fegyveres erőt hoz létre, ami a boszniai háborút lezáró daytoni megállapodás súlyos felrúgása lenne.
Dodik szavaiból akár úgy is tűnhet, 1995 óta nem volt ekkora veszélyben a balkáni béke. A boszniai szerb vezető úgy viselkedik, mintha egy emberként állna mögötte a helyi szerb lakosság, amiről viszont szó sincs. Belpolitikai helyzete ingatagabb, mint valaha, a szerb lakosság egyre frusztráltabb a rendkívül alacsony életszínvonal miatt. Dodik pártja a legutóbbi önkormányzati választáson Banja Lukát már elvesztette, s az ottani, amúgy szintén nacionalista polgármestert, Drasko Stanivukovicot állítólag már a boszniai szerbek legfőbb pártfogója, Aleksandar Vucic szerb elnök is Dodik elfogadható alternatívájának tartja.
Dodik képtelen volt tanulni a múlt hibáiból és abból, hogy a nagy szerb ideológia hangoztatásával, illetve a nacionalizmus szításával éppen saját nemzetének okozza a legnagyobb károkat. Azt gondolhattuk, a néhai jugoszláv, majd szerb elnök, Slobodan Milosevic sorsa intő jel minden balkáni politikus számára. De sajnos a hatalom megtartásáért egyesek még az amúgy sem békés térség lángba borítását is megkockáztatnák.